A Nemzetközi Zenetudományi Társaság (International Musicological Society, röviden IMS) 1927-ben alakult Bázelben. A társaságnak jelenleg 20 szakcsoportja van, melyek átlagosan többéves ciklusokban tartanak, főleg saját konferenciákat. Idén augusztus 22–26. között az IMS nagykonferenciát tartott, szakcsoportjai és független kutatók számára. A nagyszabású eseménysorozatnak az athéni filozófiai egyetem adott helyet. A beadási határidőre több mint 600 előadástervezet érkezett, ezekből a szakbizottság 200-at fogadott el. A rendezvénysorozat előadói és hallgatói a bolygó kontinenseinek számos országából érkeztek. A nagykonferencia Music across Borders címet viselte – ezt többféleképpen is le lehet fordítani, a Határokon átívelő zene talán egyik közülük. Tovább gondolva a konferencia témáját született meg fejemben a fentebbi cím is...
A németországi Gerhardforum felkérésére – röviddel még a pandémia kirobbanása előtt – német kéziratos kottás források után kutattam Bánátban és Bácskában. Egyik ilyen adatgyűjtő utam a temerini plébániatemplomba vezetett, ahol nem kis meglepetésemre, egy elhagyatott sarokban, a használaton kívüli orgonapadban, galambürülék és más hulladék alatt többkötetes kéziratos kottás forrást találtam. Egy német miseénekekből álló, viszonylag rövid részt leszámítva, a forrás nagyrészt magyar egyházi énekeket tartalmazott. A kántorkönyv-ciklust egy és ugyanazon személy írta, mégpedig 1872-ben, ezelőtt pontosan 150 évvel: Elme Imre, szentfülöpi születésű, valamikori Turnovsky-kántornövendék, aki 1872-ben valószínűleg segédkántor lehetett leendő apósa, Miklósvári Jenő kántor mellett. Szerencsés véletlen, vagy inkább isteni kegyelem, hogy ezek a kántorkönyvek sértetlenül megúszták az 1911-es esztendőt – ekkor égett le Zentán a központi katolikus templom és a városháza tornya. Elme Imre, aki 1872–1914 között Temerinben volt kántor, valószínűleg már 1872-ben, azaz kihelyezésének évében elvihette magával a köteteket – ha a kántorkönyvek Zentán maradtak volna a templomban, nagy eséllyel ugyanúgy megsemmisültek volna, mint az orgona, vagy a templomi és levéltári iratok jelentős része.
A köteteket Temerinben mintegy száz éven keresztül használták az Elme utáni kántorok, erről árulkodnak a szétrongyolódott, elpiszkolódott lapok és számos betoldás, utólagos javítás. A II. Vatikáni zsinat rendelkezései nyomán a régi kéziratos állomány lassacskán kikopott a mindennapi használatból, félretették, feledésbe merült. A most feltárt forrás, mind egyházzenetudományi, mind kultúrtörténeti szempontból, kétségkívül döntő fontosságú. Az egyetlen zentai kéziratos kántorkönyv felfedezéséről szóló előadás-tervezetemet a IMS szakbizottsága is melegen üdvözölte. Így lehetőségem nyílt arra, hogy elsőízben Athénban mutathassam be egy nemzetközi konferencián Elme Imre kántorkönyvét, kitérve annak kulturális transzfer-jellegére, a kötetekben fellelhető szövegi és dallami tényezők kapcsán.
Elme kántorkönyv-ciklusának kutatása még csak most vette kezdetét. Hiánypótló egyházzenei kordokumentum felbukkanásáról van szó, ami fontos állomása nemcsak a zentai, hanem a teljes délvidéki katolikus egyházzenei örökségünk kutatásának. Remélhetőleg néhány éven belül sor kerülhet egy kritikai forráskiadásra is. A kottalapok megrongált állapotukban is jól olvashatók; a teljes forrás digitalizálása jelenleg is zajlik a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet munkatársai által. Köszönettel tartozom ft. dr. Szöllősi Tibor atyának, aki a temerini templom tulajdonában levő kottás forrást kutatás céljából rendelkezésemre bocsátotta.
És köszönet illeti néhai Elme Imrét, aki a zentai kántorkönyveket megírta és átmentette az utókornak!
