Együléses légibiciklivel, kvadrikopterrel „szállta meg” a minap az amerikai kongresszus nyugati pázsitját egy teljesen normálisnak, sőt rokonszenvesnek kinéző postai tisztségviselő. A tiltott légi tér betolakodóját nem lőtték ugyan le, de azonnal letartóztatták a „gyalogbiciklivel” érkező rendőrök, és másnap bíróság elé állították. Pedig csak magánlevelet hozott floridai otthonából a magasságos testület tagjainak – egyet-egyet mind az 535-üknek.
Támadják innen, támadják onnan, de egyelőre rá sem ránt. Hillary Clinton, akinek stábja két és fél milliárd dollárt tervez begyűjteni a következő másfél év alatt (Fotó: Beta/AP)
A levél tartalmáról alig beszél a sajtó, noha amit meg lehetett tudni belőle, az nagyon is fontos és időszerű: arra szólítja fel a törvényhozókat, hogy tiltsák ki a pénzt a politikából, írják felül a konzervatív többségű legfelsőbb bíróság 2010-es döntését, amellyel teljesen felszabadította a választások társasági (üzleti, polgári, szakszervezeti stb.) szintű finanszírozását. Amivel – egy korábbi kétpárti törvénnyel szemben – ellenőrizhetetlenné vált a pénz áramlása be és ki a politikából. A beáramlás a kampánykiadásokra és -reklámokra vonatkozik, a „kiáramlás” pedig arra, hogy az előbbivel mit „vásárolnak” maguknak a milliárdosok.
A bírósági ügy egy Hillary Clinton ellen készült 2008-as „dokumentumfilme” körül forgott, amelynek fizetett terjesztését (a jelölt ellenfelei reklámként tűzették műsorra az álságos fabrikációt, ami a komoly tévécsatornák szemében érdektelen fércmunka volt) a szövetségi választási bizottság megtiltotta. Ezt a döntést semmisítette meg a taláros testület.
A döntés oda vezetett, hogy a választások azóta az addiginak a sokszorosába kerülnek. Hillary stábja például nem kevesebb, mint két és fél milliárd (!) dollárt tervez begyűjteni a következő 18 hónap alatt – ami miatt most ugyanazok a jobboldali erők hőbörögnek, amelyek szívvel-lélekkel támogatták a pénz szabadságát, mondván, hogy „a pénz az szó, a szó szabad, a cégek pedig emberek.” (Az összetett szállóige utolsó harmada Mitt Romney legutóbbi vesztes republikánus jelölt elhíresült mondásából származik.)
Az elmúlt egy hét alatt két új elnökjelölt-aspiráns szállt ringbe. Clinton elsőként a demokrata oldalon, Marco Rubio floridai szenátor pedig harmadikként (Ted Cruz és Rand Paul után) a republikánusok egyre jobban benépesülő jelölttáborában. Mindkettőjük indulása biztosra vehető volt, nézeteik jól ismertek, így meglepetést legfeljebb az első fellépés stílusától várhattunk.
Hillary a 2008-as próbálkozásból tanulva más stratégiát választott, noha most még inkább eleve elkönyvelt végső jelöltnek tartható, mint akkor. Nem nagygyűléssel meg platformbeszéddel rukkolt elő, hanem vidám hangvételű videóval, amelyben átlagemberek egész sora beszél tavaszi terveiről, és a jelölt csak a végén jelenik meg szerényen közölve, hogy ezeknek az amerikaiaknak a közéleti bajnoka kíván lenni, mert a közélet szerkezete az ő érdekeik ellenében tornyosul. A múlt vasárnapi videópremier után Hillary autós túrára indult New Yorktól Iowa államig, ahol az első előválasztást tartják jövő januárban. Útközben közönséges helyeken állt meg pihenni, ebédelni és az arra járókkal fényképezkedni. Minderre azért van szükség, mert ellenfelei – és a hagyományosan Clinton-ellenes média, beleértve a liberális sajtót is – folyton azzal tüzeli a választókat, hogy Clintonék egy buborékban élnek, fogalmuk sincs „a nép” valódi gondjairól.
A kampánynak ebben a szakaszában a jelöltek még nem állnak elő konkrét megoldási javaslatokkal, de programjuk többé-kevésbé ismert. Noha a clintoni politika a Demokrata Párt mérsékelt szárnyát képviseli, Hillary ezúttal a súlyos veszélyben lévő szociális politika emberközpontúsítását hangsúlyozza.
A 68 éves volt first ladyvel, szenátorral és külügyminiszterrel szemben már másnap gúnyolódva szállt szembe Marco Rubio 43 éves floridai szenátor, aki a Teadélután mozgalom egyik kedvence, de ugyanakkor a latin-amerikai származású választókat szeretné megnyerni a Republikánus Párt számára. Meglehetősen amatőr szintű beszéde Miaminak abban az épületében hangzott el, ahol annak idején a kubai forradalom elől menekülő bevándorlókat fogadták. Rubio szülei ugyanis a szigetországból érkeztek, apja csaposként dolgozott egy bárban – ami kiváló felvezetése a jelölt meséjének az amerikai álomról: ősei „hátul, a terem végében küzdöttek, hogy ő egyszer, íme, itt állhasson elöl, a pódiumon” az elnökjelöltségért indulva.
Hillary után fellépve Rubio zseniális poénhoz jutott, mondván: „Egy tegnapi vezető tegnap kezdett kampányolni, azt ígérve, hogy visszavisz bennünket a tegnapba. A tegnapnak vége!”
Akármilyen remek szállóigévé válik is ez a „mondolat”, nemcsak hazug, hanem logikai bukfencet is vet, sőt akár éppen Hillary malmára hajthatná a vizet. Rubio ugyanis Ronald Reagan (Clintonékénál még ósdibb) szellemét idézte. Szülei pedig – nem Castro után, hanem 1953-ban érkezve – azért tudták megvalósítani az „amerikai álmot”, mert illegális bevándorlókként is tárt karokkal várta őket Amerika, és olyan lehetőségekkel halmozta el őket, amelyek azóta rég megszűntek. Éppen ezeknek a helyreállításáról szól az amerikai baloldal – sokszor sikertelen – igyekezete. Meg az elkeseredett postás légibiciklin kézbesített szálló igéje.
