2024. október 6., vasárnap

„Ez a mi kultúrmissziónk”

Vajdaságban járt a Lázár Balázs és Tallián Marianne színészházaspár

A budapesti színészpár nem ismeretlen a vajdasági közönség előtt. Zenés versszínházi produkciójukkal nem először járnak Vajdaságban, de sokan felismerhetik őket televíziós, színházi, vagy filmes szerepeikből. Ezúttal szerelmi témájú előadásukkal érkeztek hozzánk, két nap alatt három településre (Horgos, Zenta, Topolya) látogattak el. A beszélgetésre csütörtöki fellépésük előtt, Horgoson került sor.

 Mindkettejük életére több művészeti ág is hatott. Hogyan definiálják magukat?

Lázár Balázs: Összművészeti házaspárként szoktuk emlegetni magunkat. (nevet.) Elsősorban színészek, habár az előadásban valóban feszegetjük a határokat: költő-zenész-színész. Színésznek készültem, a színművészeti után már folyamatosan publikáltam irodalmi lapokban és folyóiratokban. Tavaly jelent meg a negyedik verseskötetem Szívucca címmel. Erről a kötetről annyit kell tudni, hogy mi Budapesten a Szív utcában lakunk, ugyanakkor a bennünk lévő belső szívutcáról is szól, illetve tágabban értelmezve a magyarságról, Magyarországról, mint Európa szívutcájának metaforája.

Tallián Marianne: Az én életemet is két művészeti ág határozza meg. Zenei középiskolába jártam, onnan pedig a Zene Akadémiára készültem, ahová végül nem vettek fel, hanem a tanárképzőn hegedűszakra kerültem. Viszont én nem akartam zenetanár lenni, bennem nagyobb volt az alkotási vágy, így a főiskola után a Független Színházhoz kerültem, ahol a zenei tudásom mellett a színészi képességeimre is szükség volt. Innen jött a színház szeretete és az út a Színművészetire.

Mit kell tudni erről a verses színházról?

L.B.: Tulajdonképpen a házasságunkkal egy időben, hét évvel ezelőtt kezdődött, akkor merült fel az ötlet, hogy a versek iránti szenvedélyünknek hódolva, önálló estet állítunk össze.

T.M.: Az első estünkön Bertók László, kortárs költő verseiből készítettünk összeállítást. Utána jött a Békesség-óhajtás című előadás, ezt a produkciót láthatta annak idején a magyarkanizsai közönség. A kezdeményezés tőlünk ered, a későbbiekben már felkérésre készült egy-egy est. Tegnap például Budapesten léptünk fel, ezúttal Weöres Sándornak és szintén költő feleségének emléket állítva a Piros ruhában, szerelemben címmel. A ma esti előadásunk címe Ketten a versben, amelynek főtémája a szerelem, – a megismerkedéstől egészen a halálon túli szerelemig –, klasszikus és kortárs költők versein keresztül bemutatva. Az a fixa ideánk, hogy élvezhető formában adjuk elő a verseket. Sokszor egészen kis gyerekek is végigkísérik az ötvenperces estet, ez visszaigazol bennünket, hogy jó az, amit csinálunk.

L.B.: Ez a mi kultúrmissziónk, hogy közelebb hozzuk, megszerettessük a verseket a közönséggel. A verses színház sikerét bizonyítja, hogy az Írószövetség, amelynek tagja lettem, mögénk állt, így az ő támogatásuknak köszönhető, hogy határon túli településekre is eljutunk, és az is, hogy most itt lehetünk.

T.M.: Felléptünk már Bécsben, Pozsonyban, Szlovéniában és Vajdaságban, illetve Magyarkanizsán kétszer. Először a Békesség-óhajtás c. estünkkel, majd 2011-ben meghívást kaptunk a Koncz István Terem megnyitójára, ahol a vajdasági költő műveiből készítettünk összeállítást.

 Másképp készülnek-e egy határon túli fellépésre? Mennyiben másabb a fogadtatás, másképp viszonyul-e a közönség?

L.B.: Magyarkanizsán például fantasztikus est volt, és ezt nem a kötelező udvariasság mondatja velem. A békesség óhajtása elsősorban a háborúellenességről szól, és itt talán ez jobban megérintette az embereket, voltak, akik könnyes szemmel ülték végig az előadást. Katartikus élmény volt nekünk is. Hasonló sikere volt a Koncz István verses estnek is. Számomra is nagy élmény volt ezt a költőt felfedezni, A Tisza partján c. verse a kedvencem.

T.M.: A közönségtől függően változó egy-egy előadás. Másképp szólal meg az előadás egy Tisza menti településen, és másképp egy elit pesti gimnáziumban. Ennyiben más a színészet, ott sötét a közönség, nem látni őket, itt viszont azonnal fel lehet mérni a reakcióikat, és a befogadói oldal is befolyásolja az előadást.

 Nagyobb kihívást jelent ez a fajta versszínház?

T.M.: Nehezebb teljesíteni, mint egy színházi előadásban. Azért tudjuk végigcsinálni, mert ez a szívügyünk.

L.B.: Nagy fokú koncentrációt igényel, de házaspár lévén könnyebb dolgunk van, tudunk intenzíven egymásra figyelni.

 Hogyan tudják összeegyeztetni a munkát a magánélettel?

L.B.: Az a jó, hogy bármikor tudunk próbálni, akár hajnali háromkor is, ha úgy döntünk. Nem kell idő az összecsiszolódásra, mert összeszokott páros vagyunk, kiegészítjük egymást.

T.M.: Úgy válogatjuk össze az anyagot, ahogyan az az aktuális hangulatunkba beleillik. Mivel címeket és szerzőket nem sorolunk, így ennek verses párbeszéddé kell összeállnia. Maga az összeállítás folyamata is izgalmas időszak.

 Jelenleg a versszínházon kívül hol láthatja önöket a közönség?

L.B.: Én most a Vígszínházban játszom hat-, illetve a Karinthy Színházban két előadásban.

T.M.: Az utóbbi időben két előadásban szerepeltem, de azokat idén levették műsorról.

L.B.: Jelenleg Marianne viszi az oroszlánrészét a családi életünknek, ő vigyáz legtöbbet két kisgyermekünkre.