2024. augusztus 2., péntek

Tízéves a Vajdasági Horgászszövetség Kft.

Dušan Jovanović: Az elkövetőket a törvény szervei nem büntetik kellőképpen

A Vajdasági Horgászszövetség október 23-án, pénteken szerény keretek között megünnepelte fennállásának tízéves jubileumát. Ünnepi beszédében Du šan Jovanović, a horgászszövetség elnöke, aki ugyanakkor a kft. igazgatója is, pozitívan értékelte a cég eddigi munkáját.

Az elmúlt tíz esztendő alatt sikeresen hozzájárultunk ahhoz, hogy lényegesen javuljon a vizeinken uralkodó áldatlan állapot. Amit megtettünk, bevezettük, majd felszereltük a profi halőrszolgálatunkat. Halőreinket minőségi, erős motoros csónakokkal és GPS-szel láttuk el. Fölszereltségüknek és lelkiismeretes munkájuknak köszönhetően nagy százalékban megcsappant a haltolvajok és vízbitorlók száma azokon a területeken, amelyeket a Vajdasági Horgászszövetség ellenőriz. Ezenkívül folyamatosan halasítottunk, de akciókat is szerveztünk: a Tisza és a Temes árterületéről évente több tonna nemes halivadékot mentettünk ki a magas vízállások után keletkezett, mocsarakba rekedt halállományból. Ugyanakkor az önmagukat hatalmasnak tartó vízszennyezők ellen is keményen küzdöttünk és küzdünk. Hogy mindeddig nem sikerült még jobb eredményt elérni, hazánk igazságszolgáltatását okolom. Ugyanis mind a vízszennyezőket, mind a haltolvajokat a törvény szervei nem büntetik kellőképpen. Ám bízunk abban, hogy a halállomány védelmére vonatkozó új törvénynémi korrigálás után ennek útját állja – mondta Dušan Jovanović.

Az ünnepségen szó volt a fiatalok felvilágosításával kapcsolatos projektumról, a borkovaci Aqua kampról, hazánk első ökológiai horgászturisztikai létesítményéről, valamint a muzslyai Cseppeli-tóról, amely példa arra, hogyan lehet egy elhagyatott illegális szeméttelepből esztétikus horgászvizet kialakítani. Mindezek a kezdeményezések a Vajdasági Horgászszövetség berkeiből erednek.

A Vajdasági Horgászszövetség igazgatóbizottsága 1999-ben, Nikola Aleksić elnöklete idején alakította meg a Vajdasági Horgászszövetség Kft. céget, amelyet két év után a mezőgazdasági minisztérium a víz karbantartásával is megbízott.