Határozottan támogatom, hogy a műsorszórási ügynökség megzabolázza a reklámozás idejét és feltételeit a mindenkori választások idején a rádióban és televízióban. Nincs ebben semmi különös, ezek csupán játékszabályok. Inkább az a furcsa, hogy nincsenek „örökzöld” előírások, melyek univerzális kaptafaként ráhúzhatók lennének minden egyes választásra, hogy ne kelljen kivételezni a nemzeti tanácsok választásával, és azok közeledtével fejre olvasni. Még valaki diszkriminációt vél majd benne felfedezni!
A rádió- és tévécsatornák azért nyilván találva érzik magukat, merthogy a pénztárcájuk igenis érintett lesz, ráadásul üresen kong. A pénz általában „csak úgy” dől választások idején, így nemigen törődnek azzal, hogy kampány idején mit szól a kedves hallgató vagy néző ahhoz, hogy a műsor bizony nézhetetlen a sok reklámtól. A pénz pedig jól jönne most is, például az utóbbi időben különösen meggyőzően panaszkodó Vajdasági RTV-nek. Merthogy kevesen fizetik az előfizetést, a bevételi kiesést kiválóan pótolhatná a nemzetitanács-választás. A soknyelvűségével gyakran dicsekvő médiaház most igazán arathat, sőt kellő reklámbevétel esetén még újabb munkaerőt is felvehetne a kisebbségi szerkesztőségekbe, ahol szégyenszemre szemlátomásra is fele annyian vannak, mint a szerb szerkesztőségben – ugyanannyi műsoridőre.
Hiába az ígéret meg az újabb ígéret, tettre nem váltották egyiket sem.
Visszakanyarodva az előírásokhoz, tudni kell, hogy nemcsak egy újabb választási kampány elé nézünk, hanem azzal egyidejűleg folynak az előkészületek a politikai pártok pénzeléséről szóló törvény meghozatalára. Egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy az anyagiak tekintetében a nagy médiaházak örömmel fogadják majd az új okmányt, melynek már az előkészítése során felmerült, hogy választási kampány idején tévéreklámra a politikai pártok összesen annyi pénzt költhetnek a jövőben, mint eddig egy erősebb párt egymagában, vagyis körülbelül 3 millió eurót. A nézők védelmére a törvényhozó azt a javaslatot is latolgatja, hogy egy-egy tévécsatorna legfeljebb két órát szentelhet politikai marketingre, ami jelenleg állítólag 720 000 euró körüli összegre rúg. Egyfelől a néző szabadulna meg valamelyest a pártok választások előtti agresszivitásától, másfelől a pénztárcánk szabadulna fel – mert mégis a mi pénzünket költik, nemde? A néző védelmét abszolút támogatom, mégis attól tartok, hosszú az út a törvény elfogadásáig, addig ki fog derülni, hogyan állunk erőviszonyok tekintetében. Vagyis ki a fontosabb: a néző, a média, vagy a pártok?
