2024. szeptember 9., hétfő

„Két győztes” Montenegróban, s rengeteg kérdés válasz nélkül

Hétfőn a kora délutáni órákban az állami választási bizottság még nem tudott hivatalos eredménnyel szolgálni

A vasárnapi montenegrói elnökválasztások úgy zajlottak le, mintha csak a Hogyan vétsünk a demokrácia szabályai ellen című, képzeletbeli tankönyvet vették volna alapul.

Mindkét jelölt, a hosszú ideje hivatalban lévő Filip Vujanović és az ellenzék képviselője, Miodrag Lekić is győztesnek nyilvánította magát. – Az egyikük egész biztosan nem tud számolni – állapította meg címlapján a Dnevne Novine című podgoricai lap hétfőn. A kora délutáni órákban az állami választási bizottság még nem tudott hivatalos eredménnyel szolgálni, pedig mindössze csak 327 ezer leadott szavazatról van szó.

Amikor előző este a választási helyiségek este nyolckor bezártak, az állami televízióban hirdetés futott. Aztán nem sikerülnek a kapcsolások: se kép, se hang. Nincsenek sem részeredményeken alapuló előrejelzések, sem exit poll felmérések. A szavazatok összeszámlálása mintha el sem kezdődött volna. Eredmények helyett a televízió „eddig nem publikált közvélemény-kutatással” szolgál, amely négy nappal a választások előtt készült, s Vujanović fényes győzelmét vetítette előre.

Egy héttel a választások előtt az Állampolgári Kezdeményezések Szövetsége elérte, hogy mindkét jelölt feljelentést tegyen esetleges választási manipulációk miatt: a választó jegyzékben hétezer választásra jogosult körül valami nem stimmel.

Bár a rendőrség köteles ezeket a bejelentéseket 48 órán belül kivizsgálni, nem lesz belőle semmi. Nincs rá ember -–hangzik a lakonikus válasz.

A szociáldemokraták, a több mint húsz éve kormányzó szocialisták partnerei határozottan megtiltották mintegy (regisztrált) 30 ezer hívüknek, hogy részt vegyenek a választáson. Szerintük a hivatalát 2003 óta betöltő Vujanović el sem indulhatott volna, miután az alkotmány csak két mandátumra jogosít fel. Vujanović azzal vágott vissza, hogy első mandátuma 2006 előttre, a Szerbiával alkotott államszövetség idejére esik, ezért nem számít.

Az ellenzék a választási stúdióban arról számol be, hogy olyan eseteket dokumentáltak, amikor egyetlen személy akár húsz szavazócédulát is bedobott az urnába. Tartják magukat azok híresztelések, hogy 600 szavazatot megvásároltak. A stúdióban a vendégek a politikusok testbeszédéről értekeznek. Egy órával később a választási stáb Vujanović egyértelmű győzelméről számol be. Két és fél órával később mindkét jelölt azt állítja, hogy ő győzött.

A választási hétvégén a kormányt bíráló média Ranka Čarapić főügyész távozásával foglalkozik. Az ügyek szándékos eltussolása a mindent eluraló korrupció elleni harcban, 47 fel nem derített gyilkosság részben politikai háttérrel – sorolják a főcímek. Az egyik szerint „lehet-e még ennél is kevesebbet tenni?” – Az embernek az a benyomása támad, hogy visszafelé megyünk, s nem előre – állapította meg Pius Fischer német nagykövet a Dan című lapban.