Fennállásának háromnegyed évszázadát jegyzi idén a Híd irodalmi, művészeti és társadalomtudományi folyóirat. Magyar nyelvterületen a legrégebbiek közé sorolható. A jubileumi évet a folyóirat főszerkesztő-váltással kezdte, Gerold László eddigi főszerkesztő helyett Faragó Kornélia egyetemi tanár vette át a lap irányítását neves elődök: Lévay Endre, Simokovich Rókus, Mayer Ottmár, Laták István, majd a háború utáni nemzedék: Steinfeld Sándor, Olajos Mihály, Ernyes György, Majtényi Mihály, Herceg János, Major Nándor, Pap József, Ács Károly, Bányai János, Bori Imre, valamint Gerold László után. Ez alkalomból kérdeztük.
A Híd folyóirat úgyszólván kezdettől napjainkig elsődleges feladatának tekintette a vajdasági magyar irodalom, kritika és társadalomtudomány felkarolását. Mégis milyen főszerkesztői elvek irányítják majd munkáját? Számíthatunk-e a lap megújulására, a szerkesztéspolitika módosulására? – kérdeztük Faragó Kornélia, új főszerkesztőtől.
– Módosulások és erősebb kimozdulások, váltások is lesznek, sokan vállalták, hogy behozzák az ilyen jellegű elképzeléseiket. De a beszélgetésekből úgy tűnik, hogy választ hagyományt a most formálódó gondolkodásrend abból is, amit a 75 éves Híd a legjobb korszakaiban értékként létrehozott, én különben sem vagyok híve a teljes törlést hirdető újrakezdéseknek. Azt hiszem, hogy mostani viszonyaink között tékozló luxusként hatnának. Az évfordulóra is emlékeztető, új fedőlap a koncepciónak ezt a kétoldali nyitottságát kívánja jelezni.
A vajdasági magyar irodalmi, kulturális vonatkozásokat, az ide kötődő alkotókat, továbbra is centrális hely illeti meg, erőteljes jeléül annak, hogy a Híd hol készül és hol jelenik meg. Változás abban lehet, hogy mindezeknek milyen jellegű és értékű kontextust tudunk teremteni, és milyen dialógusviszonyokat tudunk létrehozni a folyóirat lapjain. Néhány következő számunkban, egyebek mellett, a romániai magyar relációk erősödnek majd fel ilyen értelemben.
n Az utóbbi években a Híd a vajdasági és a magyarországi szépirodalmi alkotások mellett szorgalmazza a szerb, horvát, szlovén stb. nyelvű versek, próza, tanulmányok közlését, s időnként Kultúrák és perspektívák címmel egy-egy nemzeti kultúra/irodalom bemutatására vállalkozik. Ezeket a „kitekintéseket" tudtommal az olvasók jó néven vették. Lesz-e folytatásuk?
– Az interkulturális szemléletiség például hangsúlyos része annak a választott hagyománynak, amelyről az imént tettem említést. Egy szlovén esszésorozattal indulunk Mitja Čanderrel a középpontban, de valószínűleg fordítunk majd Žižeket, Dolart is és egy Gal Kirn-esszét, nagyon izgalmas témakörökben. Ez utóbbi például a „partizán művészet” és az emlékezeti politika kérdéskörét érinti posztjugoszláv konstellációban.
A szerb prózairodalom sem kerül ki az érdeklődési körünkből, Srđan Valjarević nevét említhetném elsőként, de lesz új Pisarev-szöveg, Vladimir Pištalo frissen díjazott regényéből részlet, Dragoslav Petković új alkotása egy tematikus blokk részévé szervesül majd és hamarosan megjelennek a palettán a fiatal női írók is: Vesna Korać, Maja Solar stb.
Ha távolabbra tekintünk, eddig cseh, orosz, angol vonatkozásokat villantott fel a Kultúrák és perspektívák c. rovat. Mostani elképzeléseink szerint Yves Charles Zarka került fordításra, készül egy Alain Badiou-esszé és például Rancière-szövegek is szóba kerültek már.
Az idegen nyelvű irodalom megjelenésével a lap körül egy fiatal fordítónemzedék nevelődik. Ez egyfajta fiatalítást jelent, de a fordításirodalom gazdagításását is. E téren milyen tervei vannak?
– A fordítás az én szememben, és ezt sokszor elmondtam már, a kulturális praxis egyik legértékesebb megnyilvánulási formája.
A történet része, hogy miután fordítói oklevelemhez az idők során fordítói, kontroll-szerkesztői, de irodalomértelmezői tapasztalat is társult, mintegy tíz éve műhely-formában segítem az új fordítók színrelépését. Ma is egybevetem az eredetivel és értékelem minden tehetséges pályakezdő mindegyik munkáját. És nagy öröm, hogy a korábban indulók mögött már komoly szakmai teljesítmény áll.
Talán mondanom sem kell, hogy a Híd továbbra is gazdag szellemi közeget, széles érvényesülési teret kínál a fiatal fordítóknak.
A vajdasági sajtó egyik rákfenéje a terjesztés. A Híd esetében ez mit jelent, hogyan jut el az olvasóhoz? Mekkora előnyökkel jár a lap tartalmának internetes közreadása?
– A terjesztés valóban a folyóiratkultúra egyik gondokkal terhelt mozzanata. A Híd terjesztésének alapja, az ország határain belül és kívül, az előfizetéses rendszer, de kapható havi rendszerességgel az újságárusoknál is. Az internetes elérhetőség (PDF Archívum) alapján érkező reagálások számából látszik, hogy nagyon fontos, és fokozott figyelmet igényel ez a terjesztési mód, akkor is, ha sokak szerint a Híd igazi élményét ma is a kézbe vehető példányok jelentik.
Korábban a főszerkesztő-helyettesi teendőket látta el a folyóiratnál Gerold László főszerkesztő mellett. Mekkora a lapszerkesztési tapasztalata, és hogyan fér össze a pedagógusi munkával? A kettő esetleg kiegészíti egymást, vagy...?
– Leplezetlen örömmel mondom, hogy a Híd mostani főmunkatársi köre egybefüggő szellemi közösségként példátlan szerkesztői tapasztalattal rendelkezik. Ezen túl persze mindenképpen segíti majd a munkát az is, bár látszólag eltérő gyakorlat, hogy több mint egy évtizeden át a zágrábi Jugoszláv Lexikográfiai Intézet szerkesztőjeként dolgoztam, és sokat jelentenek az Új Symposion szerkesztőbizottságában eltöltött, fölötébb izgalmas évek is, 1977-től 1983-ig. Ezután öt évig végeztem a Létünk szerkesztői feladatait, ez a Híd társadalomtudományi dimenzióit illetően lehet lényeges. A legértékesebbek természetesen a Hídnál töltött négy esztendő közvetlen tapasztalatai. A felsoroltak mind jól jönnek, ha a szerkesztő közben mégis el tudja kerülni a tapasztalati modellekbe való belemerevedést.
A szerkesztésre mindig is igyekeztem olyan lehetőségként tekinteni, amelyet a színvonalas fiatal alkotók javára fordíthatok, közöttük azokéra is, akikkel tanárként találkozom az egyetemen. Egyébként a folyóiratépítés egy olyan kommunikációs helyzet, amelyben teljesen új viszonylatokban mutatkozik minden korábbi, más vetületű, más perspektívájú együttgondolkodás.
