Olyan kezdeményezés került a héten terítékre, ami évek óta napirenden szerepel közösségünkben, és ami többnyelvű közegben szükségszerű, és eredményesebbé teheti a nemzetek közötti kommunikációt. A szerb–magyar és a magyar–szerb nagyszótárról van szó, melynek tervéről a Magyar Nemzeti Tanács kulturális bizottsága tárgyalt. Az új összetételű bizottság tagjai leszögezték, hogy a kor elvárásainak tartalmilag és formailag is eleget tevő, akár 200 000 szócikket tartalmazó, modern szerb–magyar és magyar–szerb nagyszótárra van szükség, amit ideális lenne egy-két éven belül elkészíteni. Tulajdonképpen a csaknem négy évtizeddel ezelőtt megfeneklett szerbhorvát–magyar szótár ügyének „felelevenítéséről” lenne szó, melynek a szerbhorvát–magyar része három kötetben megjelent, de a magyar–szerbhorvát sohasem. Ha elkészült volna, akkor is elavultnak számítana, de egy kötete sem jelent meg. A kulturális bizottság elérkezettnek látja az időt, amikor erről a kérdésről újra tárgyalni kell, amikor Budapest és Belgrád bevonásával, anyagi támogatásával elkészülhet egy korszerű szótár. A szótárak ügye ugyanis erősen pénzfüggő. Miért lenne most másként? Mégis furcsa – persze mai szemmel nézve –, hogy a „pénzes” hetvenes évek elején miért nem készült el a teljes nagyszótár.
A felmerült kérdés megközelítésére Bordás Győzőt, az újvidéki Forum Könyvkiadó szerkesztőjét, korábbi igazgatóját, főszerkesztőjét kértük meg. Mint felidézte, a szerbhorvát–magyar nagyszótár első kötete 1968-ban jelent meg, a 3., egyúttal zárókötet pedig 1975-ben. Ezt annak idején a Hungarológiai Intézet szótárszerkesztősége Kovács Kálmán főszerkesztésével adta közre, aki nem sokkal ezután, 1977-ben elhunyt.
– Tervben volt a magyar–szerbhorvát szótár kiadása is, sőt emlékezetem szerint a munkára annak idején a Hungarológiai Intézet, majd a Magyar Tanszék (miután beolvadt a Hungarológiai Intézetbe) külön szakembert alkalmazott, aki ezen nagyon sokáig dolgozott, de a „visszafordítás” a mai napig nem született meg – mondta Bordás Győző. Mint emlékeztetett, mégsem maradtunk teljesen szótártalanul, mert a Forum Könyvkiadó 1997-ben a budapesti Akadémiai Kiadóval, és a belgrádi Tankönyvkiadó Intézettel karöltve megjelentette a szerb–magyar és magyar–szerb zsebszótárt, nem kevesebb mint 28 000 címszóval. Belgrádi kezdeményezésre a rendelkezésre álló anyagból különválasztották a szerb szavakat a horváttól, így szinte egy csapásra elkészült a horvát–magyar és a magyar–horvát szótár is a szerb változat mellett. A kötet 3000 példányban jelent meg, és olyan időben készült, amikor 4-5 márkás fizetések voltak, az egész projektum viszont mintegy 30 000 márkába került, melyhez az alaptőkét a belgrádi Tankönyvkiadó biztosította. Az utóbbi években szó esett esetleges utánnyomásról, de az eredetileg 6 márkás kiadvány ára időközben 6 euróra nőtt, ezt a befektetést pedig nem vállalta senki. Ezenkívül néhány szakszótár is megjelent, sőt három évvel ezelőtt a Belgrádi Nemzetközi Könyvvásáron már plágiummal is találkozni lehetett, egy loznicai kiadású szerb–magyar szótárt árusítottak.
– Körvonalazódik a nagyszótár ügye – hallottuk Hajnal Jenőtől, az MNT kulturális bizottságának elnökétől. Mint mondta, az újvidéki Magyar Tanszék válaszára várnak, hiszen a szellemi örökség az övéké. Az MNT kulturális bizottsága várja válaszukat, és a kérdést jövő heti ülésén napirendre is tűz. Addig azonban más fórumokon több ötlet is felmerült, például a reprint és a diákszótár kiadásának javaslata a szabadkai Híd civil szervezet e heti ülésén, mely enyhíthet a szótárhiányon. Az anyagi keret is alakul: a héten dr. Jeges Zoltán tartományi oktatási titkár és Svetozar Čiplić emberi jogi és kisebbségügyi miniszter is támogatásáról biztosította a nagyszótár ügyét, amire kétségkívül szükség is lesz.
