A hazugságnak számos árnyalata van. Az egyik korántsem ártatlan fajtája a reklám. Nevezhetjük bárminek is azt, amit a képernyőn igen gyakran kínálnak nekünk, de vitathatatlan, hogy megtévesztés, figyelemelterelés, ámítás bőven van benne. És ez már ugye, nem éppen a reklám fogalomkörébe tartozik. „Már megint megetettek!” – hallom újfent a felkiáltást, amikor kiderül, hogy az agyonreklámozott zsíroldó mosogatószer véletlenül sem távolítja el oly könnyűszerrel a zsiradékot az edényről, főleg nem élesen kirajzolódó csíkban, mint az a képernyőn látható.
A drága hajfesték sem vált ki olyan látványos hatást, mint az „ügyesen” elkészített reklámban... Kicsit félrevezetnek bennünket, kicsit hagyjuk magunkat, és ennyi. A fejlettebb fogyasztói társadalmakban azonban nem hagyják ennyiben. Szinte kárörömmel, de mindenképp örömmel olvastam a napokban, hogy tizenötmillió forinttal bírságolta a magyarországi Gazdasági Versenyhivatal a Vanish forgalmazóját, a klórmentes fehérítőszerrel kapcsolatos reklámok „megtévesztő mivolta” miatt. Annak örültem igazán, hogy végre valahol valakit tetten értek, fülön csíptek, nem játszadozhat korlátlanul a nézővel, a fogyasztóval. A versenyhatóság ugyanis megállapította, hogy – a reklámok állításaival ellentétben – az ilyen fehérítők sem alkalmazhatóak minden színes ruhára, sőt a kakaófolt eltüntetésére sem alkalmasak. A Reckitt Benckiser számos tévéreklámban hirdette a Vanish folteltávolító és fehérítő termékcsaládot, s azt állította, hogy nem roncsolja a ruhákat; használata a klórtartalmú fehérítőkénél biztonságosabb, és használható színes ruhákon is. Ugye, ismerős? A külső szakértő bevonásával folytatott vizsgálat viszont kiderítette, hogy a ruhák a klórmentes fehérítők használata esetén is károsodhatnak. Kiderült az is, hogy a klórmentes fehérítők sem használhatók minden színes ruhához, tehát a reklám üzenete hamis, ebből következően a forgalmazót megbüntetik.
De ki kártalanítja a fogyasztót?
És milyen panaszlehetőségeink vannak nekünk Szerbiában, hova fordulhatunk, ha megkárosítanak, ha megtévesztenek? Őszintén szólva: nem tudom. És ha „csak” a reklám vezet félre, akkor végképp kinél emelnénk panaszt? A műsorszórási tanácsnál? Valakinek foglalkoznia kellene a tévénéző érdekvédelmével is. Nem elegendő egy-egy filmet korhatárjelöléssel ellátni, miközben ugyanakkor más káros(abb) hatások ér(het)ik. Rég lejárt a „naiv”, termékismertetésre épülő reklámok kora, a XX. század végére a reklámstratégia rámenőssé vált, a meggyőzés pedig egyenesen agresszívvé. A csillogás helyett újra előkerült a hétköznapiság: háziasszonyok, mesterek ajánlják az árut, és elszaporodtak a „lasor” reklámok is, ahol szakértő, pl. fogorvos próbál meggyőzni minket.
Mindeközben mintha egészen hozzászoktunk volna a reklámígéretek (gyakori) valótlanságához, így rezignált szórakozottsággal, unalommal, közönnyel, vagy ha úgy tetszik, „orwellien” fogadjuk azokat. A néző pedig semmi másban, csak a józan eszében bízhat.
