A Fiatal tehetségek koncertjét, amelyet a szabadkai Városháza dísztermében tartottak meg, Megyeri Lajos zeneszerző, zenepedagógus szervezésében, fellépett a szabadkai Presto zenekar, Varga Károly és Kurina Viktória ifjú hegedűsök, valamint két kiváló magyarországi tehetség Horváth Olga és Horváth Andrea. A Horváth testvérpár ereiben valódi zenészvér csordogál, hiszen ők Lányi Ernő ükunokái.
Habár korán megmutatkozott, hogy az alma ez esetben sem esett messze fájától, mégis kanyargós út vezetett addig, amíg ez kikristályosodott. Horváth Olga az óvodában találkozott először hegedűvel:
– Egyik csoporttársam hozta be ezt a hangszert, és megtetszett. Anyám engedett a gyermeki kívánalomnak, így elkezdtem foglalkozni vele. Emlékszem, hogy nem szerettem gyakorolni. Mivel tehetségesnek bizonyultam, a zenélés elengedhetetlen részévé vált az életemnek. Budapesten zeneiskolába jártam, majd beiratkoztam a Bartók Béla Konzervatóriumba és ezzel párhuzamosan egy gimnáziumba is. Az érettségi után nem is a zeneakadémiát választottam, hanem a műszaki egyetemet. Más irányba kanyarodott az életem, az építészeti karon kötöttem ki. Mégis egyre mélyebben éreztem, hogy a zene a mindenem. Ezek után elkezdődött egy visszaevickélés és szorgalmasan gyakoroltam. Akkoriban nem csak a klasszikus zene vonzott, hanem más műfajok is.
A fiatal hegedűslány felkérést kapott a Makám zenekartól, amit elfogadott, majd egy egészen más világ nyílt meg előtte.
– Zenéjükben a népi és klasszikus elemek keverednek. Világzenének mondjuk, habár nem szeretjük ezt a kifejezést. Akkoriban kezdtem az Ablak a napra elnevezésű improvizációs zenekarral is játszani. Ez számomra nagy lépést jelentett, mert ott megismerkedtem az improvizáció szabadságával. Az érzés, hogy a komolyzenészek alig mernek kottán kívül játszani, lassan feloldódott bennem. Ekkor a nővéremmel elkezdtünk többet improvizálni. Azóta a zenekar megszűnt, de hamarosan újraalakul. Mostanában visszakanyarodtam a gyökereimhez, a komolyzenéhez, de még nem találtam meg a helyem. A jövő a gyökerekből táplálkozik, de a sajátos zenélési stílusom kialakításának része lesz az improvizálás is. Azon is gondolkodom, hogy a komolyzenei műveket újszerűen átdolgozzam, mert tapasztalataim szerint az ilyenfajta előadásmód jobban eljut a hallgatókhoz.
Miután húga hegedűt ragadott, Horváth Andrea a zongorához ült. Az ő útja simább, élete szinte egyértelműen alakult.
– Zeneiskolába jártam, majd konzervatóriumba, onnan pedig főiskolára. Engem is elbizonytalanítottak a zenei pálya buktatói. Diplomázás után nagyon ellenszenvesnek láttam a zenei világot. A zenészek kíméletlenül, szinte gyűlölködve kritizálják egymást. Ez a jelenség fokozottan érvényes Magyarországra. Főleg a tanításban éreztem, mert mindig azt hozták elő, ami nem jó. Azóta én is tanítok, de megpróbálom mindenkiben megtalálni a jót és az egyediséget. A zenészeket olyan kemény kritikák érik, hogy a túlnyomó többségük nem lát túl a kottán. Az improvizáció iránti vágy tehát engem is elkapott. Ez számomra bátorságtétel, hogy merjek valami egyedit alkotni. Megtenni ezt akkor is, ha tudom, hogy nem lesz tökéletes. Remélem, hogy egyre több zenész meri majd felvállalni magát, és a magyar zenei életet azok töltik be, akik ezt tanulják. A pop műfaj is lehetne igényesebb, ha a zenészeket tanításuk során bátorítanák, nem pedig lépten-nyomon megaláznák.
A két lány tehát ükapjuk Lányi Ernő nyomdokaiba lépett. A művészet nem áll messze családjuk többi tagjától sem.
– Lányi Ernővel, aki Szabadkán alapított zeneiskolát, a művészetre való hajlam megjelenik a családunkban. Tavasszal tartottunk egy emlékestet, és szinte akkor tudatosult bennünk is ez a vonal. Ennek ellenére kevés Lányi Ernő művet ismerünk, úgy hallottuk, hogy előkerültek újabb kották is, de ezeket elég nehéz nálunk fellelni. Azóta játsszuk üknagyapa műveit, amióta kottákat kaptunk.
Azt is megkérdeztem Olgától és Andreától, mit szólnának ahhoz, ha a Zeneiskola felvenné Lányi Ernő nevét?
– Megtiszteltetést jelentene a családnak, igazságot szolgáltatnának vele, de hogy ez politikailag mennyire elfogadott, azzal nem vagyunk tisztában.
