Akár jelképesnek is felfoghatjuk, hogy éppen nagycsütörtökön jelentette be az évek óta tárgyaló hét hatalom képviselője, hogy megegyeztek az iráni atomfenyegetés elhárításának kereteiben. Némileg történelmietlen hasonlattal élve: az idén éppen ma kezdődő pészahban annak a reményteljes elkerülését ünnepelheti a világ, hogy (az el nem ismerten nukleáris fegyverrel rendelkező) Izrael nemrég újraválasztott vezetői – rettegésből – megkíséreljék háborúval megakadályozni (vagy Amerikával megakadályoztatni), hogy legnagyobb ellenségük, Irán, maga is ugyanilyen fegyverhez jusson.
Barack Obama a Fehér Ház rózsakertjében mondott beszédében történelminek nevezte az iráni atomalkut (Fotó: Beta/AP)
A szóbeli megállapodást június végéig kell végleges szövegbe foglalni, de addig még egész sor aláaknázási kísérletnek, kölcsönös kibúvók meglengetésének és vádaskodásnak leszünk tanúi. Ez a húsvét bizonyosan nem hoz megváltást a háborús prókátorok áldatlan ténykedésétől, de az iráni félnek is meggyűlhet még a baja saját szakállas „istenszolgáival”. A Korán ugyan fontos prófétának ismeri Jézust, de tiltja a „kafirokkal” való ünneplést – mert a magyarázatok szerint attól fél, hogy az „beszennyezné” az „igaz hívőket”.
Barack Obama – aki sok-tűz-közöttet „játszik” a tárgyalásokkal, hiszen nemcsak belföldi ellenzéke, de saját pártjának egy része is a kiegyezéstől tart – éppen ebből az „univerzális rettegésből” próbálja kiszakítani a világot, amikor John Kennedy szavait idézi: „Soha ne tárgyaljunk félelemből, de soha ne féljünk tárgyalni!”
A megállapodás ellenségei természetesen éppen a rettegést terjesztik legfőbb érvként. Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnök első reakciója szerint, ha az egyezségből szerződés születik, akkor az nem kevesebbet, mint Izrael állami létét sodorná veszélybe. Az amerikai jobboldal (és a baloldal Izrael-párti része) viszont azzal ijesztgeti a közvéleményt, hogy a perzsákkal lehetetlen megegyezni, mert azok úgyis csalni fognak. John McCain republikánus szenátor így utasítja el a megegyezést: „Obama elnök dicséri a keretmegállapodást, mondván, hogy az növelheti a közel-keleti béke esélyeit. Mi viszont, akik már egy ideje bombázni szeretnénk Iránt, a kiegyezést valódi ítélet napi forgatókönyvnek tartjuk. Átkozottul szégyenletes.” A Washingtonban működő izraeli lobby által bátorított kongresszusi tagok egész sora fog várhatóan kiállni a végső megállapodás ellen. Egyeseket a lobbytól érkező kampánytámogatás vagy (ellenkező esetben) ellehetetlenítési akció rettent el a békétől, mások nem hisznek az ajatollahokkal való megbékélés lehetőségében. Az amerikai Dél ultrakeresztény képviselői (elsősorban a teadélutánosok) viszont vallásos meggyőződésből inkább üdvözölnék az atomháborút is, mint a békét, mert az ítéletnapi pusztítás az általuk megváltásként várt „végnapokat” hozná közelebb.
Obama válasza a héjáknak: „Valóban azt gondolják, hogy egy ellenőrizhető szerződés, amelyet a legfontosabb atomhatalmak mindegyike támogat, ha annak minden részletét megvalósítják, rosszabb lenne, mint egy új közel-keleti háború kockázata!?” A szerződésellenes lobbi ugyanakkor törvénytervezetet készít elő, amellyel megkövetelné, hogy az amerikai kormány előzetes kongresszusi beleegyezést kapjon a végső aláírás előtt – mert arra a jelenlegi összetételben semmi esély sincs.
Érdekes megjegyezni, hogy az atomfegyverek stratégiájával foglalkozó amerikai szakértők legnagyobb része üdvözli a keretegyezséget, sőt jobbnak tartja, mint amire az előző napok borúlátó jelentései alapján számítottak. A remélt szerződés nemzetközileg ellenőrzött betartása esetén ugyanis Irán legalább egy év „távolságra” kerülne az első atombombától a jelenlegi 3-4 hónappal szemben. A két legtekintélyesebb amerikai napilap azonban egymástól eltérően értékeli a „történelmi ígéretű” fejleményt. Míg a New York Times szerint az egyezség valódi reményt jelent a háború elkerülésére, addig a Washington Post szerkesztőségi kommentárja – noha nem utasítja el a békét – inkább a hiányosságokra, mint az előnyökre helyezi a hangsúlyt.
A nagyhéti/pészahi egyezség ígérete ugyan óvatos ünneplésre adhat okot, de a kovásztalan kenyér szimbólumát is felidézheti. Pedig a nemzetközi megbékéléshez szükséges valamiféle politikai kovászra igen nagy szükség lenne. Minden oldalon.
