Helyszíni tudósítás
„Gyere már, dagadék!” Ezzel a mondattal kezdődött a napom, valamikor fél hét előtt. Negyven percen át üvöltöztek a fülem mellett, mert a „dagadék” sehogy sem indult el, nem akart velük inni, eleget ivott már, csak aludni próbált. Én is.
Már tudom, hogy van egy Gyöngyi nevű lány valamelyik szomszéd sátorban. A megszólított fiatalembert nem láttam még, nem tudom, mennyire túlsúlyos, de hangja van, az biztos. Hét körül ő is elcsendesedett, újra pihent a tábor. Pihent a Sziget. Szeretem az ilyen reggeleket. Az adott pillanatban lehet, hogy bosszant, meg az is, ha épp a sátramhoz közeli szemeteskukán dobolnak órák hosszat – ilyen is volt már a héten, és furcsa módon a „shut up, please!”ellenére sem hagyták abba – de van ennek hangulata. Ez így van jól, ettől fesztivál egy fesztivál. Majd pihenek otthon.
Idén a francia szót a holland váltotta fel, holland túltengés van, lépten-nyomon beléjük botlik az ember. A hozzánk közel tanyázó egyik magyar új ismerősünk meg is jegyezte, hogy milyen jó, hogy mi vagyunk mellettük, tavaly nem értette a szomszédjait, és nem tudta, hogy épp szidják-e, vagy arról beszélnek, hogy ő a legjobb fej a világon.
A fesztivál programjáról külön nincs értelme beszélni – ez világ a világban, mondtam már sokszor. Hely sincs arra, hogy felsoroljam a dolgokat, és semmiképp sem szeretném, hogy megharagudjon rám valamelyik világsztár, akit véletlenül kihagynék. Esetleg csak annyit, hogy ma reggel elhangzott egy mondat, amely szerint nagyon jó volt az egyik éjszakai koncert, mert „végre egy buli, ahol a szöveget is tudtam”. Kevés a valóban hangzatos név a fellépők között az idén.
Nézze meg Molnár Edvárd képeit a Sziget Fesztiválról itt >>
