Hét ország 130 résztvevőjével megkezdődött csütörtökön a Korszerű módszertani kihívások elnevezésű nemzetközi konferencia a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon. A tíz szekcióban folyó előadások mellett plenáris előadásokat is hallhattak a résztvevők.
Elsőként – dr. Korhecz Tamás MNT-elnök és dr. Káich Katalin dékán üdvözlőbeszéde után – Fűzné Kószó Mária, a szegedi SZTE Juhász Gyula Pedagógiai Karának tanára szólt a hallgatósághoz a tanítás módszertani sokszínűségéről. Képekkel gazdagon illusztrált előadásából megtudhattuk, hogy a tanítók, tanárok milyen technikákkal színesíthetik a tanórákat, mert egysíkúan tanítva nem tartható fenn az érdeklődés, elmarad a motiváció – a motiváció pedig ugye jól jön a tanuláshoz. Gondolták volna, hogy akár még Activityt is lehet „játszani” a tanórákon? Mert lehet. Ahogyan helyet kaphat a Mindent vagy semmit játék, a dráma- és a szerepjáték, a memóriakártyák is, de egyszerű színes csomagolópapírból, kartonlapból táblajáték is készíthető, már csak egy dobókocka, no meg egy kis kreativitás kell hozzá. Vagy itt van a mágikus mikrofon is, aminek olyan varázsereje van, hogy akihez kerül, annak el kell mondania a véleményét, érvelnie kell – persze a tananyaggal kapcsolatban.
Mindezek után pedig – a hivatalos források által általában dicsért – szlovéniai kétnyelvű iskola hátrányairól hallhattunk Kolláth Annától, a Maribori Egyetem BTK Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének tanárától. (Szlovéniában egyedül csak ezen a tanszéken lehet magyarul tanulni.) A kétnyelvű oktatás 1959-ben jött létre a Muravidéken. Az elképzelés szép volt: egy osztályban ülnek majd a szlovén és a magyar diákok, az órák pedig 50-50 százalékban szlovén és magyar tannyelven zajlanak. Mint hallottuk, kezdetben mintaórákat (inkább kirakatórákat) is tartottak, hogy az érdeklődőknek megmutassák: milyen szép és jó lesz mindez. Csakhogy a gyakorlatban ez nem működik. Mára már az órák 70 százaléka szlovénül zajlik, de a mintegy 6600 magyar anyanyelvűnek vallott muravidékit a tapasztalatok szerint ez nem zavarja. Kolláth Anna ugyanis azt is elmondta, hogy a magyar szülők a kétféle tanítási forma közül inkább azt választják, ahol a gyerek előbb szlovénül tanul meg írni, olvasni, majd csak ezután magyarul. Ez az anyanyelvi szlovén csoport. A másik lehetőség az anyanyelvi magyar csoport, ahol előbb magyarul sajátítják el a diákok a betűvetést és az olvasást, majd ezután szlovénül. Van olyan település, ahol 46 magyar diákból csupán 9-et írattak a szülők ez utóbbi csoportba. A mérleg nyelve a magyarok esetében szinte mindenhol az anyanyelvi szlovén felé billen – valószínűleg a majdani könnyebb érvényesülés reményében. Az sem jellemző, hogy a magyarok a gyerekeiket Magyarországon taníttassák tovább. Sőt! Muravidéken az is megtörténik, hogy már nemcsak a vegyes házasságoknál, hanem a teljesen homogén, magyar-magyar házasságoknál is a családban már szlovénül beszélnek. Mintegy 6600-an vallják magukat magyar anyanyelvűnek, de csupán alig több mint fele nyilatkozott úgy, hogy a családban magyarul (is) beszélnek. Nem mellesleg azok közül, akik ugyan magyar anyanyelvűnek tartják magukat, jóval kevesebben gondolják azt, hogy magyar nemzetiségűek. Az identitás átalakulása tehát erőteljesen jelen van, s Kolláth Anna szerint ilyen körülmények között nem lát alternatívát a kétnyelvű oktatásra, nem gondolja, hogy a tisztán magyar tannyelvű oktatásra meglenne a kellő igény. Pedig – mint hangsúlyozta – a kétnyelvű oktatás sem ördögtől való dolog, nem feltétlenül rossz, de ahhoz persze nem beolvasztásra irányuló oktatáspolitikát kellene folytatni.
