Fogalmam sincs, mennyien ülhettek Szerbiában szerda este a tévé előtt, de biztosan rengetegen. A foci-vb izgalmai esetünkben ezen az estén kulminálódtak, és hát be is fejeződtek. Ez remélhetőleg nem jelenti azt, hogy csökken az érdeklődés a világbajnokság további fejleményei iránt, mégis tanulságos lenne összevetni, hogy hány embert, családot ültetett képernyő elé a szerb válogatott sorsdöntő szerdai mérkőzése és az elkövetkező – nem kevésbé, csak éppen mások számára sorsdöntő – mérkőzések sora, vagy például a döntő. Csahogy nálunk szinte hozzáférhetetlenek ezek az adatok.
A nézettségi adatokról a néző, sőt a sajtó is csak akkor értesül, ha az valakinek nagyon megfelel. Rendszerint olyankor szerzünk tudomást ilyen dolgokról, amikor az SZRT vagy a Pink, esetleg a B92 egy-egy híradója, közvetítése vagy más jellegű műsora jelentősen lekörözte a többiekét. Ilyenkor szólalnak meg a csatornák saját érdekükben, saját magukat magasztalva. A kisebb nézettséggel bíró tévécsatornák pedig – talán dicsekednivaló híján – inkább hallgatnak.
A néző azonban biztosan érdeklődéssel venné a népszerűségi adatokat. Azt, hogy például mennyien látták a Napjaink hétfői, vagy két hónappal ezelőtti kiadását, hogy nézettebb-e a Jelen-Lét most, mint egy évvel ezelőtt, vagy hogy a Vajdasági Televízió 2-es csatornájának mekkora a közönsége, és mekkora az 1-esé. Merthogy nem mindegy. A potenciális nézőtábor aránya jelentősen eltér a nemzeti kisebbségi és a többségi csatornákra oszlott Vajdasági Televíziónál. Persze nem csak ebben merül ki a különbség. A médiaház emberanyagban, műszakiakban, műsoridőben stb. szemmel láthatólag az 1-es, szerb nyelvű csatornáját favorizálja, sőt szerb nyelvű műsoraival gyakran rátelepszik a 2-es csatornára is. Miközben a fővárosiak műsorait majmolja – többnyire sikertelenül –, megfeledkezik a sajátosságokról, melyek eredetivé tehetnék, és tették is egykoron. Nem kell csodálkozni, hogy a VRT egyre-másra lemarad, nézettségben különösen.
A média szempontjából erősen centralizált, Belgrád-központú országunkban jószerével labdába sem rúghatnak a vajdaságiak. Csaknem szószerint. Ugyanis a foci-vb nyújtotta médiakép is igen lesújtó. Bármennyire is keresem, nem találok egyetlen vajdasági újságírót sem Dél-Afrikában, akit a szerkesztősége küldött volna a helyszínre. A tévéközvetítés joga, sőt kötelessége az országos közszolgálati csatornát illeti meg – ez természetes –, de hogy egyetlen vajdasági médiaház sem jutott a tettek mezejére, ez már nem. Szegénységi bizonyítványunk, hogy egyetlen vajdasági tévé, rádió, lap újságírója sincs jelen az év sporteseményén, miközben a fővárosi napilapok zöme újságírókat küldött, közöttük az eladósorba keveredett Večernje novosti olvasóit egész stáb tájékoztatja.
Miközben mi el-el-, vagy ha úgy tetszik le-lemaradunk a világ eseményeiről, addig a fővárosi sajtó éli amolyan gyeplő nélküli életét. A Köztársasági Műsorszórási Ügynökség a napokban igyekezett rántani ezen a bizonyoson, amikor újra elővette a Pink TV-t a Farm valóságshow miatt (szinte a befejezés pillanataiban), a Košavát a Bolond ház című műsora miatt, az SZRT-t a „téves”, épp a fociközvetítés ideje alatt sugárzott sörreklámok miatt. A lassú és enyhe büntetéseknek hála ezek a jó nézettéggel bíró, nagy pénzeket forgató tévécsatornák azonban rá se hederítenek, inkább mintha azon versengnének, hogy ki süllyed mélyebbre, kinek sikerül jobban megközelíteni a legalacsonyabb nézői ízlésficamokat.
