2024. szeptember 9., hétfő

Elszámították magukat a tervezők Kolozsváron

A körgyűrűt is részben le kell bontani, hogy helyet adjanak a repülőtér új kifutópályájának

Kolozsváron a négy éve átadott délkeleti körgyűrű egy szakaszát is le kell bontani, hogy helyet adjanak a repülőtér két éve épülő új kifutópályájának. Az útügyi hatóság vezetője elmondta, a 2009-ben átadott – magas töltésen haladó – körgyűrű elzárja a repülőtér épülő 3500 méteres kifutópályájának a légi folyosóját, ezért a körgyűrű-szakaszt a kifutópálya szintjén kell újraépíteni. Eugen Cecan hozzátette, egy 3,4 kilométeres útszakaszról van szó, amelynek megépítési költsége tízmillió euró. Az útügyi szakember azt is közölte, személyesen figyelmeztette 2008-ban a terelőút tervezőit a tervek összeférhetetlenségére, de a DRDP akkori vezetői nem vették figyelembe észrevételeit.

Horea Uioreanu, a kolozsvári repülőteret működtető Kolozs Megyei Tanács elnöke a Mediafax hírügynökségnek elmondta, a repülőtér kifutópályájának a terve jóval régebbi, mint a körgyűrűé, így az utóbbi terveit kellett volna a repülőtér fejlesztési terveihez igazítani. Uioreanu szerint a megye és az útügyi hatóság korábbi vezetése mulasztotta el a tervek összehangolását. Az önkormányzati vezető azt is megjegyezte, a repülőtér új kifutópályáját két szakaszban tervezte megépíteni az önkormányzat. A jelenlegi szakaszban egy 2100 méter hosszú pálya épül, amelynek átadását ez év őszére tervezik. Ahhoz, hogy a pályát 3500 méteresre hosszabbíthassák meg, előbb új mederbe kell terelni a Szamos folyót. Az építés eme szakasza csak két év múlva esedékes.

Alin Tise, a Kolozs megyei önkormányzat korábbi vezetője úgy vélte, hamis a tervek összeférhetetlenségéről szóló felvetés. Szerinte elegendő jelzőlámpát állítani a terelőútra, amely leállítja a forgalmat a nagyobb repülőgépek fel- és leszállásakor.