2024. október 6., vasárnap

„Nem érdem, hanem kötelezettség”

Bicskei Zoltánt Magyarkanizsa polgármestere köszöntötte

Bicskei Zoltánt, a Nagy József Regionális Kreatív Műhely igazgatóját augusztus 20-án a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével tüntették ki Budapesten. Ebből az alkalomból Nyilas Mihály, Magyarkanizsa polgármestere hétfőn fogadást rendezett tiszteletére a városházán, ahol dr. Katkics Zoltán oktatással és művelődéssel megbízott tanácstag is köszöntötte a díjazottat.

– Nagy örömmel és büszkeséggel tölt el, hogy egyik polgártársunkat jelentős magyar állami kitüntetésben részesítették. Bicskei Zoltán a díjat a magyar kultúra és művészet a délvidéki magyarság körében történő terjesztése érdekében végzett elkötelezett munkássága elismeréseként kapta. Ő tevékenységével jelentősen hozzájárult, és hisszük, hogy még sokáig hozzá fog járulni Magyarkanizsa és az egész Vajdaság magyar kulturális életének fellendítéséhez – fejezte ki elismerését a polgármester.

Bicskei Zoltán elmondta, hogy őt munkájában mindig a művészet szeretete vezérelte.

– Nem úgy tekintek rá, mint érdemre, hiszen ez egy kötelesség, szeretet, és nem is tudom, hogy ezért jár-e valami, annál is inkább, mert a művészi szervező munkához a befogadó oldal, a nép, a közösség ugyanolyan fontos, mint a művészek.