2024. december 21., szombat

Magyar siker Németországban

Eötvös Péter operáját az évad egyik legjobb ősbemutatójának hirdették ki

Az egyik legjelentősebb művelődési folyóirat, az Openwelt az idén is elkészítette évkönyvét, amiben összegezte az elmúlt évad legkiválóbb előadásait. E kiadvány szerint egy másik produkcióval együtt Eötvös Péter Berlinben bemutatott Sleepless című operája volt az év ősbemutatója. Az operát a berlini Staatsoper felkérésére írta, és ebben Jon Fosse Trilógiájának első részét dolgozta fel Eötvös Péter, aki a Fidelio.hu-nak adott korábbi interjúban elmondta, elsősorban azért érdekelte Fosse műve, mert a történet az egyén és a társadalom kapcsolatáról szól.

A Sleepless egyfajta opera-ballada, főszereplője két tizenéves fiatal, akik gyereket várnak, de semmijük sincs, kilátástalan a jövőjük, és a környezetükben élő felnőttektől sem számíthatnak segítségre. Valahányszor azt látja a fiú, hogy nem tud másként javítani a lány és a születendő gyermek helyzetén, sorra eltünteti az embereket, akik kiközösítették őket. Három gyilkosságot követ el, így végül felakasztják. Az opera fő kérdése: szabad-e egy tizenéves fiúnak a családja megmentéséért megölni azokat, akik megtagadták tőlük a segítséget?” – teszi fel a kérdést alkotásában Eötvös Péter. Az opera librettója Mezei Mari munkája, a berlini Staatsoperben előadott művet Mundruczó Kornél rendezte. A 2021. november 28-i premieren a közönség felállva ünnepelte a zeneszerzőt, és lelkes tapssal fogadta az előadás rendezőjét is.

A kategória másik győztese Stefan Wirth Leány gyöngy fülbevalóval című darabja, a Zürichi Opera produkciójában. Az év újrafelfedezése Ernest Guiraud és Karol Rathaus operái lettek. A magazin díjazta még Christian Gerhaher Schumann-lemezét és Heinz Holliger Lunea című operájában nyújtott teljesítményét, valamint méltatta Hans Neuenfels rendező, Volker Hagedorn, illetve Sabine Zurmühl könyvét.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás