Holnap kezdődik a 30. palicsi filmfesztivál, amelynek fő versenyprogramját ezúttal is a nyári színpadon tartják meg. Az első film 21 órakor, a megnyitó után, a Johnny Depp főszereplésével készült J...
Kultúra
A Magyar Színházak 35. Kisvárdai Fesztiválját június 23. és július 1. között tartották meg a felső-szabolcsi városban, ahol a szakmai zsűri döntése értelmében a Kulturális és Innovációs Minisztériu...
Kedden este ünnepélyes keretek között megnyílt a jubiláris, 5. Zombori Filmfesztivál a Laza Kostić Kulturális Központ szervezésében. A rangos rendezvényt az ünnepelt hazai színművész, Ljiljana Stje...
Családias légkörben zajlott le a 15. MAdT tábor, amelynek az idén is a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium adott otthont, emellett az Alkotóházban és a Zentai Magyar Kamaraszínház...
Július 15-én, szombaton 17 órakor a szervezők szeretettel várják mindazokat a temerini származású, vagy Temerinhez kötődő újságírókat, szerkesztőket, operatőröket, vágókat, hangtechnikusokat, valam...
A Hagyományok Háza Hálózat-Kárpátalja harmadik alkalommal rendezett helyi pedagógusoknak kézműves tábort július 3-7. között Visken.