Alkalmi útitársam panaszolja, hogy bár két gyereke van, mégis kileli a hideg, ha az iskolában, vagy az orvosnál a hivatalos személy leanyukázza. Az anyuka megszólítást hagyják meg a gyerekeinek, mert kizárólag az ő számukra anyuka, és amíg föl nem nőnek, kizárólag az is marad, anyuka. Így, kisbetűvel. Mindenki másnak Klári, Klára, vagy Klárika, kinek melyik tetszik jobban, ezzel kapcsolatban nincs külön elvárása, bár a Klárikát azért már túlzásnak tartja, azon a koron úgy érzi, már túl van.
Klára azzal folytatja – én így szólítom, mert a sorolt választékból ezt tartom hozzá illőbbnek –, hogy amikor a rendelőben, vagy az iskolában megjelenik, még két gyerekkel a szoknyájába kapaszkodva sem kizárólag anyuka minőségében van ott, hanem teljes jogú, egész emberként, aki nem mellesleg nőnek született, és ez – sajnos, vagy nem –, eleve többfunkciós létezést föltételez.
Amikor a gyereket oltásra viszi, az anyuka énje mellett ott van a feleség énje is, aki a férje miatt izgul, mert ha a kocsival nem érnek haza időben, késve ér a munkába. Az esetleges késésből a férjnek baja lesz, aztán otthon neki is, de nem az anya minőségében ordítja le a fejét, hanem mint feleség kapná meg a magáét. És ha nem jönne le elsőre, de a női énje is ott van a visító gyereket magához szorító anya énje és a férjjel kapcsolatban aggódó feleség énje mellett!
A gyerek csíp, harap és karmol, mert még csak három éves, és néha pánik fogja el a gyermekorvosnál, aminek nem föltétlenül az elszúrt anyai nevelés az oka, de néha mégis azt kérdezi, hol rontott el valamit. Főleg akkor, amikor a saját maga gerjesztett bűntudat miatt elhiszi, ha egy gyerekutáló kiszáradt szingli a szemébe is mondja, hogy pocsék anya, mert bevásárláskor képtelen kordában tartani a kölykét.
Előfordult már. Nem tudta, a bevásárló kocsit tolja-e a sorban, vagy a gyerekét szerelje le, aki túl őszinte volt ahhoz, hogy titkolja, már nagyon unja a lassú araszolást, és a pénztárosnő időhúzó enyelgését azzal a kigyúrt pasival.
Az injekció után a gyerekvigasztaló anyai én mellett a női énje esik kétségbe, amikor a rendelő mosdója fölötti tükörből egy fölismerhetetlenre maszatolt arc néz vissza rá, a sajátja. A szemfesték és a rúzs egymás közelébe került, az édes kicsi ujjacskák megtették a magukét. De ő ilyenkor sem csak kedves anyuka, aki legyen szíves és a mosdóban tollászkodjon, ne itt tartsa föl a sort! Nem is tartotta, tényleg csak egy pillanatra torpant meg a tükör előtt.
A tőle szemtelenül fiatalabb tanárnő a továbbiakban legyen olyan kedves, nevezze csak a saját nevén, amit szívesen megmond neki, és majd újra és újra megmond, mert természetesen nem várja el, hogy emlékezzen rá, hogy minden egyes anyuka nevét fejből tudja.
Az más lapra tartozik, hogy a tanárnő mélyen kikérné magának, ha ő például Veronkának szólítaná. Egymás közt sem venné jó néven, a tanáriban, vagy a diákok előtt főleg ne merészelje. De az más lapra tartozik, ha a tanárnő beleszorul a titulusába, ha neki jó, ám legyen, nem Veronkának szólítja, hanem tanárnőnek, akkor is, ha egy utcában nőttek föl. Van olyan osztálytársa, aki a diploma megszerzése után magázást vár el a szomszédjaitól és egykori iskolatársaitól is, és még csak nem is doktor.
Klára kéri, nevezzék csak a nevén, de ha ez adott esetben túlságosan közvetlennek tűnik, vagy még nem mutatkoztak be egymásnak, akkor hívják nyugodtan egyszerűen csak asszonyomnak.
Mennyivel szebb és igazabb, illőbb elnevezés: asszonyom! Valamikor már szokásban volt. Tartalmazza az összes tisztséget, amit egy nőnemű ember életében ellát, bár néha az egyik a másik miatt elhalványul. Például néha inkább anya, mint feleség, vagy amikor minden mást hátérbe szorítva előjön belőle a fúria.
Erre a minőségére nem büszke, de időnként hasznos, mint például akkor, amikor férje a zuhany alól a gatyáért üvölt. Mint ahogy tegnap is, tegnapelőtt és azelőtt is tette. Mert hiába mondja neki, hogy vigye be magával, hiszen ott van a fiókban félúton a háló és a fürdő között! Nem viszi. A férj meggondolatlanul kockáztatja, hogy az anya-feleség-fúria funkciók működtetése után a női funkció már nem lesz beindítható, aznap biztosan nem, mert élete asszonya kiborul. Hogy is ne borulna ki, amikor a fölsorolt anya-feleség-nő-fúria mellett gyakran hangsúlyosan csak egyre tart igényt a környezetében tartózkodó hím: az ingyen cseléd kell neki.
Na és akkor, ne anyukázzon le engem egy csitri, egy jóformán lány-tanárnő, se a nővér, akiknek bár anyukájuk lehetnék, de nem vagyok az!
Erről jut eszembe, mondta Klára, az alkalmi útitársam, hamarosan a lány énem lép működésbe. Anyámhoz megyek a kórházba – szerencsére csak rutinvizsgálatok miatt van ott –, mellette kizárólag lány leszek egy órán át, mert amíg ő él, én neki az maradok. Neki semmi más énem nem érdekes. Lányom, gyere ide, jól vagy, kérdi minden alkalommal együtt érző szemekkel. Ő csak tudja, hogy milyen az asszonyi összetettségéből minden mást lehagyva pihenni egyet, és a lányszerepbe bújni. A kórházban, ahol egyszer majd csak szám leszek én is, mint anyám, ha nem vagyok éppen vele.
