Tizenhét aspiránsa, „ifjú titánjai” és konzervatív milliárdosai ellenére az amerikai jobboldal csak úgy szerezheti vissza jövőre a Fehér Házat, ha valamilyen módon – szinte bármi áron – megállítja Hillary Clintont. Elsősorban erről szól az „e-mail-botrány”, ami annak nyomán pörgött fel, hogy a 2012-es bengázi támadással (melyben Hillary külügyminiszterkedése alatt az USA líbiai nagykövetével együtt négy amerikait megöltek a terroristák) kapcsolatos kongresszusi vizsgálatok egész sora nem hozta meg a várt eredményt.
A republikánus előválasztási kampány hónapok óta a szélsőségek felkarolásáról szól, amit három hónapja egy ingatlanmilliárdos fémjelez. Donald Trumpot még legdurvább beköpései, legpofátlanabb kirohanásai és legostobább agymenései (pl. az, hogy katonai tanácsokat a tévéből szerez!) sem tudnak kibillenteni vezető pozíciójából, nemhogy sokkal színtelenebb versenytársai. A népes mezőnyből csak azok a jelöltek képesek egyáltalán megközelíteni, persze kevés sikerrel (ami feleakkora támogatottságot jelent), akik igyekeznek „még nagyobbakat” mondani, még inkább kiszorítani a reális politizálást a közbeszédből.
Mindez azt jelenti, hogy a republikánus szavazótábor legszélsőségesebb szárnyáé a szó, a mérsékeltek alig tudnak hová csatlakozni. A független szavazók jelentős része menekül a végletektől, a demokraták szörnyülködve bámulják, hogy mi folyik az ellentáborban. Ezek a körülmények egyenesen a célvonalba röpíthették volna Hillary Clintont – ha nem csapott volna villám az útjába a villámposta-ügy képében.
Lassan egy éve, hogy kiderült: a 2009 januárjában hivatalba lépett külügyminiszter privát e-mal-szervert és címet használt mindennapi munkájához. A @clintonemail.com internetes tartománynevet aznap regisztrálta Bill Clinton alapítványának egyik munkatársa, amikor lezajlott a Hillary kinevezésének jóváhagyására szervezett szenátusi meghallgatás. A cél így nyilvánvalóvá vált: a Clinton házaspár nem akarta, hogy egymás közötti levelezésük a kormányzati kommunikáció dokumentációs kötelezettsége alá essen. Ez egy világhírű és óriási nemzetközi befolyással bíró házaspár esetében nem meglepő, és nem is elítélendő. Az esetleges hátsó szándéktól vagy indíttatástól azonban nehéz elvonatkoztatni. Ne feledjük: egyikük az amerikai diplomácia élére került, másikuk egy több millió dolláros nemzetközi jótékonysági alapot vezetett és vezet máig. Az utóbbi külföldi adományait – különösen, ha tudjuk, mekkora ellenszenvvel viseltetnek irántuk a politikai ellenfeleik – nem lenne nehéz az előbbi döntéseinek a befolyásolására szánt kísérletként feltüntetni.
Amikor Hillary stábja tavaly decemberben a külügyminisztériumon keresztül átadott a „Bengázi bizottságnak” 30 ezer e-mailt, úgy tűnhetett, hogy az ügy idővel szép lassan lecsillapodik. Clintonék jogászai meg a külügy arra hivatkozik, hogy Hillary elődei is használtak privát e-mail címet, hogy magánlevelezését nem köteles nyilvánosságra hozni, hogy hivatalba lépésének pillanatában nem létezett (később hozták meg) olyan szabály, amely azt tiltotta volna. Különben is, egy hivatalos irat vagy levél titkosítási szükségességét elsősorban annak szerzője vagy küldője határozza meg – márpedig a külügyek terén Hillary egyetlen főnöke maga az elnök volt. Arról nem is beszélve, hogy az amerikai kormányzatnak van egy másik, az internettel kapcsolatban nem lévő rendszere, amelyen keresztül a szigorúan hivatalos és titkos kommunikáció folyik. Továbbá egyes minisztériumok levelezőrendszerét – a nyilvánosat – így is feltörték már orosz meg kínai hackerek, tehát felmerül a kérdés, hogy mennyivel kockázatosabb egy privát rendszeren keresztül üzengetni.
A politikai jobboldalon azonban nem ülnek ölbe tett kézzel. Nem véletlen, hogy ugyanaz a háttérszervezet „dolgozik” Hillary e-mail-botrányán, amelyet még 1994-ben alapítottak egyes konzervatív körök – éppen Bill Clinton elnökségének aláásására. A Judicial Watch (Jogi Figyelő) annak idején nem kevesebb, mint 18 pert indított a Clinton által vezetett amerikai kormány ellen.
Ugyanennek a szervezetnek a követelésére ítélkezett úgy csütörtökön egy szövetségi bíró (akit mellesleg éppen Bill Clinton nevezett ki), hogy „az alkalmazott nem tartotta be a kormányzati előírásokat” – ezzel a volt külügyminiszterre célzott. Ennek nyomán akár bűnügyi vizsgálat is indulhat az ügyben – az FBI már különben is vizsgálja a hírhedtté vált postaszerver biztonsági másolatát, amelyet állítólag egy coloradói informatikai magáncég fürdőszobájában találtak meg.
Szóval Hillary még alaposan befürödhet a villámposta-ügyben – és csak saját magának köszönheti, ha ezzel örökre elbúcsúzhat fehér házas álmaitól.
Mindeközben az előválasztási kampány jobboldalán egyetlen értelmes szó sem esik a legfontosabb gazdasági, demokráciafenntarthatósági és világpolitikai kérdésekről. A leghangosabb – legsikeresebb – ultrakonzervatív jelöltek receptje az üzleti életnek nyújtandó szabályozás- és adócsökkentés, a kisemberek érdekeit képviselő szervezetek és törvények leépítése és ellehetetlenítése, valamint mindenféle külföldi ellenfél azonnali bombázása vagy legalábbis erőszakos visszaszorítása.
A baloldalon ugyan folyamatosan erősödik az önmagát demokratikus szocialistának nevező Bernie Sanders szenátor, aki szinte hetente dönt csúcsokat a beszédeire kíváncsi hallgatóság létszámát illetően (ebben az egyben még maga Trump is csak utolérni igyekszik őt), de bármilyen racionális, és még véletlenül sem „kemény” szocialista, megoldásokat kínál is Sanders – és még ha el is csípné Hillary orra elől a demkrata párti jelöltséget –, végső vereségéhez elég lesz az, hogy a fősodrú média, akár minden kritikai tartalom nélkül, folyamatosan egyetlen szóval illesse: szocialista. A mára már legnagyobb közönséget magáénak tudó – mert a racionálisan gondolkodó emberek nem kötik magukat egyetlen forráshoz – ultrakonzervatív médiának akár meg sem kell szólalnia, és máris republikánus kézbe kerül a Fehér Ház. Mitha csak villám csapott volna az amerikai politikai pályába. Villámposta-villám.
