Nagy örömünkre szolgált hírt adni a vajdasági sikerekről, melyet színészeink, íróink, rendezőink jegyeztek Békéscsabán, a Jókai Színházban közelmúltban megtartott XV. Magyar Drámaíró Versenyen, mely szinte szakasztott mása annak a rendezvénynek, melyet évek óta az Újvidéki Színház is megrendez szeptemberenként. A békéscsabai rendezvényen Brestyánszky Boros Rozália, Gobby Fehér Gyula íróként, Hernyák György rendezőként, Faragó Edit pedig természetesen színészként vállalta a játékos megmérettetés minden örömét és nehézségét. Fáradozását siker koronázta, ugyanis a verseny legjobb színésznőjévé kiáltották ki.
– Hogy kerültem Békéscsabára? Az ottani színház igazgatójával, Fekete Péterrel a szabadkai Népszínházban ismerkedtem meg – nyilván ennek az ismeretségnek, valamint annak köszönhetően, hogy látott egy-két előadásban –, hívott fel, kínálta fel a szerepet. Január 19-étől április elejéig ott voltam, ugyanis a meghívás egy horvát előadásban való részvételre szólt. Tahir Mujičić, Boris Senker, Nino Škrabe: Trenk, avagy a vad báró című népszínművében a nagyságos Hildegarda asszony szerepét bízta rám Soós Péter rendező. Március a horvát kultúráról szólt Békéscsabán, így abban a csöndes, békés városban valóban egymást követték az események. Az előadást március folyamán szinte egész hónapban játszottuk, szó szerint estéről estére a színpadon voltunk, vagy huszonöt alkalommal. Számomra nagyon különös volt, hogy telt ház előtt játszottuk ugyanazt a darabot estéről estére. Vagyis, kijátszottuk jól, legfeljebb a következő évadban kerül újra műsorra – sorjázza élményeit Faragó Edit.
n A drámaíró versenybe tehát ennek a szerepnek, békéscsabai tartózkodásodnak köszönhetően csöppentél?
– Igen. Én nagyon-nagyon szeretek játszani, szívesen vállalom a szereplést az effajta versenyeken, ezt is nagyon élveztem. Ezenkívül Békéscsabán egész idő alatt úgy éreztem, hogy kedvelnek, így az lett volna a furcsa, ha nem kérnek fel a szereplésre, vagy én elutasítom azt. Aztán díjkiosztáskor lepődtem meg igazán, mert a legjobb női színész díjával jutalmaztak. Igazán hálás vagyok a békéscsabaiaknak, egy hihetetlenül jó társulat, ahol sokat tanulhat a tapasztalt szakmabeli is.
n Ez azt jelenti talán, hogy újabb meghívásokra számíthatsz odaátról?
– Erről most szó nincs, én nagyon jól éreztem ott magam, de az otthonomhoz, a szülőföldemhez, a társulatomhoz nagyon szorosan kötődöm. Minden ismerősöm tudja, hogy elmenni szívesen elmegyek bárhová, de csak rövid időre. A békéscsabai „kirándulásom” is kissé hosszúra sikeredett, olyannyira, hogy igazán vágyom már az újvidéki közönségre.
n Volt szerb, azután horvát hónap, mindig ekkora a kulturális pezsgés Békéscsabán?
– Ahogy a neve is mondja, az a helység valóban békés. Ennek ellenére zajlik az élet, kulturális értelemben különösen. Nekünk nehéz elképzelnünk azt is, hogy ugyanazt az előadást 20–25 egymást követő estén előadja a társulat, méghozzá telt ház előtt. Ezt ott most megtapasztaltam. De ez nem minden, jelenleg, vagyis áprilisban folytatódik a Színházi szomszédolás elnevezésű sorozat – mely köré csoportosulnak lényegében az események –, csakhogy most a román kultúráé a főszerep. Az utolsó bemutató Ion Luca Caragiale világszerte ismert és kedvelt darabja, Az elveszett levél vígjáték volt Laurian Oniga, az aradi színház igazgatójának rendezésében. Mondanom sem kell talán, hogy ennek az előadásnak is van vajdasági vonatkozása, ugyanis az egyik főszerepet Földi László alakítja.
