Egész Szerbiát nézve is egyedülálló formáció lépett fel a Szabadkai Filharmónia újévi koncertjén, a Szaxofon Kvartett. A négyes egyik tagja Bunford Gábor, aki klarinéton végzett, majd szaxofon szakon is lediplomázott az Újvidéki Zeneművészeti Akadémián. Korábban sok, térségünkben is ismert könnyűzenei előadóval működött együtt, például Đorđe Balaševićtyel, Dado Topićtyal, Dino Dvornikkal, Šaban Bajramovićtyal, Dejan Cukićtyal, Vlado Georgijevvel stb. Tizenöt évig Újvidéken élt, majd visszaköltözött Szabadkára. Azóta a szabadkai Zeneiskola szaxofontanára. Közben új ösvényt tapos, szeretné bemutatni a szaxofont, mint klasszikus fúvós hangszert.
– A sok dzsessz és pop után elkezdtem mélyebben foglalkozni a komolyzenével. A szaxofon a huszadik század hangszere, minden mű ekkor íródott, és szorosan összekapcsolódik a dzsesszel. Egy húsz állomásnyi vajdasági koncertsorozatot tervezek, ahol bemutatnám a szaxofon, a dzsessz és a komolyzene barátságát. Ehhez először Szabadkán készítenénk egy reklámvideoklipet. Közben néhány zenésszel arról is beszéltünk, hogy jó lenne Szabadkán szervezni egy kétnapos dzsesszfesztivált. Bátrak vagyunk, de reményeink szerinte erre az idén sor kerül, még akkor is, ha tisztában vagyunk vele, hogy nem lesz nyereséges – mondta Bunford Gábor.
A Szaxofon Kvartett Bunford Gábor régi álma. Miroslav Jovančić ajánlotta, hogy lépjenek fel a Szabadkai Filharmónia újévi hangversenyén, így összeállt a csapat. Kucsera Géza baritonszaxofont ragadott, Koleszár Nándor alton játszott, Bunford Gábor pedig szopránon. Negyedik tagként egy diák csatlakozott hozzájuk.
– Újvidéken és Belgrádban ugyan működnek profi szaxofonozók, de szerettük volna elkerülni a próbákra való utazgatást, így inkább felkértük a szabadkai Zeneiskola harmadikos növendékét, Grubić Stojant, hogy tenoron játsszon. A próbák egy hónapig tartottak. Ez idő alatt nagyon jól összebarátkoztunk. A kétnapos koncerten kétszer tíz percet játszottunk, előadtunk egy Saxophobia nevezetű ragtime-ot, Albeniztől a Sevillát, Strausstól a Pertpetuum mobilét és ráadásként rajzfilmzenét, a Looney Tunest. Szeretnénk, ha megmaradna a felállásunk, mert ilyen együttes egész Szerbiában nem létezik, és az újdonság érdekes az embereknek. Közben nyáron befejeződött Đorđe Balašević filmje, és minden bizonnyal újból koncertezünk. Emellett fellépek majd a polgármesteri bálon és tovább zenélek az újvidéki Big Banddel is. Ez a fajta életmód összeköthető a családdal, nincs annyi éjszakázás, mint korábban. Amikor sűrű a program, igénybe vesszük a nagymama-szervizt. Szabadkát saját városomnak tekintem, itt nőttem fel, habár tizenöt év újvidéki életet nem lehet kitörölni. Újvidéket szeretem, de a családias élethez jobb Szabadka. Így is havonta két-három alkalommal nagyobb koncertre, utazásra is sor kerül, mert ugyan jó egy kicsit világot látni, de én a családi életet választottam.
