Nem mindig ártalmas tévéfüggőnek lenni. Például akkor, amikor eljuthatunk olyan helyekre is, amilyenekre különben nem. Például itt van a múlt hétvégén kezdődött Pulai Filmfesztivál, mely több éve kiesett látószögünkből. A HRT 2-nek köszönhetően azzal szembesültünk, hogy immár 57-edszer rendezik meg, és a fenséges arénát leszámítva, nemigen hasonlít már egykori önmagára. Igaz, csupán halvány emlékeim alapján állíthatom, hogy megváltozott, korszerűsödött. De nemcsak a fesztivál, hanem a tévé tálalási módja is. Az említett tévécsatorna hihetetlenül tömör, alig pár perces összefoglalókban számol be a napi eseményekről. Nem tudni, miről maradhatunk le, de a rövid megfogalmazás, a változatos, dinamikus illusztrálás azt eredményezi, hogy minden másodpercben megtudunk valami újat, és a rövidre szabott krónika nyomán úgy érezzük, semmiről sem maradtunk le. Egy csepp yugonosztalgia nélkül csodálkoztam rá a modern horvát televíziózás teljesítményére a pulai játékfilmfesztiválnak köszönhetően... Talán érthető, hogy a legpozitívabb értelemben.
A másik eheti rácsodálkozásom már nem ilyen verőfényes. Merthogy az EU egészen alapos tanulmányt készített a két szerbiai: a belgrádi és az újvidéki székhelyű közszolgálati média működéséről, felépítéséről, esetleges jövőképéről. Az eredmény közzétételéig, tudtommal, a közvélemény nem tudott a készülőfélben levő tanulmányról. Aztán mint derült égből a villámcsapás, elárasztotta a médiát a hír, hogy ilyen formában tarthatatlan a VRTV, amit a ház illetékesei nemigen kívántak kommentálni. Viszont kérdés, tudomást szerzünk-e a tanulmányról, ha az EU történetesen nem ilyen tanulságokat von le, mint amilyeneket.
Meggyőződésem, hogy a tanulmány megrendelője – a köztársasági művelődésügyi minisztérium –, nagyon jól tudta, milyen eredményre számíthat. És nem is kellett csalódnia, a fővároson kívül csupán regionális tévé-, illetve rádiócsatornát javasol az EU. Talán valóban így lenne ésszerű, vagy gazdaságos, de furcsamód ez olyannyira egybevág egyes belgrádi törekvésekkel, hogy azt gondolom, ezzel a tanulmánnyal megteremtették az alapot arra, hogy a két évtizeddel ezelőtt még szinte egyenrangú médiaház közül a mára már minden tekintetben kisebb újvidékiről egy „kívülálló”, „tekintélyes” szakértői csoport kimondta a végítéletet. S így már egycsapásra az is világossá vált, miért nem kellett újraépíteni a 11 éve lebombázott mišeluki épületet.
Merthogy ez a dolog is a pénzről szól. Nemcsak a méregdrága építkezés válna szükségtelenné, hanem a működtetés költségei is megcsappannának. És nem utolsósorban, még több pénz maradhatna Belgrádnak. Most állítólag 25 százalékot kap vissza Vajdaság a tv-előfizetésből, ha regionális rtv-vé degradálják, nyilván még ennyit sem. Félő, hogy a Vajdasági RTV-t előbb-utóbb utoléri a nagy közvállalatok sorsa, melyeket az utóbbi húsz évben – mindegy, ki volt a hatalmon –, sorra vittek el Belgrádba, és maradtak tömegesen munka nélkül az itt élők. De nem csak ez a tét. Számunkra például az, hogy mi lesz a nemzeti közösségek műsoraival! A szólamokon túl ezzel mi a szándéka Belgrádnak?
