Washington, szept. 23.
„Egy nő megkérdezte, én vagyok-e az antipápa, mivel nem hordok piros papucsot – mesélte a Szentatya szerdán az újságíróknak Kubából az Egyesült Államokba repülve. – Meglehet, olyan benyomást keltettem, hogy picit balra hajlok – kezdte a választ a tudósítók beszámolója szerint, majd hozzátette: – Nos, ha arra van szükség, fel tudom én mondani a Hiszekegyet is!”
De Ferenc pápa szerint a mai világban ez nem elég, ennél sokkal többre van szükség, és ő éppen ennek a „többletnek” a megélését érzi hivatásának úgy, hogy közben – mert ezt tartja történelmi kihívásnak – azokra tekintsen, azoktól tanuljon, azoknak segítsen, akiket mindenki elhanyagol: az emberek között a szegényeket, elesetteket, menekülőket – az isteni teremtés másik szférájából pedig mindannyiunk közös otthonát, a Föld nevű bolygót.
Manapság sok mindenre könnyen rámondjuk, hogy „történelmi”, hiszen a világ csak az egyre hangosabb szavakból, az egyre erőszakosabb tettekből ért, annyira magasra került az ingerküszöbünk. A pápa első kubai és egyesült államokbeli látogatására azonban ez kétségtelenül ráillik.
Miután Kubában Ferenc pápa mindhárom miséjén megjelent Raúl Castro kommunista elnök, a katolikus egyházfőt Washington katonai repülőterén személyesen Barack Obama és Joe Biden, valamint mindkettőjük egész családja fogadta. Mindkét vendéglátói gesztus eleve történelmi precedensnek számít, az pedig különösen az, hogy a kis szigetországot fél évszázadig büntető nagyhatalom jobb belátásra térését éppen ez a pápa segítette elő. Innen származik a két látogatás jelképes összefűzése és annak előremutató üzenete. Az amerikai államfők továbbá szinte soha nem mennek ki senki elé a reptérre. Az meg végképp soha nem fordult elő az USA történetében, hogy az elnök és az alelnök együtt üdvözöljön egy vendéget közvetlenül a kifutópályán.
A „történelmi” jelzőt még jó néhányszor hallani fogjuk a pápa hatnapos amerikai látogatása során – nem ok nélkül, és nem is csak a külsőségek tekintetében. Ezek közül talán a legváratlanabb és legizgalmasabb: Ferenc pápa az első vallási vezető, akit valaha is meghívtak, hogy – az angolszász protestantizmus által dominált országban – a kongresszus mindkét házának együttes ülésén beszédet mondjon. Ezt csak részben lehet betudni annak, hogy – a rendkívül elmérgesedett pártközi viszonyok közepette – a képviselőház többségi és kisebbségi vezetője véletlenül egyaránt katolikus. A pápa meghívására John Boehner republikánus házelnök szánta el magát, amikor Ferenc pápa beiktatásának első évfordulóját ünnepelték. Amikor még nem körvonalazódott egészen, milyen lelki, szellemi, politikai vonalat követ a jövőben az új egyházfő.
Egy elpolitizált város első ösztöne természetesen az, hogy mindent politikai szemszögből vizsgáljon és aknázzon ki. Az amerikai baloldalnak nyilvánvalóan jól jön, hogy a jobboldal által meginvitált vendég – különösen a végletesen pártoskodó tavaszi Netanjahu-beszéd után – olyan eszméket (is) képvisel, amelyek sokkal közelebb állnak a haladó nézetekhez, mint a konzervatívok által manapság képviselt rideg, merev, erőszakos politikához. Az utóbbiból különösen érvényes ez az éghajlatváltozás görcsös elutasítására és a bevándorlóellenességre, de Ferenc pápa megértő és megbocsátó lelkületét – az ultrakonzervatív amerikaiakkal szemben – immár a legintimebb emberi szférákra is kiterjesztette. Azt persze egyik politikai szekértábor sem fogja hangsúlyozni, hogy a pápa a – különösen Amerikában, Kínában és Kelet-Európában – vészesen növekvő gazdasági egyenlőtlenségre is nemet mond, sőt helyenként megkérdőjelezi a kapitalizmus alapjait: „Az üdvözülés titka nem a pénzhajhászásban rejlik”.
A Szentatya azonban mégsem politikus: vagy ha úgy tetszik, Ferenc pápa a „lelkek politikusa”. Mint ahogy a Hiszekegy említésével érzékeltette, a lényeg nem a külsőségekben van, hanem abban, hogyan gondolkodik és cselekszik minden egyes ember a konkrét élethelyzetekben. Mint mondta, az ateisták is üdvözülhetnek, ha a lelkiismeretükre hallgatnak. Micsoda bizalmi gesztus ez egy lelki vezetőtől! Az első jezsuita pápa szerzetesrendjének legjobb hagyományait követi: noha mostanság a politikusokhoz (is) szól, de erre is az egyszerű emberektől tanult. Mint saját múltjáról korábban megvallotta, fiatalkori intellektuális elszigeteltségéből kilépve az egyszerű emberek között találta meg magát és hivatását, amire szerinte a mai világnak a legnagyobb szüksége van: gyógyítani a sebeket és melengetni a lelkeket. Ehhez ma éppen ő a legrátermettebb és legnépszerűbb ember a világon. A lelkek politikusa.
