A televízió – szinte magától értetődően – egy magyar ember nevéhez, Tihanyi Kálmánéhoz fűződő találmány. A képátviteli kísérlet már 1919. június 7-én megtörtént Magyarországon, de – és ez sem meglepő –, Amerikában kezdték kiaknázni a találmányt, olyannyira, hogy ott az ötvenes évekre már elterjedt háztartási szerkentyűvé vált. Mint annyi minden, Amerikából indult hódító útjára a televízió, hogy később fenekestül forgassa fel az egész világot.
Ezekben a bizonyos ötvenes években jutott vissza Magyarországra is a már funkcionálissá tett találmány, csakúgy a környező országokba, ahol ekkoriban alakultak meg az első országos tévécsatornák, természetesen állami pénzeléssel és irányítással. Magyarországon az MTV tavaly, Szerbiában az SZRTV idén ünnepli fennállásának fél évszázados jubileumát.
A belgrádi központú szerbiai közszolgálati televízió közel sem csapott az évfordulóból akkora csinnadrattát, mint amit egy egész éven át tapasztaltunk a budapestiek részéről. Mivel mindkét csatorna szemünk előtt fejlődött, változott, így elkerülhetetlen a hasonlítgatás. Mindkettő értékközvetítésre esküdött fel, de maga lett a tökéletes népboldogító/butító manipulátor, ezenkívül reklámüzenet-hordozó, politikai véleményformáló eszköz, időnként könnyű és olcsó hazug álmok szolgáltatója. Hatásuk ma már teljesen más, mint ötven éve volt, azokban a „régi szép időkben”, amikor maga a készülék is státuszszimbólum volt – ritkasága-drágasága okán. Ha egy házban volt egy ilyen doboz, az eleinte ritka adásnapokon odagyűlt (saját hokedlijüket hónuk alatt magukkal hozva) a közeli és tágabb szomszédság-rokonság apraja-nagyja. Igazi hétköznapi ünnep lett minden műsor, parázs vitákat generálva, össztársadalmi megmondóversennyé válva... Az akkori első és mindmáig utolérhetetlen respektusú bemondók/bemondónők évtizedekig emblematikus figurának számítottak a köztudatban. Sajátos, igényes megjelenésükkel: visszafogott ruhájukkal, betonkemény frizurájukkal és jól kiművelt szakmai tudásukkal diktálták az akkori divatot, a közízlést.
Az SZRTV két ilyen meghatározó egyéniségét, Dušanka Kalanjt és Mića Orlovićot ültette újra a stúdióba a múlt hétvégén, hogy egy kiváló, születésnapi Híradót vezessenek újra együtt. A tévéház augusztus 23-án ünnepelte fennállásának fél évszázadát, amiről azóta is leginkább megpecsételő műsorában, a fél nyolcas híradóban emlékezett meg. Méltón, mintegy feledtetve velünk a kilencvenes évek minden hordalékát és piszkát. Kalanj és Orlović gondoskodtak erről, sőt sokak eszébe juttatták, hogy 1958-ban még 15 perces volt az első híradó, melyet a Belgrádi Vásár befejezetlen épületéből sugároztak. Erre az alkalomra 80 televíziót állítottak fel a főváros különböző pontjain, és nem több mint 36 (!) készülék már lakásokban állt, természetesen politikai tisztségviselők kiváltságaként. Talán ünneprontás lenne most felemlegetnünk az ötven év már általunk is átélt hullámvölgyeit vagy jól titkolt ügyleteit, amikor a tévéház reménykeltő jövő felé néz: óriási stúdiókat épített ki a tévéelőfizetés bevezetése óta, közadakozásból hamarosan elkészül az új avalai tévétorony, „emberanyagban” sem szerénykedik. A szülinapi jókívánságokhoz társulva csak annyit mondhatunk, hogy soha vissza ne térjenek számukra (sem) azok a kilencvenes évek.
