Legalább öt éve cikkezünk a tanügyi licencről, 2005 áprilisában még magyarázni kellett, hogy mire jó a licenc, hogy alkalmasságot bizonyít, minthogy a kezdő tanár felmutatja, szakmai ismeretei mellett pedagógiai és pszichológiai rátermettsége is van. Úgy tűnt, gyorsan révbe ér a dolog, vagyis az európai szellemiség egyfajta megnyilvánulásaként alkalmazásra kerül, ehelyett azonban bombát robbantott. 2007-ben a pedagógusok szakszervezetei már erélyesen tiltakoztak a licenc miatt, mert a minisztérium utólag törvénytelennek minősítette a 2003 és 2005 között letett tanári szakmai vizsgákat, és azért is, mert a vizsgáztatás helyszínéül a minisztériumot jelölték ki. Aztán jött az omnibusztörvény, mely az illetékes tartományi titkárság feladatai közé sorolta a vizsgáztatás megszervezését, s ez különösen előnyösnek ígérkezett a kisebbségiek számára. Csakhogy a vizsgáztatás azóta sem került át Vajdaságba. Viszont Belgrádban sem haladnak, mert az egész ország odakényszerült, így sokan a kérvény átadása után több évvel kerülnek sorra.
Mintha mindenki belenyugodott volna a helyzetbe – pedig az előírások értelmében a tanügyieknek igenis kötelező licencet szerezniük a munkavégzéshez –, és hallgatólagosan várakozó álláspontra helyezkedett. A tanügyi intézmények zöme nem követeli és nem is küldi vizsgára alkalmazottait, mert várják a kedvezőbb lehetőséget, amikor közelebb, a kisebbségiek esetében pedig anyanyelven bonyolíthatják le a vizsgát. Ha valakit mégis Belgrádba szólítanak, annak az az oka, hogy intézménye korábban kérvényezte a vizsgáztatást. Feltehetőleg a rég átadott kérvény ügyén hívhatták a szerb fővárosba nemrégiben azt a magyar ajkú óvónőt is vizsgázni, akinek a híre eljutott szerkesztőségünkbe – magyarázta kérdésünkre Erdély Lenke, a Vajdasági Pedagógiai Intézet igazgatója –, aki bizony kénytelen szerb nyelvű közönség előtt megtartani magyar nyelvű óráját. Remélhetőleg azonban már az utolsók között van, mert végső ideje pontot tenni az ügy végére. A pedagógiai intézetet egyelőre ugyan nem vonták be a folyamatokba, de ha megbízást kap rá, természetszerűleg vállalja, különösen a kisebbségi pedagógusok esetében látja közreműködésének szükségességét.
A tartományi szervek részéről Branimir Andrić oktatási segédtitkár hasonlóképp nem tudott konkrét választ adni a „mikor” kérdésre. Mint felvetésünkre elmondta, a tartomány készen áll, viszont a döntést nem az itteni szervek hozzák meg, hanem a törvényes előírások szerint a miniszter. – A minisztériumban folyamatban van az erről szóló jogi előírások kidolgozása. A bizottságnak jómagam is tagja vagyok. Így a „beintésre” bármelyik nap sor kerülhet, de mégsem a miénk, hanem a miniszteré a döntő szó. Én remélem, hogy azért március-áprilisig megtörténik a bejelentés, és Vajdaság átveheti ezt a munkát a köztársaságtól – nyilatkozta lapunknak a segédtitkár.
A szervezési munkákat egyébként a tartományi szervek elvégezték. Például újdonságnak számít, hogy kidolgozásra került az igazgatói licenc szabályzata, vagyis új előírások alapján fogják a jövőben az iskolaigazgatók megszerezni munkavállalási engedélyüket. A tanárok korábban is szakvizsgáztak, azaz államvizsgát tettek, tehát erre vonatkozóan már korábban is léteztek előírások, az igazgatók eddig nem kényszerültek effajta vizsgázásra, így ez a fajta vizsga újdonságnak számít.
Az óvónőkre, tanítókra, tanárokra egyaránt vonatkozó licenc-megszerzés folyamata egyébként nem sokat változik, továbbra is érvényes, hogy akik tanulmányaik során vizsgáztak pedagógiából és pszichológiából, nem kell újravizsgázzanak. Viszont, ha nincs meg ez a két vizsgájuk, akkor először is vizsgát tesznek bizottság előtt ebből a két tárgyból. Ezután a tanítók, a tanárok iskolában, az óvónők pedig természetesen az óvodában tartanak egy-egy órát, majd szóbeli vizsgát tesznek iskolai törvényekből – amit ugyancsak megtehetnek anyanyelvükön is, ha azt időben kérvényezik.
Tehát, a licenc megszerzése nem egy szentírás, hanem egy kifejezetten gyakorlatias dolog, ezért érthetetlen a miniszteri késlekedés. Ráadásul a licenc egyik sajátossága, hogy nem szól örökre, tulajdonosának időnként meg kell hosszabbítania, amit mégis könnyebb decentralizáltan lebonyolítani, mintsem egy központban.
Minisztériumi adatok szerint ha a 2004-ben meghozott törvényes rendelkezést szigorúan alkalmaznák, akkor a középiskolások tanárok nélkül maradnának, mert szinte nincs közöttük egy sem, aki az előírt 100 órás továbbképzést teljesítette volna. Nem hivatalos adatok szerint a szerbiai tanárok átlagosan 38–45 órát töltenek évente különféle szemináriumokon, akkreditált továbbképzéseken, ami kevés a licencfelújításhoz.
Úgy tűnik, a feladatot senki sem vette túl komolyan, legalábbis egyelőre. A vajdaságiaknak mégis az lenne a legfontosabb, hogy itt, helyben, a tanítás nyelvén vizsgázhassanak.
