Nem könnyű egy-egy művészi alkotásban visszaadni a vajdasági táj szépségét, gazdagságát, kulturális és egyéb jellegzetességeit, mégis sokaknak sikerült. Igazából számon sem tartjuk, ki hogyan festette le, formálta meg, vagy írta le szülőföldünket, csupán némely kiállítás, vagy emlékhely, múzeum, képtár, könyvtár egy-egy eleme juttatja eszünkbe, hogy ezt a tájat milyen nagyszerűen tudják megjeleníteni a művészi alkotások.
Az ilyen alkalmakat azonban csaknem nagyítóval kell keresni. Azok a vendégek vagy turisták, akik Vajdaságból művészi emléktárggyal szeretnének távozni, bizony még nagyobb bajban vannak. Mert egyszerűen nem találnak ilyen helyet.
Újvidéken például érezhetően változik a helyzet, az Exitre érkező több tízezer fiatal ugyanis nemcsak az ajvárt és a pljeskavicát fedezte fel, hanem művészi vagy ajándéktárgyakat is keres, így a kereslet-kínálat törvénye hatására mind több és több ajándéktárgyboltot látni a városban. A város vezetősége is lépni készül, a város néhány pontján, így a Duna-parton kis elárusítóhelyet fognak felállítani a hajón érkező vendégeknek, ahol nemcsak képeslapot, hanem más emléktárgyat is vásárolhatnak az érdeklődők. Ennek szükségességét a számok is igazolják, Újvidékre ugyanis évente 70-80 ezer turista érkezik, ehhez viszonyítva a bevétel igen csekély. A szakemberek évek óta figyelmeztetnek, hogy kihasználatlan a csodálatos péterváradi vár az Alsóvárossal, a Duna-part, a város központja. Az ideutazók szerint a város unalmas, nincsenek vonzó kulturális programok, sőt még ajándéktárgyakat sem lehet találni. Ugyanezek a szakemberek szerint a város mintegy 5 millió eurós bevételt szalaszt el évente azért, mert nem fizettet belépőt a várba, és egy-két rendezvényt leszámítva nem tud különösebben csalogató happeninget felkínálni.
– Vegyük Budapest vagy Prága példáját, azokét a városokét, melyek kultúrtörténeti, építészeti, történelmi gazdagságukat alaposan meg tudják fizettetni, és csak akkor látjuk, hogy mennyit veszítünk a rendelkezésünkre álló lehetőségek kihasználatlansága miatt – vélekedik Anđelija Ivkov-Džigurski, az Újvidéki Egyetem Természettudományi-Matematikai Kara Földrajz Tanszékének turisztikai animáció tantárgyának előadója. Szerinte kisebb beruházásokkal is eredményt lehet elérni ezen a területen. Már csak a bővebb kulturális-művészeti program is idevonzaná, esetleg tovább itt tartaná az embereket, ugyanakkor ajándéktárgyműhelyeket kellene létesíteni, melyekben igényes tárgyak készülnének, akár a turista szeme láttára.
– Az ajándéktárgyakat nem választhatjuk el az idegenforgalmi kínálattól – mondja Anđelija Ivkov-Džigurski. – Ezek olyan tárgyak, melyek fel kell, hogy ébresszék egy hely emlékeit az utazóban akár tíz év múlva is, ezért autentikusak és könnyen felismerhetők kell, hogy legyenek. A kínálat akkor jó és gazdag, ha abban fiatalok és idősebbek, nők és férfiak, családok és üzletemberek, szegényebbek és gazdagabbak, tehát minden turista megtalálja az ízlésének, pénztárcájának megfelelőt.
Az ajándéktárgyak utáni bevétel nem elhanyagolható tétel a turizmusban, ezért külön gonddal kell viseltetni iránta, mert értékesítési lehetőséget kínál a művészi alkotásoknak, és munkát ad a legkülönbözőbb korúaknak falun és városban egyaránt, a kézművesség számos fajtájának, mert az ajándéktárgyak fából, nádból, szalmából, csuhéból, agyagból és sok minden másból készülhetnek. Ivkov-Džigurski professzor az ajándéktárgyvásár megszervezésének lehetőségét sem tartja rossz elképzelésnek, ami összekötné az érdekelteket, ezenkívül megmutatná, hogy Vajdaságban hol, min és hogyan dolgoznak, kirajzolódhatnának a legjobb munkák, Vajdaság „etnobrandjei”, nagyon szabadon fogalmazva: „vajdaságumai”.
A különféle felmérések is igazolták, hogy a vajdaságiak tisztában vannak azzal, hogy hiányoznak térségünk könnyen és jól felismerhető ajándéktárgyai, „turisztikai jelképei”, vagy ha vannak is, nem minőségesek, és árusításuk is esetleges. Gondolni kellene arra, hogy eredetiek legyenek, lehetőleg unikumok, amivel sorozatgyártásukat meg lehetne előzni. A nagy rendezvényeken ugyanis leggyakrabban feliratos pólókat, sapkákat, ceruzákat, kalendáriumokat, csészéket, poháralátéteket látunk, melyekre valamilyen módon a lokális színeket „festik”. Külön fejezetet jelentenek minden bizonnyal a nemzetiségi jelleget magukon hordozó emléktárgyak, melyekkel csupán az a baj, hogy a kínálat nem tükrözi a tartomány lakosságának sokszínűségét. A politikai síkon proklamált nemzeti sokszínűség jó lenne, ha visszaköszönne az emléktárgyakról is, ehelyett a többségi nemzet dominál ezen a téren is. Lalo, Soso figurája igazán barátságos, de jó lenne, ha például az újvidéki ajándékboltok magyar nemzeti viseletet, vagy szlovák naiv festményeket, ruszin kézimunkát, bunyevác szalmaképeket, roma sajátságokat, vagy más nemzeti jellegre utaló tárgyakat is felkínálnának, mert talán így lenne teljes a kínálat.
Nem hiányozhatnak a turisztikai célpontok ajándéktárgy-kínálatából a CD-prezentációk, könyvek, a tájra jellemző használati és kézművestárgyak, a viselet, prospektusok, videóanyagok sem. Nagyon fontos kihasználni – vélekedik Ivkov-DŽigurski is – a táj művelődési és történelmi, valamint nyelvi és demográfiai különbözőségét, valamint a lakosság vendégszeretetét arra, hogy megfelelően mutassuk meg Vajdaság szebb arcát a világnak.
