Boldogult egyetemista koromban nem múlt el hétvége úgy, hogy ne hallgattam volna bele a Kossuth Rádió valamely műsorába. Van ennek már több mint egy évtizede, azóta csak időről időre kerestem rá a királyi rádió frekvenciasávjára, hogy megnyugtassam magam, még léteznek, és mit sem veszítettek frissességükből kedvenc műsoraim, amelyek elemeznek, vitát gerjesztenek, kritikusan szólnak, gondolkodni tanítanak, lelki táplálékot adnak, és a szó legnemesebb értelmében: művelnek. Ezért hallgattam szívesen a Tizenhat óra belpolitikai és Világóra külpolitikai magazinműsort, a Ki nyer ma? komolyzenei vetélkedőt, a Gondolat-jel mélyinterjúit, a vasárnapi szentmisét, az Irodalmi újságot, újabban pedig a Pró és kontra kulturális vitaműsort, valamint a történelmet és más humán tudományos témákat boncolgató Disputát.
Tudtam, a Pró és kontrát hónapokkal ezelőtt megszüntették, a több évtizedes múltra visszatekintő Ki nyer ma? vetélkedőt még 2007-ben kinyírták, a Tizenhat óra sincs többé, az Irodalmi újságot (vesztére) átalakították, földinket, Balázs Attila író-műsorszerkesztőt pedig nemrég kiebrudalták. Maradt azért négy a nyolcból, vigasztaltam magam, amikor múlt vasárnap kilenckor rácsatlakoztam az MR1-Kossuth internetes streamjére.
A Világórát vártam a „megszokott” időben, helyette kabarét kaptam. Mivel nem volt röhöghetnékem e kellemetlen meglepetés okán, inkább utánanéztem, mi történt a világpolitikai magazinműsorral. Hát az történt, hogy lecsúsztam róla: előző nap volt adásban, délután kettőkor. Mindegy, gondoltam, majd a szentmise helyre tesz. A monostorapáti templomból közvetített szentmisét bizonyos Illés Sándor plébános celebrálta. A szentbeszédet hallgatva előbb nem hittem a fülemnek, majd többször is kirázott a hideg, végül arra gondoltam, hogy’ létezhet az, hogy tüstént nem szakítják meg az élő közvetítést. A plébános úr ugyanis nyíltan agitált a gyerekek testi fegyelmezése mellett, mondván, az ő anyja is „elővette a sebességváltót, kaptam egy-két fülest, és mindjárt tudtam, hogy merre kell menni”. Aztán holmi keretek közé szorításról hadovált, hogy elfolyik a jó bor, ha a hordóabroncs rozsdásodni kezd. Végül oda lyukadt ki, hogy „minden normális szülőnél elcsattanik az ostor”, és ez teljesen normális, hiszen már a régi rómaiak is megmondták, hogy „gyerekeket és a hajókat hátulról kell irányítani”.
Azt hiszem, itt valahol szakadt el nálam a film, nem akartam, nem mertem értelmezni ezt a költői képet. Elkeseredett dühöt éreztem, és arra gondoltam, vajon hányan vannak azok a katolikus hívő szülők, akik – megfogadva az atya tanácsait – nyugodt lelkiismerettel emelnek kezet a szobában rohangáló kisgyermekükre. Tizenhat hónapos kislányom ebben a pillanatban lerántott egy ottfelejtett tányért az asztalról, ami ripityára tört. A fejét üssem, lelki atyám, mert ott nem sántul meg?!
Végre 11 óra lett, kezdődött a Gondolat-jel. Győrffy Miklós és Szénási Sándor bejáródott tandemje helyett egészen más fölállású csapat köszöntött. A fölkínált témák említésekor pedig csak egy nagyot ásítottam. Tömény unalom következett egy teljes órában. Az igazat megvallva, már nem is emlékszem, hogy miről folyt a szó. Lehet, hogy ez csak egy rosszul sikerült adás volt, de mindenesetre elvette a kedvem a további rádiózástól, a Déli Krónikát már nem hallgattam meg.
Délután, anélkül, hogy tudtam volna, mi vár rám, ismét adtam egy esélyt a Kossuthnak. Boldogan konstatáltam, hogy nem volt hiába. A Disputában jeles történészek vitatkoztak arról, mi lett volna, ha… Mi lett volna, ha Görgey nem teszi le a fegyvert Szőllősnél, hány töltényt lőhettek volna ki összesen a magyar haderők, ha mégis az ellenállás mellet döntenek, elhúzódhatott volna-e a háború, az orosz beavatkozás nélkül milyen irányt vehettek volna az események? Élővé varázsolt történelem, megelevenedő hadmozdulatok – egyszerűen csodás volt! És a műsor végén a hidegzuhany: „kedves hallgatóink, ez volt a Disputa utolsó adása, a műsoré, amelynek mottója: kíváncsiaknak, akik tudják, hogy a gondolkodás nem káros az egészségre”.
Nos, az én mottóm ezek után így hangzik: „MR1 Kossuth Rádió – egy adó, amelyért kár”.
