Szorgos kultúrantropológusok előbb vagy utóbb előállnak a válasszal, hogy miért olyan népszerűek napjainkban azok a mozifilmek és tévésorozatok, amelyek alaptémája az élők és a holtak közötti párbeszéd, legyen az békés vagy konfliktusoktól terhes. Talán valóban a modern világ társadalmi elhidegülése az ok, talán csak a remek dramaturgiai és történetmesélési lehetőség. Még az is lehet, hogy az emberek halálosan unják a helyszínelős krimik áltudományos halandzsáját, de tény, hogy a téma népszerű. Az immár négy évadon túllevő, Emmy-díjas A médium is a holtakkal való kommunikáció kérdését járja körbe, ráadásul autentikusnak tekintett forrás nyomán.
A valóban létező, és a sorozatban nemcsak megjelenített, de tanácsadóként is közreműködő Allison DuBois munkássága a kiindulópont, aki bizony holtakat lát, mint a kisfiú a Hatodik érzékben. De mivel ő felnőtt, és az őt alakító Patricia Arquette-nek szép, és nagyon, talán kissé túl formás alakja van, elég sokan hisznek is neki, vagyis ez növeli az alapvetően női nézőknek szánt sorozat férfi rajongói táborát is. Aki pedig a felsorolt okok ellenére mégsem hisz, azt a túlvilági erők hamar jobb belátásra bírják, ám szó sincsen horrorról, vagy az ázsiai filmekből importált szellemgyerekek inváziójáról. Itt egy kedves, háromgyerekes háziasszony adottsága szolgál kiindulópontként. A holtak rajta keresztül üzennek, hogy elintézetlen ügyeiket valahogy elboronálják, a háttérben pedig mindig valamilyen bűnügy található.
Ennél a témánál kevésbé extrém, és kevésbé túlvilági a magyarországi vagy a szerbiai sorozatok témavilága. Mert van belőlük. Az egykori rádiós Szabó családtól kezdve a Barátok közt, a Szomszédok, a Jóban-Rosszban, a Tűzvonalban, vagy Szerbiában Novak Novak Színház a családbanjától errefelé számos sorozat bizonyítja, hogy a hazai alkotók sikere szinte feltétel nélkül garantált. Ezek az átlagosan 40–50 perces epizódok kiváló időpontban kerülnek műsorra, és mintha itt is, ott is követnék a néhány évtizeddel ezelőtt „felfedezett” univerzális és örökös receptet, amihez elég egy lakás, egy házaspár, gyerek, anyós, néhány állandó barát, párosítva az átlagcsalád hétköznapi és visszás helyzeteivel. A szituációk a végtelenségig variálhatók, sőt aktualizálhatók. Szavatolt a siker, és elegendő megtalálni a korábbinál egy kicsivel modernebb televíziós képi nyelvezetet. A tévésorozatok kifejezési tárháza ugyanis jócskán bővült az utóbbi időben, így a nézők fogékonysága, érzékenysége, elvárásai is módosultak. Érdekes, hogy ezek az elvárások sokkal kifejezettebbek a nyugati sorozatok esetében, viszont nem érvényesek a hazai sorozatok esetében sem a magyar, sem a szerb tévénézők körében. Legalábbis erre a következtetésre lehet jutni mindkét ország hazai tévés sorozatainak kínálatát látva, melyet főműsoridőben sugároznak a csatornák.
A nyugatiak bezzeg törhetik a fejüket: mely területek bejáratlanok még a sorozatok világában. Ilyen témának bizonyulhatott az élők és holtak kapcsolata. A médium bizonyosan nem marad követők nélkül.
