A nemzetközi jellegű konferencia előadói több szálon kapcsolódtak Borús Rózsa munkásságához, a máig sokat idézett Topolya népszokásai című, illetve a Bácskai lakodalmak című hiánypótló kötethez.
Dr. Szőke Anna, a Kiss Lajos Néprajzi Társaság elnöke szervezőkészségét dicséri a konferencia neves előadóinak részvétele a rendezvényen. De nem csak szakmai érdeklődés övezte az előadásokat, hiszen jelen voltak ez egykori tanítványok, barátok, ismerősök is.
– Az évi programunkban szerepeltek azok a néprajzkutatóink, neves szakembereink, akikről ebben az évben megemlékeztünk kerek évfordulók kapcsán, ebben a keretben Borús Rózsa tanárnő zárja az idei konferenciáink sorát. Topolya a helyszíne, hiszen a tanárnő itt élt, itt tevékenykedett, és itt állított úgymond örök emléket a topolyai népszokásoknak. Amikor kiválasztotta azt a szakterületet, ami hozzá legközelebb áll – ebből is doktorált –, megírta különböző helyszínekről merítve a lakodalmi szokásokat. Ez lett később a fő kutatási területe. Itt kell megemlíteni a vőfélyverseket, egyedülálló gyűjtést végzett ezen a területen is, és ezek a kutatások meg is jelentek. Amikor az évi programot állítottuk össze, akkor elhatároztuk, hogy a tanárnőről feltétlenül meg kell emlékeznünk, hiszen tekintélyes életművet hagyott maga után – nyilatkozta Szőke Anna, aki azt is elmondta, hogy a személyes találkozásaik során nagyon hasznos útmutatót kapott ő maga is a tanárnőtől a gyűjtőmunkához.
A nemzetközi konferencián Nyisztor Tinka, aki Moldvából érkezett, a pusztinai halotti tor változásairól beszélt, Verebélyi Kincső egyetemi tanár, a budapesti ELTE BTK Néprajzi Tanszékének nyugalmazott tanára a vásári sokadalmak jellemzőiről tartott előadást. Az előadók között szerepelt még a topolyai származású Klamár Zoltán, a csongrádi múzeumból Vincze Klára, valamint Kónya Sándor csókai népzenekutató és versénekes, továbbá Silling Léda, Gazsó Hargita és Szőke Anna, aki a konferencia zárásaként „A menyasszony szép virág…” címmel egy fotógaléria segítségével mutatta be, hogyan módosult a menyasszony öltözéke az elmúlt száz évben. A lakodalom szertartásai és szokásrendje címmel Utasi Mária kishegyesi adatközlő az 1950-es évek lakodalmait idézte fel, Vojnits Tivadar nyugalmazott újságíró pedig személyes hangú megemlékezését olvasta fel.
Az emlékkonferencia megszervezését a Szekeres László Alapítvány, a Domus – MTA és Topolya Község Önkormányzata támogatta.
A konferencia moderátora Silling Léda volt, aki előadásában a nyugat-bácskai Szilágyi lakodalmi szokásaira hívta fel a figyelmet.
– Borús Rózsa népszokáskutató volt, leginkább a lakodalmakkal foglalkozott, a vőfélyverseket gyűjtötte össze. Minden előadó a népszokásokhoz kapcsolódott, igen széles skálán, az emberélet fordulóitól kezdve az év ünnepein át szinte mindent végigvettünk. A lakodalom és vonzáskörének az előadásaiból rendhagyó előadás volt Utasi Mária kishegyesi adatközlő beszélgetése Szőke Annával. Klamár Zoltán egy kanizsai vőfélykönyv kapcsán összefoglalta az eddig megjelent vőfélykönyveket, útvonalat húzott, hogy hogyan kerülhettek ide a vőfélykönyvek, és a jelenben hogyan változik a vőfélység szerepe. Az én előadásom címe: A nászéjszaka felé – Lakodalmi szokások Szilágyin. Szilágyira mentem férjhez, és tapasztalom, hogy e nyugat-bácskai kis faluban a népszokások nagyon érdekes átalakuláson mennek keresztül. A nászéjszaka felé vezető útvonal már a lakodalom végét jelzi, amikor az ifjú párt hazakísérik. Amikor az ünnepély helyszínét áthelyezték a házaktól a kocsmába, illetve a tűzoltóotthonba, akkor új szokások is kialakultak a lakodalomban. Az újítások bevezetésének egyik legelső pontja ez az esemény, hiszen a lakodalomban meg akarják mutatni, hogy mennyire jómódú a család, a legszebbet, legjobbat válogatják össze például az ételekből is, s a tűzugrás is így jelenhetett meg az 1970-es években, és megmaradt máig. Egy archaikus szokás egyszer csak megjelent egy új telepítésű faluban, ahol soha addig nem ugrottak tüzet. Tanulmányomban majd ezt a szokást próbálom mélyebben is vizsgálni.
