A szabadkai Görög Noémit már nem kell bemutatni a zenekedvelő közönségnek. Sajnos szülővárosában ritkán hallhatjuk, de koncertjei mindig emlékezetesek maradnak. A tervek szerint jövő áprilisban élvezhetjük zongorajátékát Szabadkán, s ekkor – az ő kezdeményezésének köszönhetően – vélhetően olasz művészekét is.
Noémi jelenleg a belgrádi Zeneművészeti Egyetem zongora szakának másodéves doktorandusz hallgatója. Nagyon jól sikerült a tavalyi felvételije a doktorképzésre, ennek és magas tanulmányi eredményének köszönhetően áprilisban az egyetem zongora szaka megszavazott neki egy díjat, amelyet minden évben a legígéretesebb tehetségnek ítél oda az Olga Mihajlović Alap. A díjjal együtt járt, hogy Noémi részt vehetett egy kéthetes mesterkurzuson Bécsben augusztusban.
– Bécsi, budapesti és prágai nagy művészek tartottak előadásokat, felléptek, és nekünk is adódott koncertlehetőség – meséli Noémi, akinek sikerült magával vinnie húgát, a zongora szakon most diplomázó Enikőt is. – Jandó Jenő világhírű magyar zongoraművésznél volt lehetőségünk órákat hallgatni, és Erik Tawaststjernánál, a helsinki Sibelius Akadémia tanáránál. Egy Bécs külvárosában lévő kastélyban, Reichenauban léptünk fel, ami nagyon szép élmény volt. Sok külföldi művésszel ismerkedtünk meg, és kialakult egy csapat. Velük jövőre tervezünk egy koncertsorozatot, amelynek állomásai Szófia, Budapest, Zágráb, Szentpétervár és Bukarest lennének, de én el szeretném hozni a koncertet Szabadkára.
Noémi azonban nemcsak a Bécsben megismert kollégáit, hanem négy olasz zongoristát is Szabadkára invitált. A Belgrádi Kultúrközpont munkatársának, Emilija Pintónak az ötlete volt, hogy négy zongoristát kivigyenek Rómába a Negyven ujjnak elnevezett projektum keretében, és ugyanezen program során jövőre négy olasz zongorista jön Belgrádba.
– Kilenc napig voltunk Rómában október végén. Egy 21. századi mecénás kastélyában éltünk. Négyen mentünk, a belgrádi Marija Gođevac és Vladimir Gligorić, a zombori származású Mihajlo Zurković és én. A kultúrközpont nemben, korban, a zenéhez való hozzáállásban teljesen különböző embereket választott ki, tehát úgy gondolom, hogy igazán jó metszetet adtunk arról, hogy milyen is Szerbiában zongoristának lenni. Négy napig koncerteztünk Velletriben, mindegyik nap másvalaki közülünk. Nagyon jól fogadtak bennünket, az olaszok nagyon muzikálisak. Én szeretek temperamentumosan játszani, nagy energiával, és ez is nagyon tetszett a temperamentumos olaszoknak. Az utolsó napon a szerb nagykövetségen adtunk egy közös koncertet, ami után mindenki, a különböző országok diplomatái gratuláltak a nagykövetnek is. Még itthon készítettek rólunk egy riportfilmet is, amiben meséltünk magunkról, arról, hogy mit jelent számunkra a zene, mit szeretnénk képviselni a zenével... Ezekből a riportfilmekből és a koncertekből várhatóan egy hosszabb dokumentumfilm is készül, ami a belgrádi televízióban is látható lesz. Én hangsúlyoztam, hogy szabadkai vagyok, és érdemes eljönni koncertezni ebbe a városba. Az a tervem, hogy ha Belgrádban lesz a koncert, akkor utána mindenképpen fellépjünk Szabadkán is április folyamán. Nagyon szeretem a várost, az egyik célom, hogy Szabadkára invitáljak művészeket. A szabadkai közönség nagyon hálás, lelkesedik a jó koncertekért, s több előadótól hallottam már, hogy Szabadkáról nagyon jó élményekkel tért haza és szívesen visszajár(na). Abban is biztos vagyok, hogy lesznek olyanok, akik támogatnak majd a terv megvalósításában, az olaszok pedig szívesen eljönnének Szabadkára.
