Féltve őrzött kincs

Az oromi Petőfi Sándor Művelődési Egyesületben élénk tevékenység folyik. A jelenlegi és szinte mondhatni, hogy a mindenkori könyvtárépületben kórus- és citerapróbák zajlanak, a gyerekeknek olvasókört, kézműves foglalkozást tartanak alkalmanként, de az anyaországi Szakkör program is itt zajlik. Visszaemlékezve, ez a helyiség mindig is fontos szerepet töltött be és tölt be napjainkban is a helybeliek életében. Egyfajta közösségi színtér, nem kizárólag könyvtár. A tőszomszédságában lévő művelődési otthonban – amit nemes egyszerűséggel csak nagyteremnek neveznek emberemlékezet óta – az ünnepi rendezvényeket tartják, és a könyvtár helyiségében készülnek, öltözködnek a fellépők. Piacnapok alkalmával pedig be lehet térni beszélgetni is oda, amit az oromiak csak úgy hívnak: kultúrkör. Ebből aztán mindenki tudja, hogy a könyvtárépületről van szó, ahol valaha az újságokat is árusították, mára pedig egy kis kellemes, barátságos kuckóvá vált. A könyvek birodalmának ablakában pedig nem más figyel, mint Petőfi Sándor. A vajdasági Petőfi-szobrok egyike itt van. Pontosabban kettő van, egy picike és egy mellszobor, amit Almási Gábor készített. Az érdekesség Almási Gáborral kapcsolatban az, hogy az Oromtól mindössze néhány kilométerre lévő Völgyes is őrzi ezt a vezetéknevét, ahol a művelődési otthont a mai napig csak úgy emlegetik: az Almási-terem. Almási Gábor, a tóthfalusi születésű szobrász nagybátyjának, Nándornak a tulajdona volt. 

Akadnak olyanok is, akik a múlt kutatásán dolgoznak és számtalan, az utókornak is kincset jelentő dologra bukkannak és ismereteiket megosztják széles körben. Oromon ezt az értékmentő és nagyra becsülhető munkát Pósa Mária végzi, akit joggal nevezhetünk helytörténésznek. Közgazdasági végzettsége és a könyvelés, a számok világban ledolgozott több évtized a háta mögött a hivatása volt, de mindig is érdeklődött a történelmünk iránt, és egyre többet kutatott, idősebbeket is meghallgatott, és ezekből most már két kötetre való történetlánc állt össze, melyből a település és a két másik picinyke falujának monográfiája született meg. Ebből megtudhattuk, hogy a könyvtár induló könyvállományát a már korábban megalakított völgyesi és oromi olvasókörök biztosították.

„Az induláskor szerencsétlen túlkapások is történtek. A nem hozzáértő válogatásnak értékes Jókai- és más irodalmi művek estek áldozatul. Azért is a tűzbe kerültek némelyek, mert kiadási dátumuk nem felelt meg a „követelményeknek”.

A könyvtár és olvasóterem, a kocsmák mellett új találkozóhely lett. Benne kapott helyet a falu első televíziója, 1959-ben.” (Pósa Mária: Az oromi és völgyesi tanyavilág monográfiája)

Napjainkban azonban nincs ekkora népszerűsége egy könyvtárnak sem már, viszont még most is piacnapok alkalmával nyitva tart, hisz olyankor a legnagyobb a forgalom. Az oromi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület elnöke, Kádár Judit elmesélte, hogy az oromi olvasókört Bosznai József tanító alakította az 1930-as években. Az elnök is Pósa Mária nyomán ismertette ezeket az információkat:

– Nyári Tamás kocsmája mellett kapott helyet az olvasókör, míg érdekesség, hogy előtte a módosabbak tanyáján kölcsönözhettek az emberek könyveket. 1952-ben alakult meg az egyesület és ekkor épült meg a szövetkezeti otthon is. A hatvanas évek elejéig Bosznai József, majd Tímár László volt az egyesület élén, míg a nyolcvanas évektől Konc Mónika, majd a kilencvenes évek óta én töltöm be ezt a posztot. Az egyesület tagjai a nagytermet és a könyvtártermet is használták a művelődési tevékenységekre. Napjainkban énekkar, hagyományőrző szakkör, sakk-klub, kézimunka szakkör, kézműves foglalkozások, mesekuckó is van a könyvtárban. A könyvállományunk ötezernél egy kicsit több, amit folyamatosan bővítgetünk. Az elmúlt években pályázatokon való részvétellel, testvérvárosi és alapítványi ajándékból is gyarapodott az állomány, de a községből, Magyarkanizsáról is szoktunk kapni. Ahogy átalakult a világ, a könyvtár működtetése is más lett. Az elmúlt években Tímár Anna, nyugdíjas tanítónő vezette a könyvtárat, napjainkban pedig önkéntes alapon vállalják az egyesület tagjai – mondta Kádár Judit.

– Büszkeségünk, hogy a könyvtárban van egy Almási Gábor által készített Petőfi-szobor, ez a nagyobb. A helyi közösség irodájában van egy kis szobrocska is, de az említett nagyobb mellszobor már régóta a könyvtár ablakában figyel – mesélte Judit.

– A szoborról igazából egyik elnök sem, de egy tanító, se senki nem tudja, hogy mikor, mi módon került ide. A Petőfi iskolák találkozójához próbáljuk kötni, mert a kis szobor, úgy tudjuk, akkor került hozzánk, viszont biztosat már senki nem tud. A szoborra 1973 van írva, valószínűleg akkor készült és akkor is került ide. Amikor kutattunk utána, akkor se találtunk pontos információt, leírást. Almási Gábor azonban a környékünkön jelentős szerepet tölthetett be, a szomszédos Tóthfalu szülötte.

Mi évtizedek óta a szobrot nagy becsben tartjuk, és napjainkban is, ha ünnepi műsor van, bevisszük a nagyterembe. Most a népzenei találkozónkon is így történt, és ezzel is emeltük a Petőfire való emlékezés színvonalát. Ami még örömre ad okot, hogy felvetődött annak ötlete, hogy egy kültéri Petőfi-szobrot is készíttessünk Oromra – mondta Judit.