A szabadkaiaknak valóban sikerült az utóbbi hetekben reflektorfénybe kerülniük. Először is Saghmeister Gábornak szurkoltunk, amíg kétkerekűjével szelte a kilométereket a dél-amerikai homokvidéken át, aztán a jóval kevésbé sikeres történetre: a patinás városházából való VMSZ-es kivonulásra, majd az azt követő haszontalan politikusi egymásra mutogatásra terelődött figyelmünk, hogy aztán ismét egy onnan kikerülő sportemberre szegeződjön a tekintet: Katona Ervinre, akinek mindennapjait immár a Nagy Testvér házában követhetjük.
Ha kíváncsiak vagyunk rá. Márpedig a képernyő alján sorakozó mobilüzenetek alapján úgy tűnik, igenis, sokan nézik a Pink TV Big Brotherjét a nap legkülönbözőbb szakaszaiban. Sőt, kifejezetten sokan szurkolnak Ervinnek, az erős embernek. Ami engem illet, miatta kukkantottam be többször is a műsorba, először azért, hogy meggyőződjem, tényleg bevonult-e, majd attól a gondolattól vezérelve, hogyan marad meg ennyi „semmirekellő” celeb között. Nem kellett csalódnom, amikor eljött az ideje, Ervin fogta magát, és elvonult edzeni, máskor épp maga elé vonta a tepsit, amiben még akadt néhány ígéretes falat, vagy éppen a lányokkal csevegett gondtalanul... Most már csak az a kérdés, meddig bírja. Saghmeister Gáborra ugyancsak vonatkoztatható ez a kérdés, ám kétségtelen, hogy raliversenyzőként és médiaszereplőként is egyaránt jól bírja. A szerb nyelvű sajtó, különösen az SZRT gyakran szerepelteti, a vajdasági magyar sajtó nem kevésbé. Ennek egyszerű okát abban látom, hogy a kissé későn érő, de kiváló sportembernek megadatott a remek nyelvérzék, a szimpatikus fellépés, közkeletű szóval: az önmenedzselés égi adománya. A hétvégén a Vajdasági Televízió második csatornájának vendégeként láthattuk, ahol összegezték az idei rali főbb mozzanatait és tanulságait. Saghmeister látványos bevonulásra készült, ám a folyosó és a stúdió prózai látványa sokat rontott a motoros attrakción. A műsor további részében a bluebox technikával (sokan inkább Chroma key-nek mondják)gyártott háttérrel sem sikerült pazar képélményt nyújtani, ami azt mondatja velem: a szándék magában nem elég.
A következő napokban pedig a filmé lesz a főszerep, legalábbis sok magyar tévécsatornán, ahol a filmszemle idején hagyományosan nagyobb teret szentelnek a hazai filmgyártásnak. Tekintettel a produkciók mennyiségére szinte bűn, hogy filmszemle-időszakon kívül alig látunk belőlük valamit a magyar tévécsatornákon. Csak az idén például 356 alkotást – 22 játékfilm, 132 kisjátékfilm, 158 dokumentumfilm, 35 tudományos ismeretterjesztő és 9 tévéfilm – neveztek a versenyprogramba. Kinek, minek készülnek, ha nem a közönségnek?
