Vajdaságban nincsen olyan falu, ahol nem volna ember, akinek szívügye a falu története, az ott élő emberek szokásainak megőrzése. Ezek az emberek, ha szerencsésebb helyzetben vannak, akkor összegyűjtött adataikat könyv vagy más formában publikálhatják is, sokan azonban feljegyzéseiket, jegyzeteiket, gyűjteményüket nem tudják a szélesebb nyilvánosság elé tárni. Az ő és minden vajdasági magyar helytörténész érdekeit szolgálja majd az alakulóban levő Vajdasági Magyar Helytörténeti Társaság.
Mivel a székhelye Bajmokon lesz, és egyik kezdeményezője Mojzes Antal, helybeli helytörténész, akinek már tizenhét könyve is megjelent a falu múltjáról és jelenéről, a Társaság alakulásáról és céljairól vele beszélgettünk el.
– Mi, helytörténészek minden év augusztus végén Zentán találkozunk, ahol a munkánkkal kapcsolatos ügyes-bajos dolgokat vitatjuk meg. Az egyik ilyen találkozón született az ötlet, hogy alakítsunk egy szervezetet, amelynek az lenne a feladata, hogy összefogja munkánkat, pénzt szerezne különböző kiadványok megjelentetésére, érdekeinket képviselné… Az ötlet mindenkinek tetszett, és engem bíztak meg azzal, hogy megvalósítsam.
– Becslése szerint Vajdaságban hány magyar helytörténész van?
– Mintegy ötven, de alakuló ülésünkre, amelyet attól függően, hogy mikor sikerül a Társaság bejegyzését elvégezni, májusban vagy kissé később tartunk, százötven személyt várunk. Nem tudom, járt-e a kezében Mák Ferenc nemrég megjelent bibliográfiája, A délvidéki magyarok válogatott történeti és honismereti bibliográfiája című? Nagyon értékes munka, különösen számunkra, helytörténészek számára. Útmutatóul szolgál, megkönnyíti munkánkat. Ha ezt a bibliográfiát az ember a kezébe veszi, akkor látja, hogy hány ember publikált már helytörténeti írásokat. Köztük nagyon sok nem helytörténész, de munkája során – mint például az újságírók – foglalkoznak helytörténeti témákkal.
– Az idén tehát megalakul a Társaság.
– Igen. A kezdeményező bizottság, melynek tagjai Szabó József, Kovács Antal és Tomik Nimród Topolyáról, dr. Vékony László Csantavérről és jómagam, elkészítette a statútumot, amelyben többek között az áll, hogy a Társaság önálló, politikai pártoktól független, önkéntes alapon szerveződött érdekszervezet. A Vajdasági Magyar Helytörténeti Társaságnak bárki a tagja lehet, aki elfogadja statútumunkat és aláírja a belépési nyilatkozatot. A statútum előirányozza azt is, hogy a Társaság tagja lehet a Duna–Körös–Maros–Tisza európai régió polgára, valamint más országok polgárai is. Tagsági díjunk is lesz, még nem tudjuk pontosan, hogy mennyi, de a tagsági díj fejében a tagok megkapják majd a Társaság kiadványát, amely a tervek szerint évente kétszer jelenne meg és helytörténeti munkákat tartalmazna.
– A tagsági díj egy pénzforrás, de az aligha lesz elég a Társaság működtetésére.
– Hát, nemigen. Ígéretet kaptunk a VMSZ-től, hogy segítik a munkánkat, de bízom abban, hogy a magyar önkormányzatok és a magyar települések is. Ezenkívül különböző pályázatok révén is megpróbálunk pénzhez jutni. Mert ahhoz, hogy céljainkat megvalósíthassuk, nemcsak lelkes munkára, hanem némi pénzre is szükség van.
– Melyek azok?
– Vannak szerencsés helyzetben levő helytörténészek, akik helyi támogatással ki tudják adni, meg tudják jelentetni munkájukat, mások viszont nem, fiókokban, könyvespolcokon hevernek feljegyzéseik. A Társaság mindezeket a munkákat egybegyűjti és megjelenteti. Ezenkívül helytörténeti múzeumokat, tájházakat szeretnénk nyitni, egy helytörténeti honlapot elindítani… Egyik fő feladatunk lesz a helyi iskolákban elfogadtatni a tanárokkal, elsősorban a történelemtanárral azt, hogy a megszabott program mellett a gyerekekkel a falu, a közösség történetét is megismertessék. A bajmoki iskolában bizonyos szinten ez már működik is, de azt hiszem, hogy nagyon sok iskolában nem. Tapasztalatom, hogy a gyerekek, de a szülők közül is sokan egy-egy közösségben nem tudják honnan és mikor jöttek őseik, hogyan éltek, mivel foglalkoztak stb. Véleményem, hogy ez baj, szomorú. Ezen próbálunk változtatni.
