2024. szeptember 9., hétfő

A horvátok hetvenegy százaléka nem akar cirill betűs feliratokat

Egy felmérés szerint a horvátok 71 százaléka ellenzi a vukovári cirill betűs feliratok elhelyezését – közölte szerdai kiadásában a Večernji list, a Prizma CPI zágrábi közvélemény-kutató ügynökség felmérésének eredményeit ismertetve. A válaszadók csupán 16 százaléka támogatná ezt, 9 százalék bizonytalan a választ illetően, 4 százalékot pedig nem érdekel a téma. Még többen, a válaszadók 76 százaléka támogatná a 2011-es népszámlálás vukovári adatainak felülvizsgálatát, mert „gyanúsnak” tartja, hogy a városban a szerb kisebbség aránya meghaladja a lakosság egyharmadát. A reprezentatív felmérés közel 1000 ember telefonos megkérdezésével készült.

A vukovári cirill betűs feliratok kérdése azóta foglalkoztatja fokozottan a horvát közvéleményt, hogy decemberben – a 2011-es népszámlálási adatok közzététele után – a balközép horvát kormány bejelentette, a kelet-horvátországi városban és nagyjából húsz másik szlavóniai és dalmáciai településen bevezetik a kétnyelvűséget, vagyis a horvát mellett cirill betűs szerb nyelvű táblákat helyeznek el a közterületeken és az állami hivatalokon.

A horvát alkotmány kétnyelvűséget ír elő azokon a településeken, ahol egy nemzeti kisebbség aránya meghaladja a 33 százalékot. Vukováron a népszámlálás hivatalos eredménye szerint közel 28 ezer ember lakik, közülük 57 százalék vallotta magát horvátnak, 35 százalék szerbnek, 1,6 százalék ruszinnak és 1,25 százalék magyarnak.