Ötéves kutatómunka eredményeként, az újvidéki Forum Kiadó gondozásában jelent meg Szőke Anna kishegyesi pedagógus és néprajzkutató „Istenfélésre vagyunk utalva” című új tanulmánykötete, mely Dél-Bánát néhány magyarok által is lakott településének népéletét igyekezett megörökíteni. A kiadó szerint a szerző nagy ívű felmérést készített egy alig ismert területről és témáról, a magyar szórványlakosságról. „A szerző jelentős terepi munka mellett alapos szakirodalmi anyag áttekintésével vizsgálta a vallás megtartó erejét a Versec környéki falvakban. Fontos adatokat, példákat olvashatunk az ottani magyarság kulturális életéről, a néphagyományokról, a vallási, az egyházi élettel összefüggésben. A kötet táj- és időbeli metszete hiánypótló tanulmányként jelenik meg a magyar és a kisebbségkutatási palettán.” A mintegy 250 oldalas kiadvány megismerteti olvasóival a „megragadott” települések történetét, lakóinak vallásgyakorlási szokásait, halványuló népszokásait, nyelvezetét, az emberélet fordulóit.
Földrajzilag nézve egy lényegében nem távoli, mégis legtöbb vajdasági számára szinte ismeretlen vidék magyarságáról ad hírt tartalmas, bőségesen illusztrált kötetében. Hogyan került a kishegyesi néprajzos figyelmébe épp Dél-Bánát? – kérdeztük Szőke Annától.
– Anyanyelvápolóként fedeztem fel ezeket a helységeket, aztán újságíróktól érdeklődtem, végül rájöttem, hogy kiváló kutatási területet nyújtanak. Véletlenül vetődtem a vidékre, Dél-Bánát keleti részébe: Temesvajkóc (Vlajkovac), Fejértelep (Šušara), Udvarszállás (Dobrićevo) és a nagy területen fekvő Nagyszered településekre, ahol már nagyon eltűnőben vannak a magyarok. Nagyszereden például ha magyarnak is vallják magukat az emberek, nem beszélik a nyelvet. És hát ott van Versec, mellyel kevesebbet foglalkoztam (pedig külön könyvet érdemelne), a kötet tehát a falusi lakossággal foglalkozik inkább.
Azt hiszem, nem csoda, hogy érdeklődésemet felkeltette ez a „felfedezetlen” vidék, mert akkor már Debrecenben néprajz szakon fejeztem a tanulmányaimat. Más szemmel néztem a dolgokat, nemcsak úgy, mint óvodapedagógus, vagy mint anyanyelvápoló, hanem megláttam a vidékben azt a nagy lehetőséget, amit egy néprajzosnak felismerhet.
n Mire terjedt ki a figyelme?
– Bár a könyv vallási-néprajzi jelleggel indult, mégis egy átfogó monográfia lett belőle. Az odavalósiak vallási nézetén, életmódján és -szemléletén keresztül ismerjük meg a települések lakosságát, szokásaikat.
n Egymás között magyarul beszélnek az odavalósiak?
– A legidősebbek főleg igen, a középnemzedék vegyesen, a fiatalok szerbül – talán így pontosan fogalmaztam. Ennek ellenére a népszokásokhoz igenis ragaszkodnak. Például az aprószentekhez fűződő szokásokat igencsak gyakorolják, ami a tömbmagyarság életéből is sok helyen kiveszett már.
Hogyan fogadták be?
– Sokszor meg kellett fordulnom, mire úgy éreztem, hogy befogadtak. Egy év elment csak arra, hogy belopjam magam a szívükbe, lelki világukba. Nagyon félnek ezek az emberek a politikától. Nem is csoda! Mély nyomot hagyott életükben mindaz, ami '45-ben történt. Aztán a kilencvenes évek egy újabb érvágást jelentett életükben, és én épp akkor érkeztem hozzájuk először SU rendszámtáblás kocsimmal. Mindehhez párosul a szórványban eltöltött évtizedek minden hozadéka. Fokozatosan győződtek meg arról, hogy semmilyen politikai szándékom sincs. Lassan megnyíltak, és ma már barátként járok hozzájuk, meghívnak rendezvényeikre, ünnepségeikre. Pedig most már túl vagyunk a gyűjtésen, amikor gyakran megfordultam ezekben a falvakban. Korábban ugrottam, ha hívtak, hogy az élet három fordulóját: a keresztelést, a lakodalmat, és a temetést megörökítsem. Különösen temetés esetén nem volt vesztegetni való idő, hiszen azt sohasem tervezzük, ha szóltak, azonnal mentem.
Lényegesen különbözik ennek a vidéknek a vallási, néprajzi élete a tömbétől?
– Kezdetben feltűnt, hogy új római katolikus templomok épülnek a vidéken, ahol magyarul is imádkoznak az emberek. Az iskolákban ugyanakkor nincs magyar nyelvű oktatás, így rá kellett döbbennem, hogy itt valóban istenfélésre vannak utalva a magyarok, csak a vallásban élhetik meg identitásukat anyanyelvükön, és őseiktől örökölt szokásaikat, hagyományaikat. Ez az, ami igazán jellemző az itt élő magyarokra. Sajátosságaik persze vannak, ezt igyekeztem feldolgozni a kötetben.
*******
Kézzelfoghatóvá válik a kutatómunka
Németh Ferenc, a Forum Kiadó igazgatója: Terveink szerint a kötetben említett helységeket belátható időn belül körüljárjuk a könyvbusszal. Temesvajkócon, Nagyszereden, Udvarszálláson, Fejértelepen és lehetőleg Versecen meg Nagybecskereken is találkozunk majd az olvasókkal. Ez jó alkalom lesz arra, hogy a helybeliek viszontlássák a szerzőnőt, aki hosszú időt töltött közöttük.
Véleményem szerint ez felemelő dolog lesz számukra is, mert saját magukat látják viszont ebben a könyvben. Ezzel válik majd kézzelfoghatóvá a nagyszabású kutatómunka.
