A gyalogosok a járdára! – mondja, persze az ilyenkor elengedhetetlen kézmozdulat kíséretében egy rendőr a Sziget fesztivál bejáratától légvonalban 200 méterre.
– Kérdezni akarok valamit – mondom neki, ahogy közelítek egy kis utcában feléje és kollégája felé.
– Ja, beszélsz magyarul! Akkor mondjad!
Az, hogy a Sziget már nem csak, vagy néha már olyan érzésünk van a helyiek reakciót figyelve, hogy már egyáltalán nem a magyarországiaknak szól, nem újdonság, és valahol természetes is egy fesztivál életében, hogy kinövi magát, előbb-utóbb a pénzesebb külföldiekre koncentrál. Ma ott tartunk, hogy a Sziget ideje alatt a magyar fővárosban a rend hivatásos őre meglepődik, ha egy nagy táskával futkosó valaki magyarul szólítja meg.
Molnár Edvárd felvétele
Avagy újra Sziget, megkezdődött, és mire ez a néhány sor megjelenik, már nagyban zajlik az idei „egy hét együttlét”.
Ha úgy érzed, rövid a fesztiválod, toldd meg egy nulladik nappal, akár még egy mínusz egyedikkel is. Hétfőn a Tankcsapda jött, láttak, zúztak, hazamentek. 20. születésnapját ünnepelte a banda. Gratula, fiúk!
Zene a rasszizmus ellen. Ez volt a nulladik nap szlogenje, üzenete. Nem tudtam, mit várjak ettől. Nem is kaptam sok mindent. Magyarország az utóbbi időben nem áll túl jól azon a képzeletbeli listán, amely a rasszista megnyilvánulásokat tartja számon. Ezért nem kell csodálkozni azon, hogy egy ilyen nap is volt. Nagy magyar neveket is láttunk, külföldi fellépők is voltak, szóltak a rasszista-ellenes szónokok, a hangosítás hagyott némi kívánnivalót maga után, de elmondhatjuk, hogy ilyen is volt.
Ennél többet viszont nem. Mi itthon már hozzászoktunk az ilyen-olyan toleranciatáborokhoz, multikulturális rendezvényekhez. Most is egy olyan megmozdulás szem- és fültanúi lehettünk, amelynek létjogosultsága van, de jelentős hatása a közösségre, mint egészre már kevésbé. Aki rasszista, eleve nem nagyon jön el a Szigetre – például nincsenek bőrfejűek sem, az átlagemberről, és arról, ami a fejében lehet, most nem beszélek – így, aki itt volt, azért volt itt, hogy kinyilvánítsa a saját, már kialakult véleményét, de azokhoz, akiknek a felfogásán változtatni akartak, nem hiszem, hogy eljut az üzenet.
Szerdától már a Sziget valódi napjait számoljuk. Nagy változás nincs az elmúlt évekhez képest, van itt minden, mi szem-szájnak ingere. Semmi feladata nincs az ember fiának, lányának, csak hagynia kell, hogy történjenek vele a dolgok.
Terveink szerint bizonyos eseményekről beszámolok még majd az újság hasábjain is. Addig is: az eső csepereg, az emberek lassan ébredeznek, hajrá!
Vodkás cipó
Az emberi leleményesség határtalan. A fesztivál környékén, de bent is, az előző évekből már megszokott monoton női hang tudatja velünk – a magyar mellett rossz angol, német, francia kiejtéssel –, hogy a Sziget területére tilos a ,,kereskedelmi mennyiségnek” számító étel, valamint minden nemű alkoholos ital behozatala is. A fesztivál helyszínétől nem messze van egy bevásárlóközpont, ami ilyenkor persze megtelik szigetelőkkel, akik közül sokan be szeretnének csempészni ezt, azt, főleg alkoholt.
A bejáratnál ilyenkor van minden. A szemeteskuka alkohollal teli, bevásárlókosarak telnek meg elkobzott sörrel, de az eddigi kedvencem a vodkás cipó. Fesztiválozó kollégánk gondolt egyet, kiszedte a kenyér bélét, egy üveg vodkát dugott a helyére.
Lebukott. De legalább a biztonságiakat felvidította egy kicsit.
