MUNKATÁRSUNK JEGYZETE
Washington, okt. 30.
A hét egyszerre hozott kiábrándulást és megkönnyebbülést az amerikai politikai színtéren. Míg a Republikánus Párt elnökjelöltségéért indulók harmadik vitája többnyire üres frázisokkal „szórakoztatott”, addig John Boehner leköszönő házelnök – mintegy politikai hattyúdalaként – olyan trükköt mutatott be, amilyenre öt éven át nem volt képes a teadélutános radikálisokkal szemben. Most viszont elfogadtatta a frakciójával, hogy a következő elnök meg kongresszus hivatalba lépéséig ne legyen több alkalom az eddig többször is csúfos kudarcot valló kormányzsarolásra költségvetés- és államadósság-ügyben.
Jeb Bush, a harmadik tévévita legnagyobb vesztese (Fotó: Beta/AP)
A korábbi jelöltek bukása után a ravasz feltételeket támasztó Paul Ryan csak úgy vállalta a megbízatást, ha nem kell értelmetlen Obama-üldözéssel töltenie az idejét. Boehnernek így sikerült beláttatnia a szélsőjobbal, hogy Ryan elutasítása a párt tekintélyének további vészes csorbulásához és újabb elnökválasztási vereséghez vezetne.
A szerda esti harmadik tévévitának elsősorban Jeb Bush és Donald Trump számára volt tétje. A pártapparátus kedvence – bátyja szerencsétlen elnöki tevékenységének terhét cipelve – hónapok óta gyengén szerepel a kampányösvényen, a kemény szócsatákhoz pedig szemmel láthatólag sem kedve, sem tehetsége nincs. A volt floridai kormányzót ugyan mindenki tehetséges adminisztrátornak és megfontolt konzervatívnak tartja, csakhogy azzal nem lehet előválasztási szavazatokat nyerni a fanatikus szélsőjobb térnyerése miatt. Hiába van Bushnak hatalmas előnye a nagypénzű támogatók körében, máris kénytelen volt kampánystábját „karcsúsítani”, és a megmaradt legénység fizetését 40 százalékkal csökkenteni. Ezért azt várták tőle, hogy valamilyen újítással lépjen elő, és próbálja meg magához ragadni a kezdeményzést.
Ehelyett azonban Jeb tovább vágta maga alatt a fát. A szerencsejátékokkal kapcsolatos kérdésre az internetes fantáziafutballban elért sikereivel dicsekedett, majd megtámadta korábbi politikai „tanítványát”, a kubai menekültek gyerekeként született Marco Rubiót. A fiatal floridai szenátornak már egy ideje szemére vetik, hogy amióta kampányol, elhanyagolta szenátusi munkáját. Ezt ő maga is megerősítette, mondván, hogy nincs kedve „unalmas és értelmetlen” szavazásokra Washingtonba utazgatni. Lehet, hogy igaza van, de aki ezért kapja a fizetését, annak mégiscsak felróható a távolmaradás. Bush kezében viszont ez a „fegyver” is visszafelé sült el, mert az egyébként tehetséges kezdőként szónokoló Rubio frappánsan visszavágott (mondván, „mélyen tisztelt” volt mentora csak azért támadja, mert valakik azt mondhatták neki, hogy így tudna megkapaszkodni a mezőnyben) – ez után Jeb megsemmisülve elhallgatott, és egybehangzó értékelések szerint az est legnagyobb vesztesévé vált.
Szintén vesztesnek kiáltották ki ezúttal a médiát is. Noha a vita házigazdája az egyértelműen konzervatív CNBC üzleti csatorna volt, Ted Cruz texasi szenátor és Chris Christie, New Jersey kormányzója keményen nekiment a kérdéseket feltevő újságíróknak, felróva nekik, hogy „ellenséges” kérdéseket tesznek föl. A moderátoroknak valóban nehezen sikerült mederben tartaniuk a vitát, mert a jelöltek rendkívül fegyelmezetlenül egymás szavába vágtak, és minden kiszabott időt túllépve össze-vissza kiabáltak. Trumpot és Carsont az egyébként jól felkészült újságírók még a helyszínen közönséges hazugságon kapták rajta (ettől népszerűségük csak tovább növekedett – mármint a két vezető jelölté!). A kérdések egy része kemény volt, de a jelölteket inkább az idegesíthette, hogy a házigazdák kétségbe vonták a fantáziajátékokra hasonlító adócsökkentési terveik életszerűségét.
A republikánus mantra az, hogy mindenáron csökkenteni kell az adókat az adórendszer radikális egyszerűsítése mellett (Carly Fiorina bukott HP-vezér 73 ezer oldalról 3 oldalra rövidítené az adótörvényt), amitől varázsszóra felélénkül a gazdaság, és tíz éven belül (utánuk a vízözön!) nem kevesebb, hanem több lesz az állam összbevétele. Továbbá le kell faragni a szociális nyugdíjjogosultságot és meg kell szüntetni az egészségbiztosítási jogokat, hogy finanszírozni lehessen a mindannyiuk által oly elszántan vizionált hadikiadásokat. Egyedül John Kasich ohiói kormányzó merészelt rámutatni, hogy az egész egy lila álom, és az ilyen álmodozók újabb elnökválasztási vereségbe kergetik a Republikánus Pártot.
Ted Cruz, a kivételes tehetségű ügyvéd-szónok médiaellenes harcot hirdetve egyenesen az ott jelen sem lévő „liberális sajtót” kiáltotta ki fővétkesnek. Ez ügyes húzás a szervezők, a jobboldali üzleti csatorna támogatásának el nem játszásához. Az arroganciája és végnapokat sugalló katasztrófa-politizálása folytán kevesek kedvencének számító Cruz a másik kubaival, Rubióval együtt a legjobban teljesítők közé emelkedett, különösen hogy vetélytársai helyett egyenesen Bernie Sandersnek és Hillary Clintonnak ment neki: az est legrafináltabb kiszólásával „bolseviknak meg menseviknek” nevezve a vezető demokrata jelölteket.
A kongresszusi vizek tehát lecsillapodtak a héten, a jobboldali kampánytáborban viszont egyre inkább késhegyre menő harc várható. Három hónap maradt az első előválasztásig, és a Republikánus Párt nem találja a trumpista, cruzista és carsonista „outsider áfium” ellen való orvosságot.
