A Vajdasági Művelődési Intézet 2010. évi díját a multikulturalizmus és az interkulturalizmus terén kifejtett tevékenységéért Vickó Árpád kapta, akivel a díjkiosztó után elbeszélgettünk díjakról, fordításról, s a műfordítás nehézségeiről. Mindjárt azzal kezdtük, hogy számára mit jelent ez az elismerés:
– Ez egy ritka társadalmi elismerés, amely figyelembe veszi és méltányolja térségünk többnemzetiségét és kultúráját, a többnyelvű mivoltát, az hogy ezen a kis területen valahány nemzet valahány nyelven rögzíti a tudást, és alkot kultúrát. Nekem az a feladatom, mint műfordítónak, s úgy gondolom, hogy ezért kaptam a díjat, hogy ezen kultúrák között egyfajta interaktivitást hozzak létre. Hatvan egynéhány könyvet fordítottam eddig magyarról szerbre, legnagyobb többségük kortárs magyar irodalmi mű volt.
Folyton arra törekedtem a válogatás során, hogy azokat a műveket fordítsam le, amelyek véleményem szerint be tudnak kerülni a szerb irodalom vérkeringésébe és be tudnak valahogy férkőzni a szerb irodalmi tendenciák közé. Ez néha sikerült, néha nem. Volt egy jó időszak amikor Konrád György, Végel László és Kiss János filozófus műveit fordítottam, valamennyi nagy visszhangot keltett a szerb irodalmi köztudatban és a társadalmi közéletben. Az akkori másik Szerbia képviselői előszeretettel olvasták és idézték ezeket a műveket, vagy legalábbis gondolatokat belőlük. De máskor ez nem sikerült ilyen jól, mindig megütköztem azon még a mái napig is hogy Esterházy Péter művei, immáron hatot lefordítottam szerb nyelvre, egyik sem talált olyan visszhangban itt nálunk, mint a világban máshol. Valami nem stimmelt körülötte.
Mivel magyarázza ezt? Nem értik?
– Nem tudom mi az oka. Sokat gondolkodtam ezen. Többen fordítottuk Esterházyt szerbre, s érdekes módon egyik műnek se volt olyan sikere, mint ahogy elképzeltük, nem sikerült rést nyitni a szerb irodalmi közvéleményben.
Konrád Györggyel nem így volt. Esetében kimondottan nagy volt a siker.
– Nagy visszhangot keltett, emlékszem, amikor Kontrádnak az első kötetét fordítottam, A cinkost, még meg sem jelent a mű, a kéziratból készítettem a fordítást, s előbb jelent meg szerb nyelven, mint Magyarországon. Azóta 14 Konrád-kötet került a szerb olvasóközönség elé, s mindegyiknek volt valamilyen visszhangja. A szerb kritikusok és a teoretikusok úgy is értekeztek róla, mint egy közép-európai íróról, tehát nem magyar íróként tartják számon. Lehet, hogy az időzítés volt kiváló vagy a kilencvenes évek közepe táján jó pillanatot fogtam ki, mert akkor volt egy ilyen felbuzdulás Konrád–Kiss–Kundera–Mihnyik, akik fel akarták támasztani Közép-Európát, mint egy neutrális térséget. Ennek elsősorban politikailag nagy volt a fogadtatása, de következményeként említhetném azt is, hogy rengeteg közép-európai író akkor affirmálódott, nemcsak Közép-Európában, hanem az egész Európában.
Kit szeret leginkább fordítani?
– Ha a statisztikát vesszük alapul, akkor legtöbbet Konrád Györgyöt fordítottam. Az ő szövegei is jól mentek nekem, de Végel Lászlóé is. Kimondottan élveztem az utóbbi időben Szerb Antalt fordítani, két könyvét is átültettem szerbre. Úgy érzem, hogy nagyon jól sikerült.
Kertész Imrével hogy birkózott meg? Azt mondják, hogy a műfordítók réme, mert nehéz a nyelvezete.
– A Kaddist fordítottam. Nagy élmény volt számomra. Egyfolytában, szinte megállás nélkül két hónap alatt elkészültem vele. Nekem gyorsan és könnyen ment. Viszont mások panaszkodtak pl. a szlovén fordító, hogy nehezen birkózott meg Kertész szövegével. Nekem ilyen gondom nem volt, de lehet, ha másik művét fordítanám, az már nehezebben menne.
Könnyen fordít egyébként, gördülékenyen megy a szöveg átültetése, vagy inkább vajúdós típus?
– Ez a szövegtől függ, egy szépirodalmi mű fordítása aránylag könnyen és gyorsan megy, azok közül a legnehezebb az Esterházy, jobban mondva még annál is összetettebb Örkény Istvánt fordítani. Azon egyszerű oknál fogva hogy nála rengeteg a nyelvi szójáték, s ezt nem könnyű megoldani. Kiss János filozófus szövegeit rettenetes nagy gonddal csináltam, egy csomó irodalmat kellett még hozzáolvasnom szerb nyelven, hogy be tudjak férkőzni abba a filozófiai tematikába és közegbe, amelyről az adott szerző alkotása szólt. Akkor bizony nehéz volt, pedig a könyv nem volt vaskos, mindössze 150–160 oldal, de rengeteg időt vett igénybe mire megbirkóztam vele.
Van-e fordítás-álma, egy szerző, akitől mindenképpen le szeretne fordítani valamit?
– Van egy régen dédelgetett ötletem: Ottlik Géza. A Hajnali háztetőket Tišma már lefordította, ezt ,,kilőtte” előttem, de az Iskola a határon még nem jelent meg szerb nyelven. Ez egy hatalmas szöveg, 400 oldalas, sűrűn nyomtatott mű. Azt hiszem érdemes lenne egyszer leülni és lefordítani. Ez az egyik álmom, a másik pedig Nádas Péternek az Emlékiratok című könyve.
Jelent az ön számára valamit ez a mostani elismerés és egyáltalán a díjak?
– Egy barátom mondta, hogy egy díjtól a meglévő fordítások nem lesznek jobbak, de elképzelhető, hogy a leendők rosszabbak lesznek.
