A közelmúltban megjelent a Vajdasági Magyar Helytörténeti Egyesület hatodik évkönyve. A szerkesztést ezúttal Besnyi Károly, a VMHE bácskossuthfalvi tagja végezte el, és az ő nevéhez fűződik a tördelés is, amelyben ugyan megmaradt a korábbi dizájnnál, de új figyelemfelhívó elemeket is igyekezett belevinni. Az első, a szerkesztő által jegyzett „Mivégre?” című írás egyfajta helytörténészi ars poeticának is tekinthető, amelyből megtudhatjuk, mit és hogyan kutatnak, publikálnak, hogyan dolgoznak, milyen erők hajtják őket az ismeretlen megismerése felé. A Vajdaság egész területéről származó helytörténészek által írt szövegekből nehéz egynemű kötetet összeállítani, ezért jelen kiadványt is a tematikai sokszínűség jellemzi, így ki-ki megtalálja az érdeklődési körébe tartozó cikkeket, vagy éppen azokat a tanulmányokat, amelyek szülőföldjéről, nagyszülei, dédszülei szülőfalujáról, -városáról szólnak.
Az első tanulmány Topolya Község Múzeumának régésze, Radaković Marina nevéhez fűződik, aki írásában a múzeum tulajdonában lévő avar kori leleteket mutatja be igen bő képanyag segítségével, majd Pecze Rózsa kutatónaplójának egy részletét olvashatjuk, amelyben két már-már elfeledett Fruška Gora-i vár, Marót és Rednek nyomába ered. Ezt követően dr. Kókai Sándor alapos kutatómunkájának eredményeit olvashatjuk, amelyben a Szerb Bánság demográfiai viszonyainak változását mutatja be az utóbbi egy évszázadban, 1910 és 2011 között.
Érdekes blokkot képeznek a Belgrádhoz köthető írások, Szabó Pálnak a Belgrád 1914-es birtokbavétele és 1915-ös ostroma alkalmából megjelent szegedi újsághírekről írt tanulmánya, A. Sajti Enikőnek a szerb főváros hétköznapi életéről szóló írása, amelyet a városban 1945 és 1948 között megfordult magyar diplomaták jelentései alapján állított össze, valamint ide tartozik Mészáros Piroska értekezése is, amelyben a belgrádi József Attila Kultúrkör 1956-os megszüntetéséről ír.
A tavalyi év folyamán rendezték meg a Zsidó és magyar sors a 20. században Vajdaságban elnevezésű konferenciát. Az Évkönyvben ennek anyagából is olvashatunk. Kocsis Antal A topolyai zsidóság emlékei, Uri Ferenc Az újvidéki zsidók története (1720–1945), dr. Balla Ferenc és dr. Balla István A bezdáni izraelita népiskoláról és jeles tanítójáról, Nagy Józsefről, valamint Teleki Júlia Bácsföldvár – Vallomások című írása mind ezen tematika köré épül. Ezzel rokonítható Palatinus Aranka tanulmánya is, amelyben a II. világháború ártatlan német áldozatairól értekezik.
Jól elkülöníthető blokkban szerepelnek az általános iskolás és középiskolás tanulók kutatási eredményei, amelyek azt bizonyítják, hogy a Helytörténeti Egyesület igyekszik nyitni a fiatalok felé, és az Évkönyvben való megjelenés minden bizonnyal pozitív irányba befolyásolja további tevékenységüket. Német Klaudió bácskossuthfalvi gimnazista Az elkerült tragédia címmel ír faluja múltjának egy jelentős személyiségéről, a zentagunarasi Zabos Aurél faluja iskoláiról értekezett, míg a legfiatalabb szerzőpáros, Fontányi Réka és Posztós Nikoletta a gunarasi templom, valamint az egész egyházközösség történetével foglalkozik.
Mindezek mellett számos írást találunk, amelyekben Fehértemplom, Muzslya, Nagykikinda, Törökfalu, Topolya, Bácskossuthfalva, Bácsfeketehegy, Szabadka, Csóka, Csantavér, Horgos történetének egy-egy darabkája kel életre, értékes információkkal szolgálva minden érdeklődőnek.
