– Hányszor mondjam, hogy gyere már?! Kihűl a leves!
– Hányszor mondtam már, hogy még egy perc, és ott vagyok?!
Kezdődött már önöknél is hasonló ingerültséggel a vasárnapi ebéd? Ahelyett, hogy legalább vasárnap békésen asztal köré ülnénk, mint valamikor régen, amikor szent dolognak számított a közös családi étkezés a hét minden napján. Reggel, délben, este. Most sok helyen eredmény, ha legalább vasárnap összejövünk. Az együttlét mellékes dologgá vált, amit nemcsak a pénzhajszolás képes megzavarni, hanem bármi, olykor akár egy tévéműsor is.
Sajátos paradoxon, hogy ugyanakkor a tévé soha ennyi főzőcskét nem ontott magából, mint mostanság. Némelyek szépen megmutatják mi hogyan és miből készül, mások azt is megmutatják hány kalóriát nyelünk le az épp elkészített étel által, vagy milyen italt kínálhatunk mellé. Ötleteket vetnek fel, mit mivel kombinálhatunk, lásd Stahl konyháját, hogy aztán jól időzített, nem is túl olcsó szakácskönyvében a részleteket is megmutassa. A gyakran épp csak jól hangzó receptek szajkózásán túl, ezeknek a műsoroknak a zöme semmivel sem mutat meg többet annál, hogyan készülnek az ínyencfalatok. Ez nem kevés, de a finom falatokat nem elég az asztalra sorakoztatni, hanem tudni kell elfogyasztani is azokat, lehetőleg jó étvággyal, és jó kedvvel. Ha a hangulat megvan, nagy esélyünk van arra, hogy a tévéműsor is jó legyen, meg a család is az asztal köré üljön, kellő időben, ellenvetés nélkül.
Emlékeznek-e az m1-n még tavaly is sugárzott Á la Carte című társasági vitaműsorra, mely bizonyította, hogy lehet az élet, a világ legkeményebb kérdéseiről is egy jó vacsora és finom borok fölött vitatkozni? Szombathy Pál hetente egyszer jelentkező műsorában láthattuk, hogy két ínycsiklandó fogás között őszintén, nyíltan, akár provokálva is megbeszélhető mindaz, ami mindenkit érdekel, nem törődve feltétlenül az unalmas közéleti modorral. Sőt, az étkek még szemmel láthatóan tompíthatják is az indulatokat…
Hasonló „étel fölötti” beszélgetéseket produkál Matisa Carlo a Duna TV-n (műsorát gyakran ismétlik a Duna II. Autonómián is Carlo és vendégei címmel), vagyis inkább „főzés fölötti” beszélgetéseket, mert amíg a műsorvezető vendégével a szemünk láttára fél óra alatt elkészíti az ebédet, addig tartalmas beszélgetéseknek is fültanúi lehetünk. A széles tájékozottságú Carlo egy csapásra több legyet üt: főz, ugyanakkor ismereteinket gyarapítja, szórakoztat, tanít. Célja lebeszélni nézőit a készételekről, és felhívni a figyelmet az egészséges ételekre. Mindennek nincs köze a reformkonyhához, vagy más éppen időszerű táplálkozási divathoz, hóborthoz, sokkal inkább ahhoz, hogy rávezesse az embereket arra a helyes útra, hogyan tudnak konfliktusok nélkül sikerélményekhez jutni. Az apró pillanatokban rejlik a boldogság, vallja.
Lehet, hogy Carlo magasra tette a lécet, de szándéka őszinte, meggyőződése pedig minden egyes műsorból kisugárzódik. Ez teszi nemcsak nézhetővé és közkedveltté a műsorát, hanem egyedivé is. Úgy is mondhatnánk az életvidám, bölcs és jó humorérzékkel megáldott Carlo nemcsak főzni, hanem élni is tanít. Ez a többlet segíthette hozzá, hogy a Nemzet Televíziójában csaknem tíz éven át képernyőn maradjon.
