Bíróságon diadal, pojácákkal viadal

Mi köze Barack Obama elnökségének Wagner operáihoz!? Sokkal több, mint gondolnánk. A nyári napforduló hete meghozta a „szerelmi tilalom” végét a Fehér Ház „bolygó hollandija” és a Kapitólium „mesterdalnokai” között. Obama nagy ajándékot kapott a jobboldali törvényhozástól, a „mindenhatóság gyűrűjét”, mintegy a „Potomac kincsét” – méghozzá saját pártja ellenében. A kongresszus felhatalmazta az elnököt a transzóceáni szabad kereskedelmi egyezmény megkötésére anélkül, hogy azt a szenátus utólag módosíthatná – legfeljebb elvetheti.

Hiába, no: egy meccsnek mindaddig nincs vége, amíg a kövér hölgy el nem dalolja a magáét!

Ez az amerikai sportsajtós fordulat, bármennyire hihetetlen, a Nibelungok gyűrűjéből ered (Az istenek alkonya c. opera a gyakran terebélyes sztárszopránok által alakított Brünnhilde vég nélküli áriájával fejeződik be) – és mint látjuk, Obama hatalmára is alkalmazható. Amikor már éppen az első fekete bőrű elnök tehetetlenségéről és zuhanó népszerűségéről szövődött a (jobboldali) mese, Obama legnagyobb győzelmeit aratja.

Nem ez a most múló hét, hanem az előző hozta a felüdülést és megkönnyebbülést a hathetes hőségre – és Obamának régen vágyott diadalokat a „hat szűk hónapra”, amikor is csupán retorikából kellett megélnie, hiszen a januárban „republikánosított” kongresszussal többnyire már beszélő viszonyban sincs.

Az igazi diadal a legfelső bíróságon született meg: a taláros testület végleg elutasította a biztosítási reformtörvényt, az ún. Obamacare ellen tornyosuló jobboldali pereket. Obama történelmi jelentőségű törvényhozási vívmánya – amelyet mindeddig a jobboldal elkeseredett dühe alapjaiban fenyegetett – ezzel végérvényessé vált, és az amerikaiak millióitól többé nem lehet megvonni a megfizethető egészségügyi biztosításra való jogot. Az Egyesült Államok ezzel még egy területen felsorakozott a civilizált fejlett országok közé.

Az már csak hab volt a szivárványos tortán, hogy a konzervatív többségű legfelső bíróság 24 órán belül még egy történelmi döntést hozott: megszüntette az egyneműek házasságát elutasító szövetségi államok jogát az ellenállásra. (Egy dühös provinciális bíró erre bejelentette, hogy a különböző nemű pároknak sem fogja kiadni a házassági papírokat – de hát ez az ő baja.)

Az amerikai politika cirkuszi porondján a szélsőjobboldali elnökjelöltek – többek között az indiai származású louisianai kormányzó Bob Jindall és a kanadai születésű texasi Ted Cruz sztárjogász – a végsőkig harcolni fognak a legfelső bíróság ellen. Ők, akik folyton a 225 éves alkotmány változtathatatlanságára esküdöznek, egyenesen megszüntetnék az igazságszolgáltatás csúcsszervét, vagy éppen alkotmánymódosítással fognák be a főbírók száját.

A republikánus elnökjelölt-aspiránsok mezőnye az év közepére komikus konzervatív kakofóniává vált. Nemcsak a fent említettek gyűlöletrohamai, hanem az újonnan ringbe szállók idiotizmusa színesíti a nyarat. A narancssárga zseléhajú ingatlanmilliárdos tévéceleb és tripla divatmodell-férj Donald Trump is bejelentette „ezúttal valóban komoly” jelöltetési szándékát – és rögtön a második helyre pattant a jobboldali népszerűségi listákon. A héten utána sietett New Jersey kétszáz kilós nagyszájú kormányzója, Chris Christie is, aki azért veszítette el három évvel ezelőtt a kemény konzervatívok támogatását, mert „lepaktált” az elnökkel a Sandy hurrikán pusztításának következményeit enyhítendő. Azóta ugyan saját államában nagy fölénnyel újraválasztották, de a hírhedt hídlezárási botrányból soha nem tudta egészen kimosni magát.

A republikánus mezőny így 16 főre duzzadt – ha csak a politikai tisztségeket betöltőket számítjuk –, de még három kormányzó és egy képviselő is csatlakozhat a tömeghez. Ennek a soha nem látott helyzetnek az elemzéséhez sokkal több helyre lenne szükség, úgyhogy azt későbbre hagyjuk. A komoly indulók száma azonban a legnagyobb meglepetést is lehetővé teszi.

Felborzolódtak a kedélyek a baloldalon is. A jobboldali botránykavaró gépezet kitartóan építi a Hillary Clinton elleni hadjáratát a volt külügyminiszter e-mail-kezelési ügye kapcsán, és ez a szívós igyekezet valódi fejfájást okoz a Clinton-kampánynak: Hillary megbízhatósági és őszinteségi indexe máris súlyosan sérült. Ennél érdekesebb azonban az, hogy az eddigi legkomolyabb „demokrata szocialista” jelölt, Bernie Sanders vermonti szenátor a héten olyan nagygyűlést tartott Wisconsin állam fővárosában (ott, ahol a szakszervezet-verő Scott Walker kormányzó és republikánus elnökjelölt uralkodik), amelynek látogatottságára az idei kampány során még nem volt példa. Sanders nem versenyezhet Hillaryval pénzgyűjtésben (a Clinton-gépezet ötször annyi adományt szerzett az elmúlt negyedévben), ám a növekvő bevételi egyenlőtlenségről beszélő független szenátorra tízezer ember volt kíváncsi. Ez persze nem jelenti a tőke isteneinek alkonyát, vagy hogy a gyengéden radikális jelöltnek esélye is lenne – de legalább elfogadhatóvá teszi azt a diskurzust, amire az amerikai politikum mindmáig nem érett meg: hogy ti. a béklyózatlan kapitalizmus alapeszméje sajnos összeegyeztethetetlen a tömegek hosszú távú gazdasági boldogulásával.