2024. október 6., vasárnap

Ötvenegy film a Csodakút fesztiválon

Színvonalas alkotásokat tekinthet meg a közönség Magyarkanizsán

Eljött az a forró nyári hétvége, amikor Magyarkanizsán ismét a természetfilm-fesztiválé a főszerep. Testnek és léleknek egyaránt feltöltődés a kánikula elől a moziterem hűvös sötétjébe ülni és a természet csodáit bemutató alkotásokat nézni. A fesztivál az idén a természet és a filmek szerelmeseinek igazi színvonalas tartalmat kínál. A Csodakút nemzetközi természetfilm-fesztivált második alkalommal rendezték meg Magyarkanizsán, maga a rendezvény azonban kilencéves múltra tekint vissza, ezért is fontos a szervezőknek, hogy az idén igazi profik és nemzetközileg is elismert alkotók is beneveztek a fesztiválra.

Az idei fesztiválra 69 filmet neveztek be, az örvendetesen nagyszámú nevezés ellenére azonban szűkítenünk kellett, hogy beleférjünk az időkeretbe, ezért 51 filmet fogunk bemutatni a rendelkezésünkre álló két nap alatt – mondta el a péntek délutáni megnyitó ünnepségen Csabai Ferenc, a fesztivál egyik szervezője, a szegedi Kétágú Hegy Természetvédelmi és Kulturális Egyesület elnöke. Külön kategóriában versenyeznek a profi és az amatőr alkotók. A most bemutatott filmek kétharmada profi, egyharmada pedig amatőr, ám a besorolást nem mi határoztuk meg, az alkotók saját magukat sorolták egyik vagy másik kategóriába őket. A mi véleményünk az, hogy az amatőr filmek közül több is versenyezhetne a professzionális filmekkel.

A nemzetközi rendezvény másik szervezője a magyarkanizsai Cinema Filmműhely. Ennek elnöke, Iván Attila is köszöntötte a nézőket, majd Gergely József természetfotós kiállítását nyitotta meg Pósa Károly, a Dobó Tihamér Képtár vezetője. A kora délután tartott ünnepélyes megnyitó a filmvetítések közti intermezzo volt csupán, a filmmaraton ugyanis már reggel kilenckor kezdetét vette. A szervezők igyekeztek úgy összeállítani a programot, hogy változatos legyen, a legérdekesebb alkotásokat pedig az esti órákban tűzik műsorra. A rendezvény színvonalának növekedése azonban sajnos nem arányos az anyagi támogatással, a többi között ezekről a nehézségekről számolt be Iván Attila:

Az idei fesztiválnak több újítása is van. A filmvetítéseken kívül az idén bővültek kísérőrendezvényeink. Az előcsarnokban az egyik zsűritag, Gergely József természetfotós kiállítását tekinthetik meg a látogatók, vasárnap pedig bemutatásra kerül Madárnaptár c. könyve is, mely tartalmazza az itt kiállított képeket. Tavaly nagy népszerűségnek örvendett a borkóstolás és a kenus vízitúra, most azonban ezeket a programokat már nem tudjuk díjmentesen lebonyolítani, mivel az egyik főtámogatónk az idén visszalépett. Nagyon örülünk a fesztivál sikerének, és annak, hogy külföldről is érkeznek vendégek a filmvetítésekre, kissé paradox módon azonban a támogatás az idén gyengébb volt, a lebonyolítást teljesen ingyen végezzük. Az egyetlen jó hír, hogy magasabb összegű díjakat tudunk kiosztani, profi kategóriában 500 eurós, az amatőrök között 300 eurós jutalmakat, a fesztivál fődíja pedig 1000 euró.

A fesztivál vasárnap délután zárul. A Seres Tamás, Siflis Zoltán és Gergely József összetételű zsűri interaktív értékelése után Fejes Sándor történész kiselőadást tart a Csodakútról, majd ünnepélyes keretek közt kihirdetik, mely alkotások részesülnek díjazásban.