Magyarország Szabadkai Főkonzulátusán szerdán bemutatták Teleki Júlia Göröngyös utakon című életműkötetét. Dr. Babity János főkonzul köszöntötte a vendégeket majd méltatta a szerzőt. A főkonzul köszöntő beszédében kiemelte, hogy 1944 vége 45 eleje Bácskában olyan tragikus események sorozatát követte, amelyekről több évtizedig beszélni sem lehetett, ezért szükség volt arra, hogy hiteles források fel tudják idézni, el tudják mondani, mi is történt pontosan.
– Teleki Júlia munkájára szükségünk volt ahhoz, hogy ma már tisztább képet tudjunk alkotni, hogy mi is történ abban a néhány hónapban, mi volt a koncentrációs táborokba zártak sorsa, illetőleg az, hogy megindulhatott végre az a magyar–szerb megbékélési folyamat, amely által a szerb kormány egy határozatával feloldotta a kollektív bűnösség elvét – fejtette ki a főkonzul.
Forró Lajos szegedi történész, a Magyar–Szerb Akadémiai Vegyes Bizottság Magyar Tagozatának tagja Teleki Júliáról beszélve elmondta, hogy az 1944/45-ös események kutatói számára egyfajta példaképet jelent.
– Megmutatta, hogy ezekért az ügyekért gyűlölettel nem, csak békével lehet harcolni. Békével, de határozottan – vallotta Forró Lajos.
A történész kiemelte, hogy Teleki Júlia és a többi vajdasági helytörténész munkája kiemelten fontos a történészek és a későbbi kutatások számára, ugyanis általuk nem csak levéltárakból szerezhetnek adatokat. Visszaemlékezése szerint, amikor a történészek elkezdték az 1944/45-ös eseményeket kutatni, volt mitől félniük.
– Ma már érzünk a hátunk mögött olyan segítséget, amely lehetővé teszi számunkra, hogy a munkára koncentráljunk és ne féljünk. Az eredményeket közös eredményeknek is nevezhetjük, hiszen az elmúlt pár év eredménye a Magyar Kormány, a Vajdasági Magyar Szövetség, Pásztor István, a Magyar Nemzeti Tanács, Hajnal Jenő és a vajdasági helytörténészek elkötelezettségének eredménye – hangsúlyozta a történész.
Szavai szerint az egész történet legmeghatóbb része az, hogy néhány éve a csúrogi megemlékezések során a razzia áldozatainak leszármazottai is tiszteletüket teszik és ennek viszonzásaként Teleki Júlia és más magyar családok is részt vesznek a szerb áldozatok megemlékezésén.
A szerző a könyvével kapcsolatban megjegyezte, hogy ez az év nagyon szomorú évforduló, hiszen 70 éve történt meg, hogy kiűzték az otthonaikból a magyarokat.
– A könyvem pont ott kezdődik, amikor kiűztek bennünket az otthonainkból, amikor a koncentrációs táborokba vezényeltek minket, amikor megölték családtagjainkat. Nyolc hónapos csecsemőként háborús bűnös lettem. Nemcsak apámat, hanem a gyermekkoromat is elvették tőlem. A könyv erről az időről és a következő évek harcáról szól. A nélkülözésről, a szenvedésről, a betevő falatokért való küzdelemről. A családtagjainkról való emlékezés harcáról és a megbékélésről. Rengeteget harcoltunk és ha annak idején, amikor tizennyolc éven keresztül kidöntötték, ellopták az általunk felállított keresztet, feladjuk küzdelmünket, akkor ma nem állunk itt – mondta Teleki Júlia.
A könyv tartalmazza a kivégzett és a lágerben elhunyt csúrogiak névsorát, valamint a megbékélés és a kollektív bűnösség eltörlésének folyamatát is. A szerző szerint ugyanakkor addig nem lehet megbékélni, amíg bocsánatot nem kérnek.
– Megbocsájtani lehet, ha bocsánatot kérnek, de felejteni nem szabad, emlékeznünk kell áldozatainkra. Szerbiában és Magyarországon is meg kell változtatni az oktatást. Ha Szerbiában ez nem történik meg, bűnösök maradunk a szemükben. Meg kell tudniuk a fiataloknak is, hogy mi történt, de nem azért, hogy bosszút álljanak, hanem, hogy soha többé ne történhessen meg ehhez hasonló. Mi, túlélők tudjuk legjobban, mi a bosszú, ugyanis az áldozatai voltunk – érvelt a szerző.
Végezetül megjegyezte, hogy nagyon jó érzés volt, amikor Tomislav Nikolić szerb államfő szótlanul fejet hajtott az áldozatok előtt, de továbbra sem érti, hogy ha annak idején csecsemőket, aggastyánokat egy tollvonással kollaboránsoknak nyilváníthattak, akkor ma miért nem lehet ugyanígy egy tollvonással rehabilitálni mindenkit, miért kell az áldozatoknak ezt egyenként kérvényezniük.
