2024. július 29., hétfő

Még a Püspöki Konferencia is elítélte

Hollik lemondásra szólította fel Niedermüllert

Egyre dagad a botrány Niedermüller Péter, DK-s politikus, Erzsébetváros polgármesterének a fehér keresztény férfiakat elítélő szavai miatt, melyek az ATV műsorában hangzottak el.

Már a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) is reagált a nehezen félreérthető, világosan fogalmazó mondatokra.

„Az MKPK tagjait megdöbbentette, hogy 2020-ban Magyarországon keresztény embereket bélyegeznek meg a hitük miatt” – írták szerdai közleményükben így folytatva:

„szomorúan és megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy 2020-ban Európában, Magyarországon előfordulhat az, hogy nyilvánosan általánosítva keresztény embereket bélyegeznek meg hitük és vallási hovatartozásuk miatt, ahogyan ez a napokban egy választott tisztségviselő részéről elhangozhatott”. Hozzátették: tehette ezt a megszólaló úgy, hogy kijelentésétől – tudomásuk szerint – eddig sem a kereskedelmi csatorna, sem pártja, sem a hasonló esetekben többször fellépő érdekvédelmi szervezetek határozottan nem határolódtak el.

Úgy fogalmaztak: „ezt a tragikus emlékeket idéző hozzáállást elfogadhatatlannak tartjuk, és határozottan kérjük a politikai élet minden szereplőjét, meggyőződésétől és hovatartozásától függetlenül, hogy munkáját a közjó érdekében, az etikai és erkölcsi normák megtartásával végezze”.

„Hitünk, kultúránk, történelmünk arra tanít bennünket, hogy tiszteljük egymást és a másik emberi méltóságát, még akkor is, ha véleményünk nem mindenben egyezik” – szögezték le.

Niedermüller kijelentéseire eddig többnyire csak a jobboldali politikusok reagáltak.

Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója szerdán Budapesten Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció alelnökének közéletből való távozására szólított fel. A kereszténydemokrata politikus rámutatott: a VII. kerületi polgármester fehér, keresztény és heteroszexuális emberekre vonatkozó kijelentései vállalhatatlanok.

„Ezt bárhogyan nézik, próbálják értelmezni, nem más, mint színtiszta rasszizmus, család- és kereszténygyűlölet a javából. Ezt a mondatot hiába próbálják, nem lehet meg- és kimagyarázni” –rögzítette a KDNP országgyűlési képviselője.

Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő a nyilatkozatot az elmúlt időszak legsúlyosabb botrányának nevezte. A képviselő leszögezte, hogy világosan és egyértelműen kell kommunikálni azzal kapcsolatban, hogy a DK alelnöke egyértelműen rasszista kijelentést tett, és amely által a magyar és európai emberek elsöprő többsége ellen indított támadást. „A Demokratikus Koalíció alelnökének megfogalmazása sértő, megbélyegző. A 21. század Magyarországában és Európájában elfogadhatatlan, hogy valakit bőrszíne, vallása vagy szexuális irányultsága alapján bélyegezzenek meg. Vállalhatatlan, durva kijelentés volt ez, amelyre nincs semmilyen mentség. Nem képzelhető el olyan logika, érvelés, gondolkozásmód, amelyben az európaiak többségét rémisztő képződménynek lehet minősíteni. Ez kimagyarázhatatlan, és nem hagyható szó nélkül” – fogalmazott a képviselő.

Novák Katalin államtitkár a Mandiner portálon szerdán megjelent írásában tiltakozását fejezte ki, hogy – mint fogalmazott – a magyarok jelentős részét valaki rémisztő képződménynek nevezze.

Azt írta, hogy nem szeret a kontextusukból kiragadva értelmezni mondatokat, ezért megnézte a felvételt, az azonban csak tovább rontott a helyzeten. A DK politikusa ugyanis ahelyett, hogy elszégyellte volna magát, önnön nagyszerűségétől elragadtatva tovább fejtegette gyűlöletkeltő gondolatmenetét; a keresztény, heteroszexuális, fehér embereket határtalanul unalmasaknak nevezte, akikben nyoma sincs a progressziónak, innovációnak, kreativitásnak.