Munkatársunk jegyzete
Washington, nov. 6.
Mulatságos volt követni, ahogyan egyes „elemzők” és (szélső)jobboldali(!?) kommentátorok szinte megmámorosodtak az orosz haderő szíriai belépőjétől: „Ne bántsd a Medvét!”; „Putyin, a legnagyobb stratéga” – és más efféle diadalmas jóslatok hangzottak el magyarul is, elsősorban azoknak a szájából-tollából, akiknek az a feladatuk, hogy egész Kelet-Európában Amerika- meg Nyugat-ellenességet gerjesszenek.
Özönlöttek a hírek az orosz légierő „sikereiről”: Moszkvából olyan felvételeket sugárzott az állami propaganda, amilyeneket azelőtt csak a Pentagon szokása volt közzétenni: homályos célpont a sivatagban, célkereszt a levegőből, villanás, robbanás, győzelem. Az ellenfél elesett, elmenekült, a baráti szír kormány pedig „győzedelmesen visszaállítja a rendet” – amelyet persze az USA forgatott fel, és képtelen helyrehozni.
Arról persze nem szólt a fáma, hogy menekülők újabb ezrei indultak útnak az orosz rakéták „sikerei” nyomán. Nem is igen szólhatott, mert nem volt újdonság: az egész idei menekültáradat kezdettől fogva Vlagyimir Putyin Európa-megosztó politikájának felelt meg. Minthogy Moszkva – elhamarkodott melldöngetéssel – elismerte, hogy korábban csecsen harcosokat küldött a térségbe, hogy ott lőhesse őket széjjel, nem nehéz végiggondolni: olyanok is lehettek közöttük, akiknek éppen a feldúlt életű szíriaiakat volt feladatuk az ugyancsak szétverni áhított Európai Unió délkeleti határai felé terelgetni.
Putyin tábornokai csak azt felejtették el közölni főnökükkel (ha azt egyáltalán érdekli a valóság – de aligha, különben nem húzott volna a krími tizenkilencre sínai lapot), hogy a Közel-Keleten kissé mások a körülmények, mint a könnyedén annektált Krím-félszigeten. Például homokot kavar a szél, amelytől a szovjet gyártmányú harci gépek csaknem egyharmada napokon belül repülésképtelenné válik. (Ezt az amerikaiak évtizedekkel korábban megtanulták, és tanultak is belőle.) Azt is elfelejtették beszámítani, hogy a Közel-Keleten terroristák is működnek, akik nem veszik jó néven a beavatkozást – jöjjön az a Nyugatról vagy a Keletről. Így történhetett, hogy a 2001. szeptember 11-e utáni világ legtöbb áldozatot követelő légi katasztrófájában már nem „nyugati”, hanem egyenesen orosz civilek estek áldozatul. Ezért hallgat most a hős Putyin napokon át: nehéz eldöntenie, elismerje-e politikájának következményeit, vagy közönséges műszaki hibára hárítsa a légi balesetet – amelyhez viszont az Airbusnak is lenne néhány szava. Az orosz elnök korábbi „mesterhúzásai” után most csak akkor mert újra lépni, amikor a britek már leállították a járataikat a Sínai-félsziget fölött. Nem túl bátor hadvezéri stratégia.
Érdemes végiggondolni azt is, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök már januárban tudhatott az Európa felé közelgő veszélyről, hiszen a Charlie Hebdo elleni merényletet követő békemeneten megígérte, hogy amíg ő a „miniszterelnök, addig biztosan […] nem fog megtörténni, hogy a bevándorlók célpontjává váljon Magyarország”. Ezt még a tavasszal meg is erősítette egy szájbarágós nemzeti konzultációval meg (magyar nyelvű) plakátkampánnyal – mielőtt az első szíriai, afgán meg iraki menekültcsoportok elérték volna a bácskai zöldhatárt. A pengésdrót így a hosszú távú magyar politika „élesítésének” számít, és ma Magyarország – részben körbeszögesdrótozva önmagát – boldogan, büszkén, nyugodtan tekintgethet kifelé, amint a kisebb és szegényebb Szerbia meg Horvátország, valamint a sokkal kisebb, de nem szegényebb Szlovénia küszködik a szerencsétlenek tömegeinek továbbsegítésével. Orbán megvédte hazáját, a Nyugatot, sőt az egész kereszténységet (mínusz az említett szintén európai, szintén keresztény államokat) a „másfélék hordáitól”.
Minthogy Magyarországon nincs többé „gazdasági bevándorló”-veszély, Budapest újabb ellenség után nézhet, hogy fenntartsa a politikai lendületet. Újra elő lehetett venni Amerikát, és kapóra jött az eddig mosolyoffenzívával kezelt nagykövet legújabb beszéde, amelyben megismételte azokat az aggályokat, amelyek miatt képviselet-vezető elődjét, Andrew Goodfriendet egyenesen „fekete ördögnek” festette le a pesti propagandagépezet.
Colleen Bell viszont azt is elmondta, hogy az USA jó szövetségesnek tartja Magyarországot, nagyra becsüli a biztonsági és védelmi együttműködést. Ezért inkább Soros Györgyre hárul az „ügyeletes gonosz” szerepe. Ő a pillanatnyilag legelfogadtathatóbb ellenség, hiszen a magyar közvélemény egy része sikeresen fel van pangálva a „másfajta gondolkodás” (Soros-civilek!), a nagytőke (Soros-spekuláció!), a menekültek (Soros „hordja őket Európába”!) és úgy általában a „hanyatló Nyugat” (Soros öregedése mint a hanyatlás jelképe) és a „mindenbe beleavatkozó USA” („Moszkvából már kitiltották Sorost, Pestről is ki kéne!”) ellen.
Az összeesküvés-elméletek gyártóit és híveit az persze nem zavarja, hogy az „elméleteik” nemcsak ostobák, hanem abszurdak is: Ha már olyan ügyes ez a Soros, akkor miért ügyetlen!? Ha Amerika állítólag világcsendőri szerepet akar játszani, akkor miért nem játszik!? Dehát ilyen mélyre ásni még a közel-keleti homokban sem szokás, nemhogy a napi propagandában.
