2024. december 22., vasárnap

Új tervek, régi feladatok

Szeretném, ha az intézet nyitottabbá válna – mondja dr. Silling Léda, a szabadkai Községközi Műemlékvédelmi Intézet új igazgatója

Dr. Silling Léda néprajzkutató lett a szabadkai Községközi Műemlékvédelmi Intézet új igazgatója. Négyéves megbízatása idején a digitalizálást, a védett műemlékek listájának revízióját tartja fontosnak. Továbbra is elsőrangú feladata az intézetnek a műemlékek eredeti formában történő megőrzése.

– Amit nagyon fontosnak érzek megvalósítani, az az elektronikus formában való dokumentálás, a digitalizáció. 1980 óta – amióta az intézet létezik – halmozódik a papír alapú dokumentáció, és bár digitalizálás eddig is folyt, de máig sem fejeződött be, ami pedig megkönnyítené az intézeti dolgozók és a kutatók munkáját. A rajzokat, dokumentumokat be kell szkennelni, rendszerezni kell. Az első időszakból gyönyörű, kézzel készült rajzok vannak. A fotótár és a hozzá tartozó negatívtár szkennelését is folytatni kell. Azt gondolom, hogy a felsoroltak az intézet legnagyobb kincsei, és én szeretném, hogy a papíralapú dolgok digitálisan is biztonságban legyenek, és így mindannyiunk munkáját hatékonyabbá tennék – mondta el Silling Léda.

Mint megtudtuk, a műemlékek revíziója is tervben van, ugyanis a védett műemlékek felülvizsgálata bizonyos időszakonként szükséges. Az intézet 9 önkormányzat területén működik: Szabadka, Magyarkanizsa, Törökkanizsa, Ada–Mohol, Zenta, Nagykikinda, Csóka, Topolya, Kishegyes. Ezen a területen 154 műemlék van. Mindezt bejárni, felmérni hónapokig tartó munka. Idén Szabadka község területén történik meg az ellenőrzés, erre kaptak is támogatást.

Az intézet fennhatósága alatt előzetes védelem alatt álló műemlékből is több mint 400 van. Ezekre vonatkozóan is nagy kutatómunka áll a szakemberek előtt. Ez az intézet egyik alapvető feladata: megtalálni, felkutatni a műemlék értékű, jellegű épületeket, hogy megindulhasson a teljes védelem alá helyezési eljárás. Ahogy beszélgetőtársunk hangsúlyozta, céljuk, hogy a jövő nemzedékeinek olyan formában maradjon meg az épület, amilyenben létrejöttekor állt.

– Huszonnégyen dolgozunk az intézetben. A felügyelet – amikor műemlékvédelem alatt álló épületen újítanak, építkeznek – 3 építészre hárul. Nagy területet fed az intézet, és ezen sok a műemlék. Több szakemberre lenne szükségünk, de a jelenlegi rendelkezések miatt új munkaerőt nem vehetünk fel – hallottuk az igazgatótól, aki azt is megemlítette, hogy nem lenne rossz, ha az intézet iránti viszonyulás is megváltozna. Sokszor hiszik az intézetet szigorúnak egy-egy műemlékvédelem alatt álló épület rekonstrukciójánál. Azonban az intézet azzal, hogy felügyeli és előirányozza azt, hogy mit és hogyan szabad, vagy nem szabad változtatni, éppen a városképet, a város szellemiségét őrzi.

– Szabadka például nem véletlenül neves a szecessziós épületeiről. Ezeken az épületeken meghatározó a szín is, és képzeljük csak el, mi történne, ha ezeket az épületeket kedvünk szerint más színűre festhetnénk. Elveszítenék a jellegüket. Azt szeretném, ha az intézet is nyitottabbá válna. Ha több publikáció jelenne meg az ott folyó munkáról, lett légyen szó akár a munkatársak, avagy a kutatók dolgozatairól. Szeretném megújítani a honlapunkat, frissíteni a Facebook-oldalunkat is, hogy lássák az emberek, mit csinálunk, lássák, hogy milyen hasznos munkát végzünk. Jelenleg is terepen vannak a kollégák. Most éppen a csókai, a szabadkai, az adai, a martonosi, a nagykikindai templomban, a szabadkai iskolákon dolgoznak építészmérnökeink, restaurátoraink, technikusaink, a régészünk ásatáson vesz részt Észak-Bánátban, a kutatórészleg munkatársai pedig településtörténeti, művészettörténeti, néprajzi kutatásokat folytatnak. Ott vagyunk tehát az emberek között, a műemlékeknél, csak láthatóbbá kellene válnunk, a munkánkat láthatóbbá kell tenni. Ezt segítené elő az eredmények folyamatos bemutatása – mondta el dr. Silling Léda, a szabadkai Községközi Műemlékvédelmi Intézet új igazgatója.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás