Gobby Fehér Gyula próza és drámaíró Brestyánszky Boros Rozáliá val egyetemben szerzőként vett részt Békéscsabán, a március végi XV. Magyar Drámaíró Versenyen. Az Újvidéki Színházban sok éve megrendezésre kerülő drámaíróversenyhez hasonlóan a békés megyei rendezvény is díjesővel zárult, a zsűri Gobby Fehér Gyulának ítélte oda a legjobb darab szerzőjének járó díjat, de a közönség is a legjobbnak nyilvánította. A verseny résztvevői között volt Faragó Edit színművész, akit a zsűri a legjobb női főszereplő díjával jutalmazott, és Hernyák György rendező. Hogyan kerültek a szerb, a horvát, most áprilisban pedig román hónapot jegyző Békés megyei Jókai Színházba a vajdaságiak? A kétszeresen díjazott újvidéki szerzőt, Gobby Fehér Gyulát kérdeztük, akinek 16 prózakötete mellett eddig tizenkét drámáját állították színpadra, ebből legtöbbet Újvidéken, kettőt Magyarországon, négyet pedig Szabadkán.
– Nagyon szeretek játszani. Színházban játszani, műhelymunkában részt venni nagy kihívás számomra. Az Újvidéki Színházban is ezért a közös játékért, a csoportos munkában, játékban való részvételért írtam néhány szöveget. Ezért fogadtam örömmel a magyarországi alapítvány meghívását Békéscsabára. A drámaíróverseny alapítója Siposhegyi Péter volt, az ő végakarata szerint került sor Békéscsabán az idei fordulóra. Három határon kívüli írót hívtak meg, Szabadkáról Brestyánszky Boros Rozália, Marosvásárhelyről Láng Zsolt érkezett. Az újvidéki közönséggel szemben a Jókai Színház először látta vendégül a versenyt, ezért mindenki izgult, de el kell mondanom, derekasan helyt álltak, mindhárom darab szerzője elégedett lehetett, a csapatok kitettek magukért. Gondolom, a közönség is megszerette a rendezvényt, mert rengeteget tapsoltak, szemmel láthatóan élvezték a versenyt.
n Az Újvidéki Színházban meghonosodott forgatókönyvhöz hasonlóan alakult a verseny Békéscsabán is?
– A témát Siposhegyi Péter kisebbik fia, Zsolt húzta ki a kalapból. A megírandó darabnak a Csörte a számlák felett című cikk alapján kellett elkészülnie másnap reggelig. Én szó szerint értelmeztem a címet, a főszereplőmet Csörte Pálnak hívják, és a kórházi ágyon egy széttépett számlákkal kitömött párnán fekszik. Véletlenül kétszer írtam meg a darabot, mert mire kész lettem az első változattal, hajnali kettőkor a kölcsönkapott számítógép lenyelte és eltüntette a szöveget, ez volt a véleménye a munkámról. A felébresztett szakértő se tudta elővarázsolni a darabot. Ezért négytől hétig megírtam a második változatot, ami némileg rövidebb és egyszerűbb lett, nem kellett többé húzni belőle.
n Rosszul kezdődött, de végül is jól fejeződött a történet…
– Igen, nagy szerencsém volt, hogy a kalapban kotorászva a Tege Antal színész-rendező nevét tartalmazó cetli akadt a kezembe. Fiatal és találékony segítőtársat kaptam benne. Rögtön ráérzett, milyen formában kell még szatirikusabbá tenni a szöveget, rengeteg ötletet adott hozzá, képileg valósította meg, amit a szavak hordoztak. Hálás lehetek a színészeknek is, akik szintén tele voltak ötletekkel. Segítettek építeni, formálni a kapott szerepet, ezért sikerült az összjáték, élvezettel figyeltem a karzatról a próbákat. A címszerepet Cserna Antal kapta, ő nagyon népszerű színész, aki esetleg nézi az m2-n esténként vetített magyar rendőrsorozatot, minden este láthatja. Az, hogy az arcát folyton kíséri egy kamera, és fontos részeknél kivetítődik a háttérre, a közönséget még jobban megfogta, sokaknak úgy tűnt, mintha élő közvetítést végezne a hősben végbemenő drámáról a televízió.
n A játék örömén kívül az írónak mit jelent egy ilyen rendezvény?
– Egy ilyen verseny arra is szolgál, hogy az író önmagát tesztelje. Örömteli játék, amiben kipróbálhatja magát az ember. Jó alkalom arra is, hogy új ismerősöket, új barátokat szerezzünk. Lehet, hogy mosolyt vált ki, de én Békéscsabán ismertem meg közelebbről Brestyánszky Boros Rozáliát, pedig évek óta figyelem a szabadkai Népszínházban végzett munkáját. Ott ismerkedtem meg végre Láng Zsolttal is, aki különben szintén egy on-line is olvasható, jó folyóiratot szerkeszt, a Látót, amit otthon hetente felkeresek, mert mindig vannak érdekes szövegei. Aztán örültem annak is, hogy a közönség és a zsűri véleménye megegyezett, de még jobban örültem annak, hogy a Magyar Drámaírók Versenyét ismét megrendezték, mert jó és folytatásra érdemes hagyomány.
n Sokat hallani az utóbbi hónapokban a Jókai Színházról, a mozgalmas békéscsabai színházi életről. Valóban egy felbolydult méhkast talált Békéscsabán?
– Ott Fekete Péter igazgató vezetésével szorgos munka folyik, nagy a sürgés-forgás, egymást követik az események, az ottaniak érzik, hogy valami újban, valami szépben részesülnek. Nagy örömmel láttam, hogy a Jókai Színház mellett épülő stúdiók, a színházi iskola, a kollégium új épülete majdnem teljesen felépült, az egész város várja, hogy kész legyen, lehetőségeik meg fognak sokszorozódni. Elég régóta kísérem az ottani Bárka című folyóirat on-line kiadását, a szerkesztőség is a színház épületében dolgozik, őket is meglátogattam. Örültem neki, hogy végre személyesen is találkoztam Elek Tiborral, ennek a színvonalas, érdekes folyóiratnak a főszerkesztőjével.
Min dolgozik mostanában?
– Két könyvön dolgozom. Azt gondoltam ki, hogy visszakanyarodok a valóság(osság) felé, konkrét, megtörtént eseményekről írok. Van már hat-hét novellám a vajdasági magyarok délszláv háborúban való akaratlan részvételéről. Például annak a kanizsai fiúnak a története, aki megszökött a katonaságtól, amikor lövették vele az albán falvakat. De lelkileg nagyon nehéz ezzel foglalkozni... A másik kötetemben újvidéki témájú novellák lesznek. Nagyon érdekes, hogy az ember azt hiszi, ki tud írni magából bizonyos témákat. Az Újvidéki Dekameron négy kötetében már szóltam a Darányi-telepi emberekről – de ez a világ végtelen, soha nem fogom kiírni magamból.
