Kissé több figyelem illeti meg a dél-bánáti magyarokat az utóbbi években, mint a korábbi évtizedekben. Hogy helytálló-e ez a vélemény, talán maguk az ott élők ítélhetik meg legmérvadóbban. Helyzetük azonban korántsem írigylésre méltó, és talán nehezebb, mint bármikor máskor. Ezt viszont már mi is láthatjuk, mi, akik kicsit északabbra születtünk. Hogy így van-e, Balassa Juliannát, a dél-bánáti magyarok egyik kimagasló egyéniségét faggattuk, aki a szó szoros értelmében fáradhatatlanul tesz a közösségért.
A pályázási időszak kellős közepén vagyunk. Vajon a pancsovai művelődési egyesületnek, vagy a Pancsovai TV-magyar nyelvű műsorának, egyáltalán az ott élő magyar kisebbségnek megfelel ez a pénzelési mód? Tudnak eredménnyel pályázni, és abból a tevékenységüket megőrizni?
– Pályázatok? Matematikai rövidséggel: mértani haladványban csökkenő. Megragadunk minden lehetőséget, ami óriási többletmunkát jelent. Itt nincs irodai apparátusunk, csak „magad, uram, ha szolgád nincs, a csapok meg úgy szűkülnek, ahogy. A művelődési egyesületek a helyi támogatások csökkenését, jelképessé válását nehezményezik, a pályázataikra pedig nincs rálátásom, kivéve, mint választmányi tagnak, a VMMSZ által leközvetített épület-karbantartási eszközökre. A módszertani központunk működését a budapesti Oktatási és Művelődési Minisztérium meghívott pályázóként támogatja, csakúgy, mint a többi vajdasági oktatástámogató szervezetet (pedagógus-egyesületek, módszertani központok). Két évben a tartomány is támogatta működésünket. A gond újabban a programjaink támogatásával van. Ez a közelmúltig folyamatos volt, szintén meghívott pályázóként a szórványprogram keretében segítette munkánkat az Apáczai Közalapítvány, majd az OKM részesített a szórványoktatási támogatásban. Ezeket az adatokat nem lehet „kozmetikázni”, bárki kinyithatja a támogató intézmények honlapját, a támogatások kezdetég, az Illyés Közalapítványig. Tehát, támogatottságunknak ez a formája valahol fokozatosan elsikkadt, bár rendszeresen részt vettünk a már nem meghívásos, nyilvános pályázatokon. Pedig a kutyaugatás(unk) elhallatszott az égig, amit elismerések is visszajeleztek. Túlélésre azonban futotta-futja, a takaró hosszáig, s Szekeres László Alapítvány rendszeres kisösszegű támogatásából és a csoportjainkkal foglalkozó kollégák nem-csappanó lelkesedéséből.
N A művelődési egyesületekben folyamatos-e az utánpótlás, vagyis érezhető-e a magyarság fogyatkozása?
– Hát ez kemény dió! A legsarkalatosabb kérdés, a legkegyetlenebb válasszal. Helysége-válogatja. Ahol van iskola, van utánpótlás. Ahol nincs, ott van régi dicsőség, és van régi gárda, amelynek iskolát kell játszania az utánpótlás kinevelésével. Hiányzik a háború által elüldözött korosztály, gyerekestől, de ez, sajnos, nem csak nálunk jellemző, csak talán egy kicsit fokozottabb. Várjuk az újak felcseperedését, és igyekszünk addig nem kidőlni a sorból.
(Folytatjuk)
