A román hatóságok szerint állati eredetűek azok a csontok, amelyeket román nacionalista szervezetek az Úzvölgyén eltemetett 150. román katona földi maradványainak tekintettek.
A csontokat a jászvásári (Iasi) Törvényszéki Orvostani Intézet vizsgálta meg; a vizsgálat eredményeiről a moinesti-i ügyészség tájékoztatta Árus Zsoltot, a Székely Figyelő Alapítvány elnökét. Árus az egyik közösségi portálon tette közzé az ügyészség válaszát.
Az úzvölgyi katonatemetőben több román nacionalista megmozdulást is szervező Calea Neamului Egyesület elnöke, Mihai Tirnoveanu múlt év szeptember 23-án jelentette be, hogy Vasile Boboc fémdetektoros kincskereső a katonatemető közvetlen közelében egy, az első világháborúban elesett román katona csontjait és fegyverzetét találta meg. Ezt a román nacionalista szervezetek a 150., Úzvölgyében eltemetett román hős maradványainak tekintették. Erre hivatkozva vonultak 150 fáklyával a temetőbe, október 25-én, a román hadsereg napján.
Árus Zsolt az MTI-nek elmondta: román állami intézmények sorát kereste meg az ügy kapcsán közérdekű adatigénylési kéréssel. A katasztrófavédelem illetékesei azonnal megerősítették, hogy talált lőszereket szállítottak el a helyszínről. A csontok állati eredetét igazoló hivatalos értesítés hétfőn érkezett. Árus egyértelmű félrevezetésnek nevezte a román katona maradványainak a megtalálására vonatkozó bejelentést, és mérlegelendőnek tartotta, hogy érdemes-e feljelentést tenni az ügyben.
Az úzvölgyi katonatemető ügyét felkaroló román nacionalista szervezetek és a temetőt saját közvagyonaként telekkönyveztető Darmanesti önkormányzata figyelmen kívül hagyták az illetékes román hatóságnak az álláspontját a temetőben nyugvó román katonákról.
A román védelmi minisztériumnak alárendelt Hősök Emléke Országos Hivatal (ONCE) múlt év június 12-én közzétett összegzésében tisztázta, hogy nem az úzvölgyi temetőben nyugszik az a 149 román katona, akikre hivatkozva Darmanesti polgármesteri hivatala ötven betonkereszttel román parcellát hozott létre a temetőben.