Gazsó Hargita Borús Rózsa és Gunda Béla 1979 és 1984 közötti levelezéséről tartott előadást. Pastyik László hívta fel a figyelmet az MTA Gunda-hagyatékában található levelezésre.
A levelezés által betekintést nyerhettünk abba, hogy mi is egy könyv megjelenésének a háttere: milyen nehézségek, szép pillanatok előzik meg. Megtudtuk, Borús Rózsa sokat jelentett a topolyaiaknak, a szakma is elismerte, viszont a hivatalos közeg nem értékelte, és emiatt volt benne keserűség.
Végül egy személyes emlékkel zárnám a beszámolót: 2005-ben már betegen, de nagy lelkesedéssel tartotta meg Borús Rózsa a lakodalmi hagyományainkról szóló előadását. Az ünnepség forgatókönyvét ismertette, a háztűznézés, a leánykérés szokásáról szólt, majd az általa feldolgozott, kézzel írott vőfélykönyvekből idézett részleteket, amelyek, ha ügyetlen rímekkel is, de elénk tárják a magyar nép erkölcsi életfelfogását, tisztességről és becsületről vallott nézeteit, az öregek bölcsességét és óvatosságát, figyelmeztetnek a fölösleges költekezés és cifrálkodás következményeire. Az előadás során a lakodalom ceremóniamesterének, az egykori vőfélynek a szerepére is kitért, akinek fő feladata az ünnepélyesség emelése és a szórakoztatás volt. Dr. Borús Rózsa egyórás előadása végén gyermekéveire emlékezett, feldolgozatlan környékbeli legendákra hívta fel a figyelmet, és az egykori topolyai Nagy utca világát elevenítette fel, amelynek környékén gyermekéveit töltötte. Hirtelen halála megakadályozta abban, hogy a kéziratait rendezze, egy kötetnyi tanulmánygyűjtemény megjelenése máig várta magára.
Most, tíz év múltán a topolyaiak, tisztelői, barátai, tanítványai, a szakma neves képviselői méltón emlékeztek rá, aki, mint Vojnits Tivadar a konferencia kezdetén hangsúlyozta, mindig szerényen, csendben, a harsány megnyilvánulásokat kerülve, magas fokú szakmai alázattal végezte munkáját.
Dr. Borús Rózsa (1930–2005) topolyai pedagógus, bölcsészdoktor, jeles néprajzkutatónk dr. Penavin Olga egyetemi tanár ösztönzésére kötelezte el magát a néprajzzal, hagyományaink kutatásával. Az elemi iskola első négy osztályát kényszerből szerb nyelven végezte el, az algimnáziumot már anyanyelvén fejezte be. 1949-ben a szabadkai Magyar Főgimnáziumban érettségizett. Az újvidéki Tanárképző Főiskolán 1952-ben magyar és szerb nyelv szakos tanári oklevelet szerzett. A Magyar Tudományos Akadémia felkérésére 1964-ben összegyűjtötte és feldolgozta Topolya tárgyi néprajzának adatait. Emellett magánhallgatóként 1966-ban oklevelet szerzett az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának (Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékén. 1977-ben Debrecenben szerzett bölcsészdoktori fokozatot néprajzból. Eközben is lankadatlanul kutatott, gyűjtött, publikált. 1981-ben jelent meg Topolya népszokásai című, máig sokat idézett kötete, 1998-ban pedig a Bácskai lakodalom című hiánypótló könyve. Emellett előadásokat tartott Budapesten, Debrecenben, Szegeden, Pécsett, Szabadkán, Újvidéken, Topolyán, és több mint száz tanulmánya jelent meg hazai és magyarországi folyóiratokban, több száz cikke újságokban.
(Az írás Üveggolyó mellékletünkben jelent meg.)
